1

Tizenegy egyetem, ötvenöt nemzet - Ilyen volt a USF Budapest 2018

2018. 12. 01.
1

November 30-án immár harmadik alkalommal került megrendezésre a University Sports Festival Budapest, ahol a világ minden tájáról érkező hallgatók sportolhattak együtt.

ENGLISH ARTICLE

November 30-án immár harmadik alkalommal került megrendezésre a University Sports Festival Budapest, ahol a világ minden tájáról érkező hallgatók sportolhattak együtt.

Az ELTE, az ESN ELTE, valamint a BEAC által rendezett esemény célja, hogy összekösse a világ számos pontjáról Budapestre érkező egyetemi hallgatókat és betekintést nyújtson a hazai egyetemi sportéletbe. Mindemellett a rendezvény kiemelt célja, hogy Magyarország és Budapest az eddiginél is vonzóbb célpontja legyen a külföldi hallgatók számára.

Az eseményre 11 felsőoktatási intézményből, 55 ország képviseletében érkeztek a hallgatók. Így többek között együtt sportolhattak Németország, Angola, Kazahsztán, az Egyesült Államok és Irán hallgatói is!

Az USF Budapesten a röplabda és futsal bajnokság mellett több egyéni sportágat is ki lehetett próbálni; számos aerobikedzést és küzdősportot, az újdonságnak számító airflow jógát, a polefitnesst, a funkcionális köredzést vagy az asztaliteniszt.

A programot a BEAC hastáncosai és cheerlederei látványos bemutatókkal színesítették.

Míg a futsal bajnokságban a Testnevelési Egyetem, addig a röplabda tornán a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói nyakába kerülhettek aranyérmek.

Az esemény végén egy intézmények közötti verseny is meghirdetésre került, melyen – immáron második alkalommal – a BME hallgatói végeztek a pontverseny első helyén. A tavalyi évhez hasonlóan az ELTE hallgatói ismét másodikak lettek, míg a dobogó harmadik fokára a Testnevelési Egyetem hallgatói állhattak fel.

A szervező ELTE és sportegyesülete, a BEAC számára kiemelt fejlesztési irány, hogy olyan programokat szervezzen, mellyel a külföldi hallgatókat is meg tudja szólítani. Jelenleg is közel 200 külföldi hallgató sportol rendszeresen évközben a klub edzésein.

A díjátadón részt vett Dr. Takó Ferenc, az ELTE Nemzetközi Stratégiai Iroda vezetője, valamint Ilyash György az ELTE Sportiroda vezetője is.

A rendezvényt a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ, valamint a VIWA Vitaminwater támogatta.

Az eseményen készült valamennyi fotó elérhető a BEAC Facebook-oldalán.

Eredmények:

Futsal bajnokság:

  1. Testnevelési Egyetem
  2. Szent István Egyetem
  3. IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola

Röplabda bajnokság:

  1. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
  2. Nemzeti Közszolgálati Egyetem
  3. Testnevelési Egyetem

Pontverseny:

  1. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem – 1321 pont
  2. Eötvös Loránd Tudományegyetem - 1183 pont
  3. Testnevelési Egyetem - 1156 pont
  4. Nemzeti Közszolgálati Egyetem - 1060 pont
  5. IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola - 862 pont
  6. Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem - 665 pont
  7. Szent István Egyetem - 552 pont
  8. Budapesti Gazdasági Egyetem - 459 pont
  9. Central European University - 453 pont
  10. Budapesti Corvinus Egyetem - 363 pont
  11. Balassi Intézet - 201 pont
Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech