Budapest Honvéd, Budafok, Dunaújváros, Dabas-Gyón, jelenleg pedig Ausztria, és a Neunkirchen. Ezek a nagypályás futballklubjaid. Miközben szép lassan megjelent az életedben a futsal, és az ELTE-BEAC. Hogyan lett ez annyira meghatározó az életedben, mint a nagypályás foci?

Dunai András: Ez a váltás az egyetemnek köszönhető, mivel öt évig az ELTE-re jártam. Amikor külföldre, Ausztriába szerződtem, több időm lett, ugyanakkor szükségem volt arra, hogy edzésre járjak, mert az osztrák csapatomnál kevesebb a heti edzésszám. Ezáltal nagyobb szerepet kapott a futsal. Jelenleg a kettő párhuzamosan fut egymás mellett. A futsal egyszerűen megtetszett. Hogy sokszor érünk labdába, folyamatos a pörgés. Hogy a kisebb terület miatt sokkal több a csel, a passz, a lövés. Az, hogy nincs megállás.

Nagypályás labdarúgóként kerültél a futsal közegébe. Nem érezted annak hiányát, hogy utánpótláskorodban nem kaptál futsal jellegű képzést?

Dunai András: Biztos jól jött volna, de nekem ebből nem jutott. Akinek igen, és a környezetemben voltak, azokon azt láttam, profitálnak belőle. Most azonban azt mondom, másképp játszom már nagypályán. Kevesebb lett a fizikális „rész”, s több a technikai jellegű, a futsalban tanult megoldások.

Árendás Tamás: Azt gondolom, hogy a futsal specifikus képzés elengedhetetlen. Persze, a nagypályás futballhoz szükséges elemeket tanulni kell, de a gondolkodásmódot, a játék gyorsaságát, a dinamikát tekintve nagy az átfedés a kettő között – főleg a fiatalabb korosztályoknál. Ha tágabb képet nézünk, akkor az jól látható, a nagypályás futballból a futsalba könnyebb az átjárás, fordítva már nehezebb. Előbbiben ugyanis számos futsal elem megjelenik (talppal átvétel, két-három-négy játékos együttműködése), fordítva azonban ez már nem annyira igaz. Ha Andris esetét nézzük, akkor kijelenthető, hiányzott nála a futsal jellegű képzés. Ha azonban összehasonlítjuk azt, ahogyan öt évvel ezelőtt játszott, s azt, ahogyan most játszik, akkor elmondható: öt éve nem tudott futsalozni.

Több mint 150 mérkőzés az ELTE-BEAC színeiben. Miben lettél több az elmúlt években?

Dunai András: Öt éve még nem, most már nagyjából értem mikor, mit és miért kell csinálnom. Megértettem a futsal működését. Igaz, még most sem értem annyira, amennyire kéne.

Amikor bekerültél az ELTE-re, egyértelmű volt, hogy a BEAC-ban játszol?

Dunai András: Egyszerűen arról van szó, hogy itt adták meg a lehetőséget. Nem volt ismeretségem. Megkerestek, hogy szeretnék, ha az ELTE-BEAC-ban játszanék, én pedig jöttem. Eleinte az NB II-es csapatnál edzettem, de az U20-as csapatban játszottam a meccseket. Szerethető közegre találtam, ahová jó tartozni.

Árendás Tamás: Tegyük hozzá, az ELTE-BEAC körül kialakult egy széles futsal társadalom. Ez pedig vonzó lehetőség.

Visszatérve kicsit a sportágra. A magyar futsal is sokat fejlődött.

Árendás Tamás: Most több a profi csapat. A tízcsapatos NB I jelentős részét profi játékosok alkotják, olyanok, akiknek a futsal a munkájuk. Néhány éve fellegvárak (Győr, Berettyóújfalu) voltak, amik kiemelkedtek. És nem nagyon tudott a közelükbe férkőzni senki. Most az első osztály utolsó fordulóira úgy mentek neki a csapatok, hogy hat csapat között egy-egy pontnyi különbség volt. Kiegyenlítettebb lett a mezőny, ebben a tekintetben nagy az előrelépés. És az edzőképzésnek köszönhetően egy szélesebb bázisú szakemberállományt is kitermelt a sportág.

A központi források és a támogatások miatt pedig adott a lehetőség, hogy a csapatok profi játékosokat foglalkoztassanak. Ráadásul a futsal ott tart, hogy magához tudja vonzani a nagypályás focistákat. Korábban ezt csak egy-két csapat tehette meg. Külföldi szakemberek megjelenése is segített, akiket külföldi játékosok egészítettek ki. Erre néhány éve szintén nem volt példa. Most már csak egy-két csapat van, ahol nincs külföldi futsalos. Ugyanakkor az a véleményem, hogy a magyar futsal tetőpontjához ért. Önmagában a magyar sporttársadalom nem bírja el a futsal és nagypályás képzést, amíg a kettőt nem sikerül összefésülni, addig erről a szintről nem lehet továbblépni. Szűk ugyanis a merítési lehetőség.

Az egyetemi futsal, közte az ELTE BEAC is nagyot lépett előre, sőt, a mostani generáció olyat vitt véghez, amit eddig nem sokan tudtak. Megnyertek mindent, amit egyetemistaként meg lehetett nyerni: Kárpát-medencei Egyetemek Kupája (KEK), Erdélyi Labdarúgó Diákkupa (ELDK), Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB), Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság (BEFB).

Dunai András: Igen, mert az NB II-es csapat magja alkotja az egyetemi futsal csapatot. Összejött egy közösség, ugyanazt tanultuk, ugyanúgy fejlődtünk. Együtt léptünk előre. Ez pedig kihatott arra, hogy a különböző egyetemi kupákban sikereket értünk el.

Árendás Tamás: Nézzük máshonnan. Egy egyetemista a tíz-tizenöt évvel ezelőttihez képest most nagyon jó helyzetben van. Minőségi és széles kispályás közeg alakult ki, itt a BEAC-on és más egyetemi közegen belül egyaránt. A játékosoknak számos lehetőségük van, tudnak az NB II-ben, a MEFOB-on, a KEK-en, és a BEAC kispályás bajnokságaiban is játszani. Ami pedig az ELTE-BEAC-ot illeti: van egy szakosztályunk és egy csapatunk, utóbbit igyekszünk egyetemistákkal feltölteni, ez arra elég, hogy országos, egyetemi és budapesti szinten is jól szerepeljünk.

Ha már lehetőség. A BEAC kispályás bajnoksága az egyik legnagyobb és legrégebbi Magyarországon. Több mint kétszáz csapat vesz benne részt.

Dunai András: A feljutásos rendszer vonzó. Elindulhatsz alulról, a D-ligából és egészen az A-ligáig juthatsz. Egy ideig ez jól segítette a futsal csapat közösségépítését.

Árendás Tamás: A szakosztályi élet szerves részét képezi az egyetem – futsal szabályokon alapuló – kispályás bajnoksága. Egyrészt munkatársaink szervezőként is részt vesznek a bajnokság életében, másrészt játékosaink az edzések és bajnoki mérkőzések közti űrt előszeretettel töltik ki a BEAC által szervezett színvonalas bajnokság különböző csapataiban. Aktív hallgató és alumni játékosaink által olyan kapcsolati hálóval és játékos szkennerrel rendelkezünk, amely lehetővé teszi egy-egy kiemelkedő egyéniség megkeresését és csapatba integrálását vagy támogatói kör kialakítását.

Amikor a BEAC-on, mint az ELTE sportegyesületében kialakuló futsal társadalomról beszélünk, pontosan ilyen dolgokra gondolunk.

Térjünk vissza a futsal csapatra. Van esélyetek feljutni az élvonalba. Mik állnak a sikereitek mögött?

Dunai András: Egységesek vagyunk, van egy alapelv, taktika, ami mentén dolgozunk, és ehhez szigorúan tartjuk magunkat. Továbbá az az egyetemi és a futsal csapat esetében is elmondható, remek a közösség. Az első két évben nagy volt a cserélődés, aztán kialakult az a mag, ami ma is alkotja a csapatot.

Árendás Tamás: Az edzőnek, Dunai Andrásnak van egy határozott szemlélete. Aki ezzel nem tudott azonosulni, távozott. Ez egy erősen motiváló, győztes mentalitású szemlélet, ami kiegészül az NB II-höz szükséges és a lehetőségekhez mért taktikai elemekkel. Szóval az a bizonyos serpenyő úgy néz ki, hogy az egyik oldalon van egy győztes mentalitású vezetőedző és csapat, míg a másik oldalon ott van egy, a csapathoz és a bajnoksághoz igazodó taktikai rendszer.

A végén beszéljünk a BEAC futsal szakosztályának jövőjéről. Mik a terveitek?

Árendás Tamás: Emberi erőforrásokat tekintve erősen a határait feszegetjük. Ha szintet szeretnénk lépni, akkor azt gazdasági, sportszervezeti és emberi erőforrást tekintve is meg kéne tenni. A szakosztályvezetés foglalkozik az NB I gondolatával, azonban egyelőre direkt lépések nem történtek. Viszont fel kell tennünk magunknak a kérdést, mi a prioritás számunkra? Élsport és egy profi csapat vagy egyetemi sport? Utóbbihoz talán jobban passzol egy NB II-es csapat. És akkor ott a háttér, az utánpótlás építésének kérdése, szóval ezt a témát sok oldalról körbe lehet és kell is járni.

Szerző: Havasi Zsolt