
Tanévkezdő Sportkampány 2020

Bár idén a járványhelyzet miatt gólyatáborokra nem kerül sor, a kari Orientációs Napokon idén sem hagyunk benneteket sport nélkül!
ELTE-s gólyaként most még lehet, hogy úgy érzed, hogy nem fogsz kiigazodni az egyetemi élet sokoldalúságában. Ezért is indul el a BEAC, az egyetem sportegyesülete a Diákhitel, az ELTE és a VIWA Vitaminwater támogatásával egy lelkes, fiatal csapattal, hogy személyesen mutassák be az egyetemi sportolási lehetőségek széles tárházát.
Bár idén a járványhelyzet miatt gólyatáborokra nem kerül sor, a kari Orientációs Napokon idén sem hagyunk benneteket sport nélkül!
Az egyetem sportszervezőivel és sportösztöndíjasaival karöltve augusztus vége és szeptember eleje között összesen 9 kar és intézet Gólyanapjaira látogat el a BEAC, bekapcsolódva az egyes karok sportnapjaiba. Bemutatók, vetélkedők, vadonatúj ELTE Sportkisokosok, nyereményjáték, ajándékok, VIWA Vitaminwater frissítők, és rengeteg közös mozgás is szerepel a programok között.
Ismerjétek meg az ELTE sportéletét az Orientációs Napok során, így már a tanév kezdése előtt kiválaszthatjátok, mit sportolnátok szívesen az egyetemi évek alatt!
Tanévkezdő Sportkampányunk 2020-as állomásai:
augusztus 26. (szerda) - TÓK
szeptember 1. (kedd) - IK
szeptember 1. (kedd) - PPK
szeptember 3. (csütörtök) - BGGYK
szeptember 4. (péntek) - BTK
szeptember 5. (szombat) - TTK
szeptember 5. (szombat) - TáTK
HAMAROSAN - ÁJK
HAMAROSAN - GTI
A kampány lezárása a szeptember 7-11. között megrendezésre kerülő ELTE Sport7, ahol közel 40 sportágat próbálhat ki ingyen az ELTE valamennyi hallgatója és dolgozója.