MEFOB 14 DSCN3602

Rekordlétszám és triplázás a tollaslabda MEFOB-on!

2014. 05. 12.
MEFOB 14 DSCN3602

Népes, több mint 50 indulót is meghaladó mezőnnyel rajtolt el a BEAC Sportcsarnokában megrendezett torna, amelynek igazolt kategóriájában a honi ranglista legjobbjai neveztek – sőt, Gonda Daniella három aranyéremig jutott.

Tollaslabda: Rekordlétszám és triplázás a BEAC sportcsarnokban lebonyolított tollaslabda MEFOB-on! A torna május 9-én délelőtt vette kezdetét a csapatversennyel, amelyen a Debreceni Egyetem és a Miskolci Egyetem mellett a hazai csapat, az Eötvös Loránd Tudományegyetem játékosai szálltak versenybe. Az első körben az ELTE-sek a miskolciakkal mérkőztek meg, amelyen 4-1-es hazai siker született. Ezután a debreceni csapat mindkét riválisa ellen 5-0-ás győzelmet tudott kiharcolni, tehát meccset sem vesztett a találkozók során. Így az élen a cívisváros legjobbjai végeztek, míg a dobogóra a mieink mellett a miskolciak állhattak fel ebben a sorrendben.

A délutáni program az amatőr kategóriás versenyszámokkal folytatódott. Szép számmal érkeztek nevezések az egyéni versenyre: 14 női és 16 férfi nevező jelezte előzetesen indulási szándékát. Férfi párosban 7, vegyes párosban pedig 6 pár szállt versenybe a legfényesebb éremért. Az első játéknapon a csoportmeccsek zajlottak le, az elődöntőket és a döntőket szombaton játszották le azok, akik a főtáblára kerültek.

MEFOB '14DSCN3569Szombaton, még a meccsek kezdete előtt Dr. Székely Mózes, a MEFS főtitkára, Dr. Gömör Iván, az ELTE Sport Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Dr. Seifert Tibor, az ELTE sportért felelős rektori megbízottja köszöntötte az 50-es létszámot is meghaladó hallgatókat. A megnyitó után folytatódtak a pénteki nap megkezdett versenyszámok, és pár órán belül az is kiderült, hogy ki állhat a dobogó legfelső fokára az amatőr kategóriában. Női egyéniben Kiss Ramóna (DE) szoros küzdelemben győzte le Leskó Zsuzsannát (SE), míg Graber Brigitta (ELTE) csapattársa, Megellai Emese ellen kiharcolta a bronzérmet. A férfiaknál Bartha Botond (SE) a döntőben nagyon kemény 3 játszmás meccsen győzte le a debreceniek külföldi játékosát, Nguyen Minh Nhat-ot, a bronzmeccsen pedig Hoffmann Péter (SZTE) diadalmaskodott a hazai pályán remekelő Varga Miklós ellen.

Férfi párosban a Semmelweis Egyetem hallgatói, Varga Péter és Patrick Molnar magabiztosan győzte le a Kármán Csaba – Kármán Mikós (BKF) párost, míg Varga Miklós (ELTE) itt már bronzéremnek örülhetett, Galgóczi Gergővel az oldalán. A hölgyeknél ELTE-s házi döntőt játszottak, amelyet Leskó Mariann és Graber Brigitta nyert meg Kiss Krisztina és Kiss Rozália ellen. Vegyes párosban Bartha Botond ismét a legjobb formáját hozta, és Leskó Zsuzsannával az oldalán megnyerték a kategóriájukat, és mindeközben meccset sem vesztettek. Második helyen végzett Nguyen Minh Nhat és Kiss Ramóna (DE), míg a bronzérmet Várkonyi Dávid és Kiss Krisztina (ELTE) nyakába akasztották.

Az igazolt kategóriában már a sorsolás előtt sejteni lehetett, hogy kemény küzdelem várható, hiszen a magyar ranglista 5-6-7. helyezettjei is neveztek férfi egyes versenyszámban, míg női egyesben Gonda Daniellától (DE), a ranglista 3. helyezettjétől tarthattak legjobban az indulók. Érdekesség, hogy a mostani megmérettetés előtt egy nappal Daniella egy külföldi versenyen vett részt, onnan érkezett Budapestre, de a sok utazás és fáradtság ellenére is a döntőig jutott - sőt, meg is nyerte azt.

A férfi egyes elődöntőben az 1. kiemelt Piliszky András (ELTE) szoros mérkőzésen kikapott a debreceniek legjobbjának számító Boros Balázstól, aki az egyéni versenyszám mellett férfi párosban és vegyes párosban is döntőig jutott. Az egyéni döntőben Kereszti Zoltán (SZTE) volt Balázs ellenfele, ahol a szegedi játékos 2 játszmában megnyerte a meccset. A harmadik helyen Piliszky András (ELTE) és Mester József (DE) végeztek, megosztva.

MEFOB '14DSCN3593Női egyéniben a BME egyetlen női játékosa, Ködmön Gabriella egészen a döntőig jutott, aki a korábban említett Gonda Daniellától kapott ki. A bronzéremnek az ELTE PPK hallgatója, Váczi Vivien örülhetett. A páros kategóriákban a debrecenieket nem lehetett megállítani, mind a három versenyszámot ők nyerték. Női párosban Hajdinák Vanda és Gonda Daniella két ELTE-s párost, Ködmön Gabriellát és Sallai Fruzsinát, valamint Váczi Vivient és Graber Brigittát utasították maguk mögé. A férfi páros döntőben Boros Balázs és Mester József 3 játszmában legyőzte a Piliszky András – Tóth Richárd párost, bronzérmet nyertek Kereszti Zoltán és Hoffmann Péter (SZTE). Vegyes párosban a Debreceni Egyetem játékosai házi döntőnek örülhettek, ahol végül Mester József és Gonda Daniella győzött a Boros Balázs – Hajdinák Vanda kettős ellen. A bronzérmet Orbán Jakab (PPKE) és Ködmön Gabriella (BME) szerezte meg.

A döntők után a kategóriák dobogósai éremdíjazásban részesültek, melyet Dr. Karácsony Andrástól, a BEAC elnökétől, illetve Simon Gábortól, a BEAC ügyvezető igazgatójától vehettek át a hallgatók. Az aranyérmek mellé a győztesek apró Yonex ajándékokat kaptak. Az eredményhirdetés végén kihirdetésre került az amatőr kategória „Legjobb játékos” díja. A díjazott az ELTE Sport Kft. jóvoltából egy serleggel gazdagodott. A szervezők döntése alapján ez a trófea Leskó Zsuzsannáé (SE) lett, aki 2 napig szinte megállás nélkül pályán volt, és minden kategóriában szép eredményt ért el, hatalmas elszántságról és akaraterőről téve tanúbizonyságot. Mindenképp figyelemre méltó Gonda Daniella teljesítménye, aki 3 aranyérmet szerzett!

Körkép a hétvége további ELTE-BEAC-os mérkőzéseiről, eredményekről:

5vös 5km: Futásból ötös! A középiskolai diákok rettegve várták a május 5-i dátumot az irodalom érettségi miatt, ellenben a futók már jó előre bekarikázták ezt a napot a naptárukban. Délután öt óra öt perckor az ELTE Online csapata is rajthoz állt a huszonhatodik 5vös 5km-en, amelyet összességében több mint 770-en teljesítettek - már mondani sem kell, új rekord.

