Új dimenzióba lépnek az ELTE-s focibajnokságok
Szeptember 16-tól ismét betör a fociélet a BEAC és a KCSSK műfüves pályáira, ahol rekordszámú csapat vág neki a különböző ligák bajnoki címéig vezető menetelésbe.
Telt házas liganyitó értekezlet a Hiltonban, rekordszámú csapatvezető, valamint egy új, kezelő- és csapatbarát szoftver bevezetése.
Címszavakban így jellemezhetnénk az ELTE Lágymányosi Bajnokság őszi rajtját megelőző pillanatokat. AZ ELTE évközi focibajnokságai évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, amelyre a gólyák körében kifejezetten hatékonynak bizonyuló Sportkampány is ráerősített.
A jövő héten rajtoló bajnokságokra az eddig bevált lebonyolításmód marad érvényes: hétfőtől csütörtökig Lágymányoson mérkőznek meg egymással a csapatok, pénteken a jogászokra figyel minden szempár, míg a szombat a bölcsészeké.
Az újdonság erejével hat, hogy a hatalmas érdeklődésre való tekintettel a szervezők az ELTE Kőrösi Csoma Sándor Kollégiumának műfüves pályáját is bevonták a bajnokságok helyszínei közé. A kollégiumi vezetőkkel való egyeztetést követően a KCSSK-ba kiírt liga pénteki játéknapra esik.
A Lágymányosi Bajnokság eredményei továbbra is az ELTE Online aktuális menüpontja alatt lesz elérhető, de a Sajben Marcell vezette szervezői csapat itt is egy nagy újítással kedveskedik az együtteseknek. Az új, magyar fejlesztésű Sportwavez szoftvernek köszönhetően immáron nem csak a sorsolást és az eredményeket követhetitek nyomon, hanem akár a soron következő rivális, vagy a saját csapatotok statisztikáit is csekkolhatjátok hétről hétre.
Az értekezlet zárszavaként átadásra kerültek a nyári bajnokság dobogósainak díjai is. A legtöbb nemesfém Hortobágyi Róbert markát ütötte, aki az ELTE SE és a Paksi Halászlé csapatvezetőjeként is tucatnyi aranyérmet és kupát vett át. Utóbbi együttes ősszel is az A liga egyik favoritjának számít, de trónkövetelőkkel is teli a padlás.
Csukákat elő, kapura lőj!