Parasport? Próbáljuk ki együtt az ELTE Inkluzív Sportnapján!
Az ELTE valamennyi hallgatója, polgára számára, így a fogyatékossággal élő hallgatók és a dolgozók számára is közösségi élményt, mozgást, kikapcsolódást nyújtó eseményt tervezünk, amelynek a szlogenje: „ A sport mindenkié!”
Szeptember 20-án először kerül megrendezésre az UNESCO Egyetemi Sport Nemzetközi Napja, mely ünnephez egyetemünk, az ELTE is csatlakozik - többek között - az első alkalommal megrendezésre kerülő Inkluzív Sportnappal.
Az ELTE valamennyi hallgatója, polgára számára, így a fogyatékossággal élő hallgatók és a dolgozók számára is közösségi élményt, mozgást, kikapcsolódást nyújtó eseményt tervezünk, amelynek a szlogenje: „ A sport mindenkié”.
Az inkluzivitást nem csupán a fogyatékossággal élő hallgatók számára történő nyitottság jelenti majd, hanem az is, hogy azokat a hallgatókat is szívesen látjuk, akik testi adottságuk, életkoruk, hiányzó sportmúltjuk miatt bátortalanabbak, ha sportról van szó.
A sportnap az ELTE Szolgáltató Központ – Fogyatékosügyi Központjának és az ELTE Sportirodának rendezésében, valamint a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club szervezésében valósul meg.
Helyszín: Tüskecsarnok (1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 7.)
Időpont: 2016. szeptember 20., 10:00 – 15:00 óra között
Program:
10:00 Megnyitó – Pozsár-Szentmiklósy Zoltán, ELTE hallgatói ügyekért felelős rektori biztosa, és Szekeres Pál, miniszteri biztos
10:20-11:00 Stand up, kerekes székes tánc és dzsúdó bemutató
11:00-15:00-ig ülőröplabda, kerekes székes kosárlabda, boccia, virtuális sport, tandem, showdown, falmászás
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/161172187657826/