Özönlöttek a hallgatók az I. Decathlon ELTE Sport7-re!
Zsúfolásig telt az ELTE Bogdánfy úti sporttelepe szeptember 8-11. között, ahol az ELTE Sportiroda és az ELTE-BEAC közös szervezésében első alkalommal került megrendezésre az ELTE Sport7 elnevezésű program.
Látványos bemutatók, edzések, sok Erasmus hallgató és rengeteg érdeklődő jellemezte a szorgalmi időszak első hetét. A Decathlon Gólyatábori Sportkampányt követően minden érdeklődő hallgató számára a legjobb lehetőség volt egy olyan hét, ahol első kézből is megismerkedhetett az által választott sportokkal. A Sport7 jó lehetőség arra, hogy mindenki megtapasztalja az ELTE és a BEAC által nyújtott széles sportágkínálatot, ahol a labdajátékoktól a szellemi sportokig mindent megtalálhatnak az érdeklődők. A Sport7 keretén belül az ELTE hallgatói és dolgozói több mint 30 sportágat próbálhatnak ki. Az edzéseket az ELTE sportszervezői ösztöndíjasai és az ELTE-BEAC szakosztályok edzői és oktatói tartották.
A hét valamennyi napján várták a résztvevőket a sakkozók, óriási érdeklődés övezte a kezdő futást, röplabdát és küzdősportok közül a brazil jiu-jitsut, muay thait, karatet és aikidot is. Lányok százai vettek részt az ELTE Aerobik foglalkozásain, ahol a jógától, pilátesztől a zsírégető edzéseken keresztül széles körben választhattak a különböző mozgásformákból. Napi két edzéssel bemutatkozott az ELTE-BEAC Spinning is. Új sportágként a rögbivel ismerkedhettek meg az ELTE-s érdeklődők. Tobrozót tartottak az ELTE-BEAC kosár, foci, futsal csapatai is. A Bogdánfyn található konditerem is egész napos nyitvatartással várta az erősödni vágyókat, és emellett a funkcionális tréningek (TRX, kettlebell) is bemutatkoztak.
A Sport7 képei megtekinthetőek az ELTE Online-on és az ELTE Sport7 FB oldálán.
ELTE Online: http://elteonline.hu/sportfotok/elte-sport7-szept-10/
ELTE Sport7: https://www.facebook.com/events/1498374097072721/
Az ELTE Sportiroda és az ELTE-BEAC szervezői szerint a Coca Cola és a Decathlon által támogatott ELTE Sport7 a legjobb lehetőség, hogy az ELTE polgárai megismerkedjenek az egyetemi sportolási lehetőségekkel. A nyílt hét folyamán inden edzés, sportág ingyenes volt és mindenki számára akár több sportág megismerésére is volt lehetőség.
A Sport7-et követően még az ELTE-BEAC egy nyereményjátékot is tartogat a résztvevők, érdeklődők számára. Az ELTE-BEAC Facebook oldalán található játékkal a 25 darab Decathlon és ELTE-BEAC ajándék egyikét lehet megnyerni. Sportfelszerelések, sporttáskák, egyedi póló és a fődíj egy egyedi kerékpár!