A rendezvény egyre nagyobb népszerűségnek örvend, idén már több mint 900 érdeklődő nevezett előre, köztük az EO írója is, aki eddig a napig még egyetlen futóversenyen sem indult el. Hatalmas reményekkel vágott neki a viadalnak, vélt tudását Usain Boltéhoz, míg a valósat Michael Johnsonéhoz tudná hasonlítani, amihez a Vasember magabiztosságát társította, így minimum az első háromba várta magam. Természetesen ezt csak lelki doppingszernek használta, előre tudni lehetett, hogy számos profi futó teszi tiszteletét a rendezvényen. A szervezők mindenről gondoskodtak: a kevésbé felkészültek cipőt kölcsönözhettek, a bemelegítést színpadról vezényelték, a fordulóknál végig segítők mutatták a helyes irányt.

A teljes cikket az ELTE Online-on olvashatjátok!

Cheerleading: Nagy izgalommal készült és még ennél is sikeresebben szerepelt az ELTE Cheerleader csapata a 2014. május 4-ei DTC Cheerleading Világbajnokságra, amelyet a Dreamteam Cheerleaders együttese mellett az ELTE SE Aerobik Szakosztálya szervezett. A verseny az European Cheer Union által elismert nemzetközi pontszerző verseny, ahol az ELTE csapata több kategóriában is az első és második helyen végzett, egyúttal azt is bizonyítva, hogy bármikor el lehet kezdeni ezt a sportot komolyan űzni. A lányaink és fiaink immáron gőzerővel készülnek a május 10-ei megmérettetésükre, az Austrian Openre.


Eredményeik:
ELTE Cheer Dance Team 2. hely; ELTE Veres Sisters 1. hely; ELTE Group Stunt 2. hely; ELTE Coed Team 1. hely; Torba Zita Individual 2. hely

AIO_2014_cheerDobogós helyezések sorával zárta az ELTE Cheerleader csapat az Austrian International Open-t! A rangos bécsi megmérettetésen több kategóriában is megmérettetek lányaink és egy kivétellel mindegyikben sikeresnek találtattak. A nemzetközi mezőnyben a Senior Groupstunt Coed kategóriában a dobogó legfelső fokára állhattak fel lányaink, Senior Cheer Level 5 Coed kategóriában ezüstérmes pozícióig meneteltek, míg a párosunk a Senior Double Dance Freestyle kategóriában a 3. helyet szerezte meg.


Floorball:
Hatodik helyen zárt floorball együttesünk a dunaújvárosi MEFOB-on! Az idei háromnapos torna új mérföldkövet jelent a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség által támogatott Floorball MEFOB-ok 10 éves történetében. Már a korábbi dunaújvárosi találkozókról is minden iskola és minden csapat a lehető legtöbb élménnyel – leginkább pozitívval – távozott és ez idén sem alakult másképpen. Az újvárosi megmérettetés remek lehetőséget nyújtott a sportág hazai képviselői számára, hogy egy közös több napos rendezvényen pihenhessék ki a bajnoki szezon fáradalmait és vállvetve küzdjenek meg egy-két mérkőzés erejéig akár saját csapattársaik ellen egy másik iskola színeiben. Együttesünk a csoportkörben győzelemmel rajtolt, ám a soron következő két mérkőzését egyaránt lőtt gól nélkül bukta el a debreceniek és a Corvinus legjobbjai ellen. Az alsóházi rájátszás során fiainknak végül a 6. helyezést sikerült elcsípniük.

floorCsapatunk eredményei: ELTE - SZE 3-0; ELTE - DE 0-2; ELTE - BCE 0-2; ELTE - EKF 5-2; ELTE - SE 0-1

Női kosárlabda: Lelkes szurkolótábor fogadta a BEAC csarnokban a hazai csapatot a döntő első mérkőzésén. Óriási iramban kezdődött az összecsapás, amelyen Szász Emese vezérletével a mieink szereztek vezetést. A második negyedtől kezdve a mérkőzés irányítása a TFSE kezébe került, és ezen Balogh Judit időkérései sem tudtak segíteni. A pontszegény találkozón együttesünkből ezúttal hiányoztak a jó egyéni teljesítmények, így a TFSE megérdemelten szerezte meg a győzelmet.

(Amatőr Női NB I. bajnoki döntő) ELTE-BEAC Újbuda – TFSE 41-52 (14-11, 8-16, 14-16, 5-9)

Férfi kosárlabda:

(NB II. Közép csoport) ELTE-BEAC Budafok "B" 85-77 (25-16, 18-17, 18-16, 24-28)

Női futsal: Idei utolsó idegenbeli mérkőzését Szombathelyen játszotta NB I.-es csapatunk a Szombathelyi Egyetemi SE ellen. Hazai részről Sipos Lilla nem tudta vállalni a játékot térdsérülése miatt, míg nálunk több hiányzó is akadt: az előzetes keretben szereplő Králik Zsófi szombat este lázasodott be, így debütálása elmaradt az élvonalban.

Együttesünk kiválóan kezdte a mérkőzést, többször is veszélyeztettük Kiss kapuját, és a 8. percben a vezetést is megszereztük. Egy szabadrúgás után Juhász Adrienn centerezett, de a menteni igyekvő Nagy Biankáról nagy erővel pattant a labda a hazai kapuba. A hazaiak mestere, Szimán Bálint is érezte csapata bizonytalanságát, és rögvest a kapott gól után időt kért. Az időkérés után egy véleményes szituáció után Lehota egalizálta az eredményt. A félidő további részében kiegyenlített játék folyt, egészen az utolsó percig, amikor két hatalmas védelmi megingás után Üveges duplázott, s ez a találat egyszersmind meghatározta a mérkőzés további képét.

A félidőben letámadásra váltott csapatunk, aminek meg is lett az eredménye: több nagy helyzetünk is akadt a félidő során, de ezeknél rendre pontatlanok voltunk, így érintetlen maradt a hazaiak hálója. Nem mehetünk el szó nélkül kapusunk, Szabó Annamária teljesítménye mellett, aki ismét kiváló teljesítményt nyújtott a kapuban.

(NB I. alsóági rájátszás) Szombathelyi Egyetem SE – ELTE-BEAC 4-1

A szezon utolsó hazai NB II.-es mérkőzését a másodosztály bronzérmes együttese, a salgótarjániak ellen játszotta női csapatunk. Az első félidőt mind a két csapat tapogatózó játékkal kezdte, mígnem a negyedik percben egy hatalmas védekezési hibát eredményesen használt ki Gál és vezetéshez juttatta a salgótarjáni csapatot. A félidő közepén ismét kihasználta védelmi megingásunkat a vendégcsapat, így már 0-2 állt az eredményjelzőn. Az időkérés után rendeztük sorainkat, és Rusz hálóőr hatalmas hibája után Orbán Csilla kozmetikázta az eredményt.

A második félidőt Sajben Marcell tanítványai kezdték jobban, több nagy helyzetünk is akadt, de a félidő közepén 6 perc alatt kapott 3 (!) gól eldöntötte a bajnoki pontok sorsát. A 30. percben Béres Adrienn három gólosra faragta a mieink hátrányát, de az utolsó 10 percben sajnos több nagy helyzetünk is kimaradt, így lányaink nem tudták szorosabbá tenni a mérkőzést. Hölgyeink utolsó szezonbeli mérkőzésüket idegenben játsszák május 18-án, amikor a Közterület SK otthonában vendégszerepelnek. Lányaink győzelme esetén a két csapat helyet cserélne a tabellán.

(NB II.) ELTE-BEAC – Skorpió SE Salgótarján 2-5

Férfi futsal:

(NB II. Közép csoport rájátszás) ELTE-BEAC – Külker SC Dupont 3-0 játék nélkül, a Külker csapata visszalépett

Nagypályás labdarúgás:

(BLASZ III. ) ELTE-BEAC – Budakeszi Labdarúgó Akadémia 3-0 játék nélkül, a Budakeszi csapata visszalépett

(BLASZ IV.) ELTE-BEAC II. – Kormányőr II. 4-0

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech