Sikerek és kudarcok - évet értékeltek labdarúgóink
A labdarúgószezon véget ért, így labdarúgó csapataink vezérei is értékelnek. Jelenleg két csapatunkról olvashattok, de reményeink szerint jövő ilyenkor már az egyetemi labdarúgó csapatunk első élményeiről is beszámolhatunk nektek! Köszönjük fiúk a munkátokat! Jövőre is hajrá ELTE-BEAC!
Az első csapat:
Hű tükör volt a két mérkőzés: egész évben sokszor követték egymást megmagyarázhatatlan sikerek és vereségek, jó teljesítmények és szárnyaszegett produkciók. A felemás-gyengécske őszt (17 pont) felemás, mégis előremutató tavasz (19 pont) követte. A tavaszt a sok sérülésem miatt félig-meddig külső szemlélőként is követhettem végig, s így olykor talán többet és másként láthattam, mint belülről. Az első három mérkőzésen mutatott kilátástalan és eredménytelen játék miatt őszintén megmondom, kiesést vizionáltam, nem sokat tettem volna a feltámadásra. De aztán András megtalálta a helyes felállást, a megfelelő embereket a megfelelő helyekre, s a csapat elkezdett magára találni, stabillá válni – és nyerni. Szira végig kimagasló volt a kapuban, Glovi magabiztos teljesítményt nyújtott, a Fodor Csabi – Kopi – Jenő háromszög rengeteget szerelt, sok labdát szerzett, Jenő jól is tartotta meg a játékszert. Jakó labdáinak szeme volt, és fontos gólokat lőtt, Flaskay Miklós (jobbra) a végére újra elkapta a fonalat, és amikor nagyon fontos volt, kétszer is duplázott, s végül 11 találattal gólkirályi címet szerzett. Erdei csereként hét (!) gólt termelt, nemegszer meccseket döntött el, de Ábel és Somogyi Miki is sokat tett hozzá a csapat játékához. A csapattársak szavazatai alapján a szezon legjobbja - a második Koplányi Gábort és a harmadik Jakobszen Tamás - Nizák Jenő tandemet megelőzve Sziráki András (balra) lett.
Ami érdekesség, és az idei mezőny kiegyensúlyozottságát mutatja, a tavaly megszerzett 35 ponttal a 9. helyre értünk, míg idén 36 egységgel is csak a 13. hely sikeredett. A győzelem, döntetlen, vereség mutató is kísérteties hasonlóságot mutat (2010: 8, 11, 11; 2011: 8, 12, 10), jövőre immár szakíthatnánk az extrém mennyiségű döntetlennel, persze csak a győzelmek irányába. Idén tehát a meccsek kétharmadán nem találtunk legyőzőre, de a nyolc győzelem picit kevés. Arra viszont nem emlékszem (és így most kockára teszem a „Helmle mindenre emlékszik” imázst), hogy mikor volt utoljára pozitív a gólkülönbségünk, ami nagy előrelépés, köszönhetően a 64-ből 43-ra faragott kapott „dugóknak”. Ezzel egyébként az ötödik legkevesebb gólt szedtük be a mezőnyben. A lőtt gólok sajnos csökkentek (50-ről 44-re), 44 találattal a bronzérmet csíptük meg hátulról. Volt idő, amikor magasan vezettük a legkevesebb góllal szerzett legtöbb pontot listát (Szirával találtuk ki), de végül a MAFC beelőzött, mert érdekes módon, amikor elkezdtünk termelni, kicsit kevesebb pont jött össze.
A nyári szünetre, a pihenésre a szép momentumokat őrizzük meg, a rosszakat próbáljuk kijavítani augusztustól, s így talán a következő szezonban sikerülhet végre odaérni a középmezőny elejére. Amire a csapat képes is.
A második csapat:
Tavalyi följutásunkat követően idén a BLSZ II. második csoportjának 11. helyén végeztünk. Meccseink kicsit több mint negyedét hoztuk, 7-et nyertünk meg, valamint 5 döntetlent értünk el; 14 meccsen pedig fölénk nőtt az éppen aktuális ellenfelünk. Így összesen 26 pontot szereztünk, ami a megnyerhető pontok épp harmadát tette ki. Ősszel – Gyurgyák János vezetésével – 15, tavasszal – több játékos az első csapatba történő átirányításával, Kovács Gergely keze alatt – 11 pontig jutottunk. Gólkülönbségünk 44-57 (-13) lett. A tavalyi kiegyensúlyozott szezon és a kiváltképp ragyogó tavasz után fiatal csapatunk teljesítményén bizony meglátszott, hogy ez egy erősebb osztály. A bentmaradás önmagáért beszélő sikere mellett így leginkább néhány bravúros győzelemnek (pl. a Vizafogó ellen ősszel vagy a Budakeszi Labdarúgó Akadémia ellen tavasszal) örülhettünk igazán. Gólkirályunk a hétgólos Bitai Zoltán (jobbra); legjobb játékosunk – a csapattársak szavazatai alapján – (Gál Pétert és Bitai Zoltánt megelőzve) védőnk, Németh Ábel (balra) lett.
Edzői értékelés (Kovács Gergely): Elsődleges célunkat – ami egy feljutó csapatnál egyértelmű: a bentmaradás – elértük. Ezért mindenkit, aki akár csak egy percet is játszott idén a második csapatban, dicséret illet és gratuláció. Minden más, a jövőre nézve fontosat ezen a tényen túl lehet (és kell) értékelni. Ősszel is nagyon felemás teljesítményt nyújtottunk, a tavaszi tizenegy ponthoz kapcsolódó teljesítmény pedig – még úgy is, hogy volt néhány jó meccsünk, még azok között is, amelyeket elvesztettünk – jövőre könnyen kevésnek bizonyulhat ehhez az osztályhoz. Ezért az egyre jobban összeszokó védelemben tovább kell csökkenteni a hibák számát, a középpályán agresszívebbnek kell lennünk, több labdát kell szereznünk és pontosabbnak kell lennünk. És ami a legfontosabb: elöl be kell lőni a helyzeteinket – sokkal, de sokkal jobb arányban, mint tettük ezt a tavasz jó néhány meccsén. Jobban ki kell tudnunk használni a csapat fiatalságából adódó gyorsaságot és lendületet, egyszersmind – ami idővel persze automatikus lesz – rutinosabbá és kiegyensúlyozottabbá kell válnunk a játékban. Jövőre a cél a középmezőny! Hajrá, BEAC (II)!
A teljes cikket labdarúgó csapatunk blogján olvashatjátok.
Kapcsolódó linkek: