Mi a célja ennek a könyvnek?
Több mint 15 éve már elkezdtem blogot vezetni a csapat aktuális szerepléséről, készítettem egy-két interjút is. A BEAC futballmúltja nem forgott közszájon a csapaton belül, de velem valahogy egyre többször szembejött, egyre jobban elkezdett érdekelni. Amikor elkezdtem felkutatni a digitalizált sportlapok vonatkozó forrásait, azt láttam, hogy az ember újraélheti a több évtizeddel, akár 100 évvel ezelőtti meccsek mozzanatait. Ráadásul 100-110 éve a BEAC a 10-12 legfontosabb magyar csapatok egyike volt. Szegedi Péter sporttörténész könyvéből tudható, hogy a kor legjobb európai csapata a Barcelona, a Sparta Praha és az MTK volt. Nos, a BEAC az első osztályban egy ízben döntetlent ért el például az MTK, a kontinens egyik legjobbja ellen. Izgalmas ötletnek tűnt hát egy könyvben megírni, hogyan is szerepelt a klubunk ebben az időszakban – az amatőr, pontosabban álamatőr időszak utolsó éveiben.

A BEAC-os identitás erősítése is cél volt a könyv megírásakor?

Eleinte, ahogy elmélyedtem a szakirodalomban, forrásokban, és kiderült számomra, hogy voltak válogatott játékosaink, szövetségi kapitányunk, a miénk volt a kor egyik legjobb magyar stadionja, egyre inkább magával ragadott a történet. Utólag pedig úgy gondolom, hogy ha most idejön hozzánk futballozni egy 20-22 éves fiatal, jó, ha tisztában van a klub múltjával, hiszen ez benne is erősebb kötődést alakít ki, másképp tekint a BLASZ-ban szereplő klubjára. Fontos ösztönző lehet, és erősítheti, jobban összetartja a közösséget, ha a csapatban mindenki tisztában van, hová is tartozik. Egy amatőr futballcsapat egybentartása a 21. századi digitalizált, rohanó világban óriási kihívás. Ha valaki bemegy a Mérnök utcai bázisunkra, megnézi a falon a tablóinkat, vagy belelapoz ebbe a könyvbe, megtalálhatja a fogódzkodót.

Hogyan festett egy futballcsapat az 1910-es, 1920-as években, ahol nem mindenkinek volt saját edzője, saját pályája (eleinte grundja), honnan volt egyáltalán pénz egy csapat működtetésére?
A futball úgy indult Magyarországon a 19. században, hogy senki sem kapott érte pénzt, mindenki dolgozott, és mellette futballozott hobbiból. Hamarosan bevett dologgá vált, hogy a legjobb játékosok mégis kaptak némi pénzt a fociért, volt esetleg sport- vagy ruhaboltjuk, s azt hirdette a sportlap. A nagy klubok mögött felsorakoztak mecénások, tehetős üzletemberek, akik pénzt adtak a csapat szereplésére. Az amatőr futball álamatőrré alakult át. A BEAC azért az elejétől megmaradt egyetemista csapatnak, ahol nem járt fizetés a játékért, a klub nem tartott sok másik csapattal a szürke zónába. Sok dolog egyébként hasonlított a mai futballra, a szabályrendszer például nem ment át óriási változáson, a lesszabály az 1925-ös módosítás óta szinte ugyanaz. A profivá válás a sportág gazdasági hátterét, a tudományos fejlődés pedig a színvonalát emelte idővel.

A BEAC amatőr mivolta sok mindenben megnyilvánult, ez a könyvből is kiderül. Ott vannak például a késések, igaz?
A csapat legjobbjai közül Sághy Tibor vagy Erhardt Jenő szinte rendszeresen késtek a meccsekről – az első osztályban is. Vagy ott van Pluhár István esete, aki első válogatott mérkőzése napján még a klubjában játszott meccset, majd alig volt ideje enni valamit a nemzeti csapat meccse előtt. Ezeket olvasva láthatjuk, mennyire másképp működött akkor a futball a legmagasabb szinten is, ma ez már teljesen elképzelhetetlen. Ugyanakkor, ha idejött játszani egy komoly angol csapat, az MTK vagy az FTC egyenrangú fél volt. A sportsajtó is komolyan vette a mérkőzéstudósításokat, a foci központi téma volt. Fontos szórakozás és társadalmi esemény volt a futball. Megjelentek az első sztárok a pályán, például a könyvünk időszakában mindenki fölé emelkedő MTK-játékos Orth György.

Hogyan működött a BEAC, az egyetem adott pénzt a játékra?
A költségvetésről nincs pontos információm, de valószínűleg az egyetem adta a pénzt állami dotációval. Az biztos, hogy az új BEAC-stadion felépítése Karafiáth Jenő politikai támogatása nélkül nem lett volna lehetséges. Ő ekkor parlamenti képviselő, majd az Országos Testnevelési Hivatal vezetője lett, később vallás- és közoktatásügyi miniszter, majd Budapest főpolgármestere. Szívügye volt a sport és a BEAC, ő lobbizott a támogatásért a lágymányosi pálya felújítására.

Honnan érkeztek a BEAC-játékosok, volt-e egyáltalán edzés a másodosztályban, ahonnan a BEAC indult?
Nálunk jórészt egyetemisták játszottak, akiknek teljesen a szemeszterhez igazodott a játéka. Akik vidékről érkeztek vissza az őszi tanévre, azok esetében előfordult, hogy az első néhány fordulóban nem is játszottak, hiszen még otthon voltak. Heti két edzése volt a beacosoknak, kedden és csütörtökön – ma is ez a menetrend a BEAC-nál. Az újság ekkoriban az infók valódi átadására szolgált, néha megjelentette a klub a lapban, hogy mikortól van az edzés, lehet jönni próbálkozni. Amikor hétvégén nem volt még bajnoki, akkor edzőmeccseket játszott a csapat.

Egészen meglepő volt olvasni, hogy még a másodosztályú csapat is ment külföldre edzőtáborozni…
Igen. Az 1900-as évek elején a német bajnok Fürth-tel játszottunk felkészülési meccset Németországban, majd összecsaptunk az AC Milannal és az Internazionale korabeli elődcsapataival is. Ez nem csoda, a BEAC ott volt a magyar futball hajnalán, a Magyar Labdarúgó Szövetség egyik alapító szervezete voltunk, az alapítók közül a legtöbb már meg is szűnt azóta. A BEAC a kezdetektől ragaszkodott az elveihez, így például ahhoz, hogy egyetemisták játsszanak a csapatban, és ne fizetésért futballozzanak a labdarúgók. Ez határt szabott a lehetőségeknek, lassú építkezésnek adott teret, de így is eljutottunk a legmagasabb szintre.

Az 1910-es években a BEAC nagyon jól szerepelt a másodosztályban, sokszor a feljutás küszöbén állt, és az 1920-21-es idényben a másik egyetemi csapattal, a MAFC-cal együtt meghívták az első osztályba. Miért?
Akkor úgy hivatkoztak a BEAC-ra, hogy a klub magyar labdarúgásért tett történelmi érdemei alapján megérdemli a meghívást, és ugyanez vonatkozott a műszakis egyetemistákra is.

És felteszem, a két csapat játékának a színvonala is megütötte az első osztály szintjét, máskülönben az élvonalbeli csapatok sem támogatták volna a meghívást.
Így van, mindkét csapat jól játszott. Plusz pont volt, hogy mindkét csapat a tiszta amatőr játék híve volt, nem voltak álamatőrjeik. Földessy János, a BEAC egyik vezetője is fontos szerepet töltött be ebben, ő az MLSZ környékén is tudta érvényesíteni a klub érdekeit. Sajnos ilyen érdekérvényesítőnk nem volt 1926-ban, amikor eldőlt, hogy csak profi alapon szerveződő, a futballistáknak fizetést adó klubok szerepelhetnek tovább az első osztályban.

Ne szaladjunk még ennyire előre. A BEAC-játékosok származásáról, például Pluhárról, Pesovnikról, Erhardtról vagy Kotraschekről lehet valamit tudni? Budapesten az 1910-es népszámlálás szerint minden 10. lakos németnek vallotta magát, és az első osztályú csapatok összeállításait nézve rengeteg németesen csengő nevet találni.
A könyv írásakor én is éreztem, hogy ez egy fontos és érdekes téma, ezért is tettem be a könyv végére – a „minden idők legjobb BEAC-a” összeállítása keretében – egy-egy rövidebb kis portrét a játékosokról. A születési helyükre, származásukra nem minden esetben tudtam kitérni; az elérhető források és kicsit az idő szűke is ellenem dolgozott ebben. Ennek a résznek egy teljes és kimerítő megírása talán a jövő BEAC-osaira vár majd... Elsősorban arra összpontosítottam, hogy aki elolvassa a könyvet, érezze úgy, hogy ott van száz évvel ezelőtt a csapattal, kint van a meccseken, hétről hétre izgul, hogy sikerül-e a feljutás, majd a bentmaradás. Ezért választottam mindenekelőtt ezt a formát a részletes meccstudósításokkal, és a meccsek adatainak elemzésével, ami a könyv középső, központi részét teszi ki.

A késésekről, mint az amatőrizmus „záloga”, beszéltünk, de arról nem, hogy volt-e edzője a csapatnak? Régi játékosokról írsz, akik néha edzették a BEAC-ot.
Nincs róla pontos adat. Arról van, hogy egy idősebb játékosunk, Kertesi dr., aki a második vonalban még játszott, vezényelt edzést a csapatnak, és beleszólt az összeállításba. Később Pluhár István szintén tartott edzést, és intézte a csapat ügyeit. A nagyobb csapatoknál, például az MTK-nál más volt a helyzet, ott már a ’10-es években a legendás Jimmy Hogan edzette a csapatot.

A felállás is teljesen más volt akkoriban, mint most: két védővel, három fedezettel, mai szóval, középpályással (2-3-5) játszott egy csapat, a többiek pedig rohamozták a kaput.
Így van. Ez a futball taktikai fejlődésének is a hajnala tulajdonképpen. Még nem központi téma a taktika, még jó pár évtizedig ebben a felállásban írják az újságok a kezdőcsapatokat, de a gondolkodás nagyon is elkezdődik már minderről. Izgalmas volt olvasni például az úgynevezett „szicíliai védelemről”, amely – a szakemberek majd kijavítanak – talán a catenaccio elődje lehetett. A korabeli lapokban megszólaltatták a játékosokat, hogy mennyire etikus a védekezés előtérbe helyezése és az eredmény őrzése. Ennek a pontos részletei is megjelentek a meccseken, például amikor a tudósítok, és a segítségükkel én is megírom, hogy a szélsők és a középfedezet visszarendelésével tulajdonképpen 3-4-3-ra állt át az eredményt az utolsó percekben őrizni akaró csapat. Akkoriban tehát még felmerült, hogy ez nem teszi-e tönkre a játékot. A nagycsapatok inkább a markáns és látványos támadójáték mellett tették le a voksukat, a kisebbek, így például a BEAC, megengedőbbek és pragmatikusabbak voltak ebben a kérdésben.

A könyv különlegességei a fejezetek végére biggyesztett értékelő grafikonok, amelyekből kiderül, mely csapatok ellen hogyan teljesített a BEAC, s hogyan teljesítettek meccsekre lebontva a futballisták. Miért fektettél erre ilyen nagy hangsúlyt?
Olyan adatok nincsenek az eredeti forrásokban, mint amiket ma ismerünk a gépeknek köszönhetően, de a tudósításokban elérhető tényekből (játékosok meccsszáma, góljai, mikor estek a gólok, tavaszi, őszi tabellák, eredmények fordulóról fordulóra) megpróbáltam összefoglaló táblázatokat, grafikonokat készíteni. Ez talán más nagy múltú csapatnál is felkeltheti az érdeklődést, és ott is belekezdenek hasonló feltáró munkába.

A régi színes sztorik, a csapat és egy-egy játékos pályaíve vagy a konkrét meccsnapi események is nagyon izgalmasak voltak, de emellett talán ezek a grafikonok adják a könyv extra különlegességét. Igyekeztem az elmesélhető részletek mellett a számok nyelvén is megmutatni kik ellen, mikor, hogyan szerepelt a csapat, és hogyan játszottak a futballisták. Hogy példát mondjak: a tavaszunk mindkét első osztályú szezonunkban erősebb volt, mint az őszünk; a leghatékonyabb támadójátékunk az első félidő második felére esett a megnyert másodosztályú szezonban (1923/24), majd egy évre rá is. A kiegyensúlyozottabb teljesítményt hozó második első osztályú szezonunkban (1925/26) a félidők elejét és a meccs legvégét is jobban el tudtuk kapni: volt egy kiváló, stabilan bevethető csatárunk Stofián János személyében, plusz talán jobban bírtuk és taktikusabban is tudtunk már játszani a legjobbak ellen.

A játékosok teljesítményére egy pontrendszert vezettem be, mert úgy ítéltem meg, hogy a részletes tudósítások erre minden további nélkül alkalmasak. Erre is egy példa: a legnehezebb félévünkben, 1924 őszén a sok rossz teljesítményünk mellett az ekkor már idősebb, kevesebbet is játszó, és egyébként tudása alapján jó, de nem a legjobb játékosunk, Pluhár István volt, aki a hozzáállásával és teljesítményével tartotta leginkább a lelket a csapatban. Szóval megpróbáltam mindezekkel a számszerűsíthető valóságmorzsákkal is még közelebb hozni az akkori BEAC-ot az olvasókhoz.

A BEAC 1924 és 1926 között, két szezonon át az első osztályban szerepelt, mindkétszer a 9. helyen végzett, a könyv gerince erről az időszakról, illetve a korábbi évek másodosztályú szerepléséről szól. Hogyan látod, ha nem teszik kötelezővé a professzionalizmust 1926-ban, akkor a csapat még akár évtizedekig az élvonalban játszott volna?
A ’26-27-es szezonban egészen jól együtt maradt a csapat, meg is nyerte a másodosztályban az amatőr ágat, bajnoki döntőbe jutottunk, az amatőröknek kiírt Magyar Kupában szintén fináléba kerültünk. Szóval valószínűleg helyt álltunk volna továbbra is az első osztályban. Az mindenképp nagyon jól fest, hogy kétszer voltunk alanyi jogon az élvonalban, és mindkétszer bennmaradtunk.

Egyértelműen anyagi okai voltak, hogy a BEAC csak az amatőr státuszt tudta vállalni, és a profik között nem tudott indulni?
Elsősorban elvi döntés volt, de persze volt anyagi vonzata is. Kellett volna alakítani egy új egyesületet, s ehhez jogi, anyagi megoldást társítani. A profivá válás évétől a nagyok is ezt csinálták, a Hungária és a Ferencvárosi FC szerepelt az első osztályban, a hozzájuk „tartozó” MTK és az FTC az amatőr kiírásban indultak. A BEAC vezetői egyszerűen úgy gondolkodtak, hogy a sport nem pénzért végzett tevékenység, s annak is kell maradnia. Ekkoriban külföldön már több helyen is, például Ausztriában, Csehszlovákiában fizettek a játékosoknak; az MLSZ egy ponton túl nem maradhatott ki a korszellemből, például a profi válás a legjobbak hazacsábítása miatt is fontos volt.

A megalakuláskor a BEAC jelmondata így hangzott: Virtuti et fortitudini, vagyis erényt és bátorságot, az első osztályban szereplő beacos futballisták is ehhez tartották magukat. A klub alapértékei, alapelvei közül mik azok, amelyek ma is érvényesek?
A tiszta amatőrizmus és az elvhűség mindenképpen az. Visszatekintve a mából az 1926-os elvi döntést talán lehet naivitásnak is nevezni, de mindenképpen önazonos maradt a klub, és a mai napig az. Azóta válogatott játékost nem tudtunk adni a magyar futballnak (szövetségi kapitányt igen: Földessy János, Fábián József). Ám, ha megnézzük, kik alapították 1901-ben az MLSZ-t, a profi FTC mellett és a Műegyetem csapatán túl a BEAC szerepel szinte megszakítás nélkül, minden évben bajnokságban. Ez a stabilitás óriási érték, a sportolóink, a munkatársaink számára pedig üzenet, hogy érdemes itt sportolni, dolgozni, és építeni ezt a hagyományhű közösséget. A 125 éves jelmondatunkra olyannyira büszkék vagyunk, hogy a jelenleg használt mezgarnitúráink nyakán is viseljük, és igyekszünk hozzá tartani is magunkat a pályán és azon túl is.

Névjegy

Az 1983 decemberében született Kovács Gergely a Veres Pálné Gimnáziumba járt, majd a Corvinus Egyetem politológus-közgazdász szakán végzett. Dolgozott a közszférában, 2012 óta pedig piackutatóként keresi a kenyerét. A BEAC nagypályás futballcsapatába gimnáziumi tornatanárán, Gloviczky Tamáson keresztül került be 2002-ben. Kis idő elteltével már adminisztrációs ügyekben segítette az akkori szakosztályvezető, Daróczi Gábor munkáját, blogot is vezetett a csapat szerepléséről. 2019-ben, Daróczi Gábor halála után ő vette át a BEAC nagypályás futball szakosztályának vezetését.

Az "E-betűsök" az első osztályban online formában ITT érhető el!

Az interjút készítette: Gabay Balázs