CP1 1926

„Szerethető közegre találtam, ahová jó tartozni” – interjú Dunai Andrással, az ELTE-BEAC futsal játékosával

2022. 05. 19.
CP1 1926

Több mint 150 mérkőzés az ELTE-BEAC színeiben. Dunai András az NB II-es futsal csapat meghatározó tagja, miközben ELTE-s hallgatóként minden, az egyetemi együttessel megszerezhető trófeát (BEFB, MEFOB, KEK, ELDK) begyűjtött. Vele és a futsal szakosztály vezetőjével, Árendás Tamással beszélgettünk sikerekről, sportágról, jövőről.

Budapest Honvéd, Budafok, Dunaújváros, Dabas-Gyón, jelenleg pedig Ausztria, és a Neunkirchen. Ezek a nagypályás futballklubjaid. Miközben szép lassan megjelent az életedben a futsal, és az ELTE-BEAC. Hogyan lett ez annyira meghatározó az életedben, mint a nagypályás foci?

Dunai András: Ez a váltás az egyetemnek köszönhető, mivel öt évig az ELTE-re jártam. Amikor külföldre, Ausztriába szerződtem, több időm lett, ugyanakkor szükségem volt arra, hogy edzésre járjak, mert az osztrák csapatomnál kevesebb a heti edzésszám. Ezáltal nagyobb szerepet kapott a futsal. Jelenleg a kettő párhuzamosan fut egymás mellett. A futsal egyszerűen megtetszett. Hogy sokszor érünk labdába, folyamatos a pörgés. Hogy a kisebb terület miatt sokkal több a csel, a passz, a lövés. Az, hogy nincs megállás.

Nagypályás labdarúgóként kerültél a futsal közegébe. Nem érezted annak hiányát, hogy utánpótláskorodban nem kaptál futsal jellegű képzést?

Dunai András: Biztos jól jött volna, de nekem ebből nem jutott. Akinek igen, és a környezetemben voltak, azokon azt láttam, profitálnak belőle. Most azonban azt mondom, másképp játszom már nagypályán. Kevesebb lett a fizikális „rész”, s több a technikai jellegű, a futsalban tanult megoldások.

Árendás Tamás: Azt gondolom, hogy a futsal specifikus képzés elengedhetetlen. Persze, a nagypályás futballhoz szükséges elemeket tanulni kell, de a gondolkodásmódot, a játék gyorsaságát, a dinamikát tekintve nagy az átfedés a kettő között – főleg a fiatalabb korosztályoknál. Ha tágabb képet nézünk, akkor az jól látható, a nagypályás futballból a futsalba könnyebb az átjárás, fordítva már nehezebb. Előbbiben ugyanis számos futsal elem megjelenik (talppal átvétel, két-három-négy játékos együttműködése), fordítva azonban ez már nem annyira igaz. Ha Andris esetét nézzük, akkor kijelenthető, hiányzott nála a futsal jellegű képzés. Ha azonban összehasonlítjuk azt, ahogyan öt évvel ezelőtt játszott, s azt, ahogyan most játszik, akkor elmondható: öt éve nem tudott futsalozni.

89039445 2959555257442086 5094960664900796416 n 1024x684

Több mint 150 mérkőzés az ELTE-BEAC színeiben. Miben lettél több az elmúlt években?

Dunai András: Öt éve még nem, most már nagyjából értem mikor, mit és miért kell csinálnom. Megértettem a futsal működését. Igaz, még most sem értem annyira, amennyire kéne.

Amikor bekerültél az ELTE-re, egyértelmű volt, hogy a BEAC-ban játszol?

Dunai András: Egyszerűen arról van szó, hogy itt adták meg a lehetőséget. Nem volt ismeretségem. Megkerestek, hogy szeretnék, ha az ELTE-BEAC-ban játszanék, én pedig jöttem. Eleinte az NB II-es csapatnál edzettem, de az U20-as csapatban játszottam a meccseket. Szerethető közegre találtam, ahová jó tartozni.

Árendás Tamás: Tegyük hozzá, az ELTE-BEAC körül kialakult egy széles futsal társadalom. Ez pedig vonzó lehetőség.

CP1 2572

Visszatérve kicsit a sportágra. A magyar futsal is sokat fejlődött.

Árendás Tamás: Most több a profi csapat. A tízcsapatos NB I jelentős részét profi játékosok alkotják, olyanok, akiknek a futsal a munkájuk. Néhány éve fellegvárak (Győr, Berettyóújfalu) voltak, amik kiemelkedtek. És nem nagyon tudott a közelükbe férkőzni senki. Most az első osztály utolsó fordulóira úgy mentek neki a csapatok, hogy hat csapat között egy-egy pontnyi különbség volt. Kiegyenlítettebb lett a mezőny, ebben a tekintetben nagy az előrelépés. És az edzőképzésnek köszönhetően egy szélesebb bázisú szakemberállományt is kitermelt a sportág.

A központi források és a támogatások miatt pedig adott a lehetőség, hogy a csapatok profi játékosokat foglalkoztassanak. Ráadásul a futsal ott tart, hogy magához tudja vonzani a nagypályás focistákat. Korábban ezt csak egy-két csapat tehette meg. Külföldi szakemberek megjelenése is segített, akiket külföldi játékosok egészítettek ki. Erre néhány éve szintén nem volt példa. Most már csak egy-két csapat van, ahol nincs külföldi futsalos. Ugyanakkor az a véleményem, hogy a magyar futsal tetőpontjához ért. Önmagában a magyar sporttársadalom nem bírja el a futsal és nagypályás képzést, amíg a kettőt nem sikerül összefésülni, addig erről a szintről nem lehet továbblépni. Szűk ugyanis a merítési lehetőség.

42429451 1160480830775908 2168038657104019456 n

Az egyetemi futsal, közte az ELTE BEAC is nagyot lépett előre, sőt, a mostani generáció olyat vitt véghez, amit eddig nem sokan tudtak. Megnyertek mindent, amit egyetemistaként meg lehetett nyerni: Kárpát-medencei Egyetemek Kupája (KEK), Erdélyi Labdarúgó Diákkupa (ELDK), Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB), Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság (BEFB).

Dunai András: Igen, mert az NB II-es csapat magja alkotja az egyetemi futsal csapatot. Összejött egy közösség, ugyanazt tanultuk, ugyanúgy fejlődtünk. Együtt léptünk előre. Ez pedig kihatott arra, hogy a különböző egyetemi kupákban sikereket értünk el.

Árendás Tamás: Nézzük máshonnan. Egy egyetemista a tíz-tizenöt évvel ezelőttihez képest most nagyon jó helyzetben van. Minőségi és széles kispályás közeg alakult ki, itt a BEAC-on és más egyetemi közegen belül egyaránt. A játékosoknak számos lehetőségük van, tudnak az NB II-ben, a MEFOB-on, a KEK-en, és a BEAC kispályás bajnokságaiban is játszani. Ami pedig az ELTE-BEAC-ot illeti: van egy szakosztályunk és egy csapatunk, utóbbit igyekszünk egyetemistákkal feltölteni, ez arra elég, hogy országos, egyetemi és budapesti szinten is jól szerepeljünk.

CP1 2464

Ha már lehetőség. A BEAC kispályás bajnoksága az egyik legnagyobb és legrégebbi Magyarországon. Több mint kétszáz csapat vesz benne részt.

Dunai András: A feljutásos rendszer vonzó. Elindulhatsz alulról, a D-ligából és egészen az A-ligáig juthatsz. Egy ideig ez jól segítette a futsal csapat közösségépítését.

Árendás Tamás: A szakosztályi élet szerves részét képezi az egyetem – futsal szabályokon alapuló – kispályás bajnoksága. Egyrészt munkatársaink szervezőként is részt vesznek a bajnokság életében, másrészt játékosaink az edzések és bajnoki mérkőzések közti űrt előszeretettel töltik ki a BEAC által szervezett színvonalas bajnokság különböző csapataiban. Aktív hallgató és alumni játékosaink által olyan kapcsolati hálóval és játékos szkennerrel rendelkezünk, amely lehetővé teszi egy-egy kiemelkedő egyéniség megkeresését és csapatba integrálását vagy támogatói kör kialakítását.

Amikor a BEAC-on, mint az ELTE sportegyesületében kialakuló futsal társadalomról beszélünk, pontosan ilyen dolgokra gondolunk.

CQ8 E52721 1024x683

Térjünk vissza a futsal csapatra. Van esélyetek feljutni az élvonalba. Mik állnak a sikereitek mögött?

Dunai András: Egységesek vagyunk, van egy alapelv, taktika, ami mentén dolgozunk, és ehhez szigorúan tartjuk magunkat. Továbbá az az egyetemi és a futsal csapat esetében is elmondható, remek a közösség. Az első két évben nagy volt a cserélődés, aztán kialakult az a mag, ami ma is alkotja a csapatot.

Árendás Tamás: Az edzőnek, Dunai Andrásnak van egy határozott szemlélete. Aki ezzel nem tudott azonosulni, távozott. Ez egy erősen motiváló, győztes mentalitású szemlélet, ami kiegészül az NB II-höz szükséges és a lehetőségekhez mért taktikai elemekkel. Szóval az a bizonyos serpenyő úgy néz ki, hogy az egyik oldalon van egy győztes mentalitású vezetőedző és csapat, míg a másik oldalon ott van egy, a csapathoz és a bajnoksághoz igazodó taktikai rendszer.

A végén beszéljünk a BEAC futsal szakosztályának jövőjéről. Mik a terveitek?

Árendás Tamás: Emberi erőforrásokat tekintve erősen a határait feszegetjük. Ha szintet szeretnénk lépni, akkor azt gazdasági, sportszervezeti és emberi erőforrást tekintve is meg kéne tenni. A szakosztályvezetés foglalkozik az NB I gondolatával, azonban egyelőre direkt lépések nem történtek. Viszont fel kell tennünk magunknak a kérdést, mi a prioritás számunkra? Élsport és egy profi csapat vagy egyetemi sport? Utóbbihoz talán jobban passzol egy NB II-es csapat. És akkor ott a háttér, az utánpótlás építésének kérdése, szóval ezt a témát sok oldalról körbe lehet és kell is járni.

CP1 1918
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni Jooble BGA NEA