DSC 3339

120 év emlékei – BEAC-vándorkiállítás nyílt Újbudán

2018. 02. 16.
DSC 3339

Február 15-én újbudai állomásához érkezett a 2016 májusában megnyitott, a BEAC 120 éves történetét bemutató BEAC-Az elsők c. vándorkiállítás.

Február 15-én újbudai állomásához érkezett a 2016 májusában megnyitott, a BEAC 120 éves történetét bemutató BEAC-Az elsők c. vándorkiállítás.

Az ünnepélyes megnyitóra az Albertfalvi Közösségi Ház dísztermében került sor, ahol jelen volt Dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere, Horváth János, a BEAC alelnöke, egyben az ELTE ipari kapcsolatokért felelős koordinátora, Kis Mihály, a Grosics Gyula Sport Általános Iskola igazgatója, valamint Simon Gábor, a BEAC igazgatója. A BEAC elnökségét Kovácsik Rita és Szabari János szakosztályvezetők is képviselték.

A közönség soraiban a BEAC élsportolói, többek között Barnai Judit és Süle Krisztina, a női NB1-es kosárlabdacsapat játékosai, valamint Csere Gáspár, a BEAC olimpikon maratoni futója is jelen volt. Mellettük a BEAC utánpótlás sportolói, a Domokos Pál Péter Általános Iskola, a Grosics Gyula Sport Általános Iskola és az Újbudai Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai is részt vettek a megnyitón.

Farkas Zsolt, a Közösségi Ház vezetőjének köszöntő szavai után Dr. Hoffmann Tamás a kiállítás kapcsán elmondta, hogy felemelő érzés 120 év sporttörténelmét látni a tablókon. Kiemelte, hogy a BEAC már akkor Újbudán tevékenykedett, amikor a kerület még létre sem jött.

„A BEAC sportolói által 120 év alatt megszerzett olimpiai-, világ-, és magyar bajnoki címek is hozzájárultak ahhoz, hogy az egyetemi sportnak nívója volt. A kerület mindent megtesz azért, hogy ezt a nívót helyreállítsuk. Nagyszerű látni, hogy a sok munka kezdi behozni a gyümölcsét és egyre többen kezdenek el sportolni, az itt ülő iskolások számára pedig már természetes dolog a mindennapos sport.”

Kis Mihály igazgató megköszönte az Önkormányzatnak azt a nagyfokú támogatást, amellyel a kerületi iskolák sportéletét támogatják. A diákok számára leszögezte: a sport tartást ad az életben. Nem lehetetlen dolog a kiváló tanulás mellett a sportban is kiemelkedő eredményeket elérni, e célok eléréséért pedig minden támogatást megadnak a tanulóik számára.

Simon Gábor, a BEAC igazgatója elmondta, hogy a kiállítás célja, hogy a kerület polgárai, a BEAC sportolói felnőttől az utánpótlásig ismerjék meg a klub 120 éves, gazdag történelmét. A 19. századi alapítástól, a 20. század viharos évtizedein át, a közelmúlt eredményeivel együtt.

„A 120-as évforduló kiváló lehetőség az emlékezésre, és külön örülünk, hogy a két éve látható "BEAC - Az elsők" c. vándorkiállításunk az ünnepi évben hazaérkezik Újbudára és március végéig itt látható a kerületi közönség számára.”

A kiállítást március 27-én a Helytörténeti Műhely keretében egy kerekasztal beszélgetés zárja, amelyen egykori és jelenkori élsportolók mesélnek a BEAC-ban eltöltött éveikről.

Az eseményen készült összes fénykép a BEAC Facebook oldalán megtekinthető!

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech