Fit

Újra együtt mozdultunk – ELTE FIT Night3

2013. 09. 30.
Fit

Az ELTE legfittebb éjszakáján minden eddiginél több hallgató mozgott, táncolt, ugrált és nem utolsósorban bulizott együtt.

Lassan már megszokhatjuk, hogyha ősz, akkor ELTE FIT Night!

Nos, az idei – immár harmadik alkalommal megrendezett eseményen – ismét sikerült felülmúlni az előző év látogatószámát, így idén már ezernél is többen sportoltak és buliztak együtt egyetemünk Bogdánfy utcai sportcentrumában.

A harmadik fittéjszaka többek között abban is különbözött az előzőektől, hogy az ELTE-s hallgatók mellett immár az ország valamennyi felsőoktatási intézményének tanulója ingyenesen élvezhette a szervezők által biztosított minőségi programokat, napjaink legkorszerűbb és legnépszerűbb fit-sportágait. Márpedig ezekből nem volt hiány… A fergeteg már délután három órakor kezdetét vette, amikor is megnyitotta kapuit a „Decathlon város”, ahol többpróbában vehettek részt a vállalkozó szelleműek. Nem
sokkal később elindult a nagy szabadtéri sportágválasztó, ahol a labdás csapatsportoktól kezdve a zenés-táncos mozgásformákon át a harcművészeti bemutatóig mindenki megtalálhatta a számára legkedvesebbet.

A Hilton teremben zajló nagyszerű elméleti és szakmai előadások mellett órarészekre lebontva természetesen a sportprogramokon való részvételre is lehetőség nyílott. A BEAC csarnokában az öt részre tagolt „kurzusokon” folyamatosan lehetett többek között TRX-ezni, különböző funkcionális edzésformákat kipróbálni, krakingezni, spinningezni, vagy éppen Katus Tamás aerobikóráin a minél jobb forma elérésén munkálkodni. Az ünnepélyes megnyitóra nem sokkal fél hét után került sor, ahol az ELTE FIT Night3 fővédnökei, így dr. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár mellett dr. Kiss Ádám MEFS-elnök, dr. Bartha Csaba, a MOB sportigazgató-helyettese és Monspart Sarolta, a MOB alelnöke is szóltak az egybegyűltekhez.

Az este kilencig tartó órák után a résztvevők a mindnyájunk számára ismert sportolást követő kellemes fáradtságban, nagyszerű élményekkel gazdagodva vethették bele magukat az eLeMeN és a Zorall által fémjelzett fergeteges buliba.

Aki jelen volt az ELTE SPORT Kft. által megrendezett harmadik ELTE FIT Nighton, az egyhamar bizonyosan nem felejti el, amit itt kapott. Akár az aikidót próbálta ki valaki, akár barátnőt cipelt vagy éppen szkanderozott, aerobikozott, TRX-ezett – mind tett valamit magáért, az egészségéért, sőt a közösségért is.

Mert a sportolásnál talán csak egy valami van, ami még jobb: együtt, közösen sportolni.

(Forrás: ELTE Online; fotó: Kelemen Ádám – további képek IDE kattintva a galériában!)

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech