ADSC 3761

Sakkolimpia: A budapesti több lesz, mint egy sakkolimpia – interjú Szabó Lászlóval

2020. 12. 09.
ADSC 3761

Budapest a szavazatok 99 százalékával megkapta a 2024-es sakkolimpia rendezési jogát, Szabó László, a Magyar Sakkszövetség elnöke, a BEAC alelnöke pedig szeretné megújítani a sakkozást. Ennek kapcsán készített interjút a Nemzeti Sport, amelyet alább közlünk a BEAC Sakkszakosztályának soraival kiegészítve.

– Diplomáciai szempontból mit mutat, hogy Budapest megkapta a 2024-es sakkolimpia rendezését?
– Elsősorban rengeteg ember rengeteg munkáját. Ennek a sikernek három összetevője van – mondta Szabó László, a hazai sakkszövetség elnöke. – Az első a magyar sakk gazdag története, Kempelen Farkas sakkozógépétől kezdve Élő Árpádon és a Portisch Lajos nevével fémjelzett aranygeneráción át Polgár Judit elképesztő eredményeiig az a nemzetközi hatás, amit mi, itthon hajlamosak vagyunk rangján alul kezelni. Külföldről máshogy látják, ezért Magyarország mindig tényező, ha egy nagy nemzetközi sportesemény megrendezésére jelentkezik. A másik az elmúlt másfél év sportdiplomáciai munkája, 2019 nyarától dolgozunk ezen a projekten, ami állandó utazással, tárgyalással, érveléssel telt, hogy meggyőzünk mindenkit, miért minket válasszanak. A harmadik pedig az, hogy remek pályázatunk volt. A prezentáción nem is versenyről, hanem egy vízióról beszéltem, hiszen terveink szerint a 2024-es torna megújítaná a magyar és nemzetközi sakkozást.

130262158 10222058294640829 9169841145108608730 o

– Mire gondol?

– Ez lesz az első 5G-s sakkolimpia, mikor nemcsak élőben lehet követni a versenyt, de magukat a meccseket is a szobába lehet hozni otthon. Zöld sakkolimpiát szeretnénk, hogy ne menjen a környezet kárára, ezért a versenyzők biciklivel közlekedhetnének a hotel és a versenyhelyszín között. Azonos számú férfi és női csapat indulását szeretnénk. A sakk megújításának víziója ez.

– Mekkora lesz az esemény költségvetése?
– Válasszuk ketté a választ. Az egyik maga a torna megrendezése, a helyszín, a szálloda, a díjak, amelyek nagyságrendileg több milliárd forintot jelentenek, erről még a FIDE-vel is egyeztetni kell. De a kormány és a fővárosi önkormányzat mint befogadó garanciát vállalt, hogy meg tudjuk rendezni az eseményt, sőt, enélkül nem is pályázhattunk volna. A másik a Maróczy-program, amely 2020 és 2024 között jelöli ki a magyar sakk fejlesztésének irányait, reméljük, a kormány méltónak találja a támogatásra. Most 2024-ig látunk előre, amikor is a világ sakkja idejön és ránk figyel, nekünk az a feladatunk, hogy a magyar sakktársadalmat, a sakkot szeretőket addig is segítsük.

45863295 10156806871217065 4125734443392434176 o

– Hol lesz az olimpia helyszíne?
– Egy ilyen torna megrendezéséhez kilencezer négyzetméter területre van szükség, ez magába foglalja a játékteret, a kiszolgáló létesítményeket, a sajtóközpontot, a bírók termeit, a pihenő és elemző szobákat. A helyszín a Hungexpo lesz, ahol ezer táblán játszanak majd egyszerre. A résztvevőket három-négy szállodában tervezzük elhelyezni, Budapest központjában. A sakkolimpia tizenhárom napig tart majd, 2024. szeptember 11-én 18.30-kor kezdődik a megnyitóünnepség.

– Milyen magyar válogatott indul az olimpián?

– Könnyebbség, hogy a házigazda akár három-három csapatot is indíthat, ami óriási távlatot nyit a fiatal sakkozók előtt. Abban biztos vagyok, hogy az A-válogatottban a legjobbjaink versenyeznek majd, a, B- és C-válogatottba pedig odaérhetnek azok is, akik most még nem tartoznak a közvetlen élvonalba, de addig bizonyíthatják, hogy méltók rá. Kérvényezni fogjuk a FIDE-től, hogy egy fogyatékos sakkozókból álló csapatunk is indulhasson az integráció jegyében, azaz akár hét magyar együttes is táblához ülhet. Szeretnénk a magyar sakktársadalom önbecsülését is emelni ezzel.

Sahovska olimpiada Bled 2002 1

– Most mi a következő lépés?
– Meg kell kötni a megállapodást a FIDE-vel, ami újabb tárgyalássorozatot jelent, és amelyet január végére le szeretnénk zárni és minden részletet tisztázni. Szeretnénk felállítani egy nemzetközi védnöki testületet a sakkszervezetek képviselőivel, hogy a tapasztalataikkal segítsenek, és egy hazai szervezőbizottságot, amely a kormány, a főváros, a Magyar Sakkszövetség képviselőit tömöríti, és mindenkit, akinek köze lesz a 2024-es budapesti sakkolimpiához.

– Mekkora lesz a jelentősége magyar sakk szempontjából?
– A jó oldaláról nézzük a dolgokat. Van egy, a világranglistán 13. helyezett férfi sakkozónk, két ifijátékosunk, Gaál Zsóka és Karácsonyi Kata, akik a világ legjobbjai közé tartoznak a korosztályukban, az online sakkolimpián idén hatodik lett a magyar válogatott, Rapport Richárd Bundesligát nyert az idén a csapatával, és versenyzőink az összesített Élő-pontok alapján remek helyen állnak. A sakk változik, a pohár inkább félig tele van, a sakkolimpia pedig nagy lehetőség ezt tovább tölteni.

Az interjú forrása: nso.hu

08

A magyar sakk-, és sportélet szempontjából kiemelkedő esemény kapcsán Grimm György, a BEAC Sakkszakosztályának vezetője az alábbiakat mondta el:

"Vezetőedzőnkkel, Jakobetz Lászlóval közösen úgy gondoljuk, hogy a budapesti sakkolimpia a BEAC számára is nagy lehetőségeket tartogat. Több saját nevelésű játékosunk - megfelelő fejlődés esetén - bemutatkozhat a magyar válogatottban.

Erre a jelenleg 13 éves, sokszoros korcsoportos bajnoknak, Palczert Matyinak van legnagyobb esélye. Természetesen figyelemmel kísérjük korábbi növendékeink - ma már nagymesterek - szereplését is, akik közül Gara Anita és Tícia a női, Balogh Csaba és Antal Gergely a férfi válogatott-keret tagjai, illetve szakvezetőként is számításba jöhetnek. Emellett fiatal versenybíróink, dr. Jakobetz András és ifj. Grimm György résztvevői lehetnek a megújuló tornavezetői karnak.

Mivel aktív világklasszisokat az elmúlt két évtizedben nemigen lehetett látni hazánkban, ezért nézőként is ott fogunk szorongani a lelátókon tanítványainkkal együtt!"

ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni