Elte futsal

Utolsó perces futsalthriller és -bravúr a BEAC-on!

2013. 11. 26.
Elte futsal

Élvonalbeli tagságuk megőrzéséért küzdő futsalos hölgyeink a miskolciak ellen mutatott elszántságukkal, jó játékukkal alaposan rácáfoltak az erőviszonyokra és a hajrában aratott győzelmükkel a forduló meglepetését szolgáltatták.

Futsal (lányok): Hektikus mérkőzésen bravúrgyőzelmet arattak futsalos hölgyeink a hazai szezonzárón. A miskolciak elleni találkozóra kilátogató szurkolók szomorúan konstatálták, amikor Miliczki a 14. percben vezetést szerzett a vendégeknek, de szinte a középkezdés után Kiss Klaudia góljával talpra ugrasztotta az ELTE-BEAC szimpatizánsokat. A nyílt sisakos összecsapáson felváltva forogtak veszélyben a kapuk: olykor az ihletet formában védő hálóőrök, olykor a gólvonalon helyezkedő hátvédek mentettek nagyot gólhelyzetben. A lüktető találkozó egyik fordulópontját a második félidő 25. perce hozta, amikor egy hátulról történő szabálytalanságért Rondzik második sárga lapjával a kiállítás sorsára jutott. Lányaink Juhász Adrienn találata révén pillanatokon belül ki is használták az emberelőnyt. A folytatásban a középmezőny elején tanyázó vendégek az egyenlítés érdekében kitámadtak, a nagy rohanásban szét-szétszakad a pálya. Kénoszt Ferenc tanítványai nem tudtak élni a kontratámadás adta lehetőségekkel, de sokáig a miskolciak is elpuskázták a jobbnál jobb helyzeteiket. A 37. minutumban megtört a jég: Váradi Cintia idénybeli nyolcadik gólja pontmentéssel ért fel. Pontosabban: mégsem. Az utolsó percben jött a jól megérdemelt slusszpoén: mikor már mindenki elkönyvelte a döntetlent, sportösztöndíjasunk, Pfundtner Vivien találatával a mieink felé billent a mérleg nyelve.

ELTE-BEAC – DVTK Vénusz Miskolc 3-2 (1-1)

Körkép a hétvége további ELTE-BEAC-os mérkőzéseiről, eredményekről:

Evezés: ELTE-BEAC nőuralom a Budapesti Sportpont Egyetemi Evezős Ergométeres Bajnokságon! Kajak-kenu csapatunkból összesen 5 hölgy rajtolt el a hétvégi viadalon, amelynek résztvevői egy-egy Concept2 evezős ergométeren lapátoltak 500 métert. Pillanatnyi teljesítményükről az ergométer kijelzője árulkodott, míg a versenyzők a fél kilométeres távolságon akár többször is próbálkozhattak, a szervezők az összesítéskor az egyéni legjobb időeredményt vették figyelemben. A gyengébbik nem indulói közül a "mi lányunk", Pintér Bernadett teljesítette a legrövidebb idő alatt a távot, mögött az ugyancsak ELTE-BEAC-os színekben szereplő Naghi Eszter és Bene Viktória csapott a célba. A versenyről készült hangulatképek megtekinthetőek az ELTE-BEAC Kajak-kenu Facebook oldalán.

Női kosárlabda: Nyögvenyelős BEAC-siker Törökbálinton! Villámrajtot vett a hazai csapat és állva hagyta az enerváltan és pontatlanul játszó listavezetőt. Mintha csak porszem került volna a lányaink eddig kiválóan szuperáló gépezetébe. Az ELTE-BEAC később nagyobb sebességfokozatra kapcsolt, de így is egészen a 25. percig kellett várni, mire először sikerült a vezetést megszereznie. A minimális előnyt sikerült a mérkőzés végéig megtartani, ezzel továbbra is őrzi veretlenségét a csapat. A találkozó utolsó, Csicsai Kata mezőnykosaráról még felvétel is készült!

MTK Budapest – ELTE-BEAC Újbuda 59-62 (19-10, 13-17, 14-24, 13-11)

Férfi kosárlabda: Újabb MEFOB-siker - ezúttal a soproniak véreztek el a BEAC csarnokban. Alacsony színvonalú játékkal teltek az összecsapás nyitópercei, majd az első negyed végén felébredt, megrázta magát a hazai csapat: Marjay, valamint Búza eredményessége révén sikerült komolyabb előnyre szert tenniük fiainknak. A második negyedben lendületben maradtak a mieink, akik Földi ponterős játékával a szünetig 20 pont fölé hizlalták fórjukat. Eközben a távolról gyengén célzó soproniaktól csupán Nagy bizonyult igazán veszélyesnek.

A második játékrészre az elsővel ellentétes felfogásban jöttek ki a csapatok: a SMAFC játéka alaposan felpörgött, Berneczei és Jávor elkezdett távolról "termelni". Mindeközben a tetemes félidőbeli előnye tudatában kicsit lezserebben játszott, védekezett együttesünk. Fokozatosan csökkent a vendéglátók előnye, mígnem a záró szakasz elején Földi vezérletével újra 20 fölé kúszott a differencia. Ekkor hosszú hajrába kezdett a soproni csapat: Berneczei és Jávor továbbra is szórta a kosarakat, ráadásul immáron Karácsonyi és Horváth is meg-megvillant. A végjátékra 10 ponton belülre került a SMAFC a hajrára elbizonytalanodó hazaiakkal szemben. Az ELTE-BEAC tetemes előnyéből azonban 8 pont megmaradt a lefújásig, így az első félidőben nyújtott remek játékával végül "célba ért" a hazai gárda a szünet után "ébredő" soproniakkal szemben.

ELTE-BEAC – SMAFC 93-85 (24-12, 25-15, 19-26, 25-32)

NYME: NAGY 14, JÁVOR 19/9, Horváth 8/6, BERNECZEI 29/9, Czeller 6. Cs: Karácsonyi 9, Gaál, Dobrovics.

ELTE: FÖLDI 26/18, Varga 5, BÚZA 18/3, Vajda 4, MARJAY 10. Cs: Mayer 2, Szentesi 6, TAKÁCS 10/3, Szabari 3/3, Frankovits 7/3, Jakus 2.

Fiaink a hétvégén egy újabb győzelemmel koronázták meg heti teljesítményüket: a NB II. Közép csoportjában a BLF Palota együttese látogatott a BEAC csarnokba, ám csak 1-1 részsiker adatott meg nekik. A vendéglátók szinte rajt-cél sikert arattak: az első félidőben megszerzett 15 pontos előny tudatában kiengedtek, ám a végső dudaszó pillanatában így is két számjegyű különbséggel diadalmaskodtak.

ELTE-BEAC – BLF Palota 80-70 (26-18, 25-18, 15-17, 14-17)

Futsal (fiúk): ELTE-BEAC – Dunakanyar Vác 4-2

Nagypályás labdarúgás: (BLASZ III.) BEAC – Margitsziget 0-1, (BLASZ IV.) MLTC II. BEAC II.

Férfi röplabda: Maratoni röpicsatával hangolt az egyre közeledő Éjszakai Sportra férfi röpiseink. Kedden késő este az Emericus otthonába látogattak fiaink, és a szokatlan kezdési időpontban rendezett mérkőzésen az első kettő szettet sikeresen át is aludták. A következő szettekben magukra találtak a srácok és szebbnél szebb pontokat, játékmeneteket láthattak a meccs helyszínére kilátogatók. A meccs végére kicsit fizikailag és fejben is elfáradtak a mieink - több mint másfél órás játékidő -, fiaink kiengedték a kezükből a kínálkozó lehetőséget a győzelemre, de az idegenbeli vereség ellenére kiválóan helytálltak. A mutatott játék képe bizakodásra adhat okot a következő meccsekre nézve. Az új edző személye láthatóan jó hatással bír a csapat játékára.

Emericus KSE – ELTE-BEAC 3:2 (25:18; 25:18; 20:25; 20:25; 15:11)

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech