Szeptember 10. reggel 7 óra, Budapest. Indulás a bosnyák fővárosba, a szezonom utolsó versenyére, ami az ellenfelek tudása szempontjából egyáltalán nem utolsó. De ne szaladjunk ennyire előre. Az úton is volt néhány izgalmas pillanat.

Hihetetlen, hogy tőlünk pár száz kilométerre déli irányban tényleg a Balkán van, ennek a fogalomnak az összes valós (?) sztereotípiájával. A horvát-bosnyák határon túl kibontakozik a volt jugoszláv állam hangulata, vagyis annak maradványa: nyomor, nélkülözés, a délszláv háború nyomatékos emlékei (tömegsírok úton-útfélen, szétlőtt panelok, belőtt ablakú családi házak) és a ködfátyolba rejtőző Dinári-hegység zord ormai köszöntötték a 22 fős magyar csapatot.

Az óvárost gyönyörű, macskaköves történelmi kis utcák, régiségboltok, és persze a sajnos ma már nélkülözhetetlen "fogyasztói negyed" szegélyezik. A közép-európai emberek szempontjából azonban a legfontosabb kulturális látványosság az a mérhetetlen sok mecset, melyek kecses tornyai büszkén hirdetik a muzulmán hívők jelenlétét (egyébként) az egész országban.

A versenyre szombat délután és este került sor, az én számom, a 800 méter a váltók előtti utolsó szám volt. A délután nagy részét az egyébként rendkívül impozáns, ám kissé elhanyagolt stadiontól távolabb eső, még inkább elhanyagolt melegítőpálya magányosságában töltöttem. Estére kissé hidegre fordult az időjárás, ám szerencsére az eső megkímélt minket. A melegítésnél kezdtem először jól érezni magam: végre futhattam. Aztán call room, bevittek a pályára - elég rugalmas volt a szervezés - ott még néhányat repülőztem, aztán sípszó. Elkezdődött.
Eleddig nem esett szó az ellenfelekről. 800 méteren egy elég kiegyensúlyozott, erős mezőny jött el a versenyre: ott volt a tavalyi ifjúsági világbajnokság 3. helyezettje (1500 méteren), és a szerb meg a szlovén lány, akikkel idén Moszkvában együtt versenyeztem, de a legtöbben jóval idősebbek voltak, mivel ez egy junior viadal volt (én meg még idén ifi vagyok). Nekem a ranglista alapján a 8. legjobb időm volt, de ez sokszor semmit nem jelent, így hát nem is nagyon foglalkoztam vele.

A verseny tehát kérlelhetetlenül kezdetét vette, voltunk vagy tízen a rajtnál, a legtöbben 2:10-en belüli idővel rendelkeztek. Egy lendületes első 200 méter után a 3. hely környékén utaztam - a papírforma szerint a 2:05-ös szerb lány vezetett, egészen amíg fel nem borult a papírforma, ami úgy 500 méternél következett be. Akkor aztán hárman is elmentünk mellette: a német, a másik szerb versenyző és én, s később még a francia és egy török lány is követett minket.
600 méter környékére kissé belassult az iram, bár ezt akkor nem éreztem, aztán kezdődött az utolsó, gyilkos 200 méter. A célegyenesbe érve próbáltam tartani a 3. helyemet, ám 720 méternél a már említett török versenyző kúszott be a látóterem bal felébe. Egy tipikus, dobogóért küzdő öldöklő párossá váltunk, s az utolsó métereken sem tudtuk egyértelműen döntésre vinni a harcunkat - nincs az az emberi szem, ami meg tudta volna állapítani, kié a bronzérem. Hála a figyelmes versenyszervezőknek, kerítettek egy célfotót, s röpke tíz perc idegőrlő várakozás után kihozták az eredményt: két század másodperccel bedobtam magam elé - kielégítő revans azért a másfél évszázadért. És én jobban akartam.

Este a jegyzőkönyvből aztán kiderült, hogy nem is 3., hanem 2. lettem, mivel az első helyen befutó szerb lány meghívottként indult, s így 8 kerek pontot szereztem a csapatnak, egyedüli dobogós középtávfutóként.

A banketten kellemes meglepetés érte a magyar csapatot: a németeken kívül minden országot megelőztünk a csapatpontversenyben. A válogatott minden tagja a legjobbját próbálta nyújtani ezen az őszies hangulatú, az ürességtől kongó 60 000 fős stadionban zajló viadalon, s ez meg is hozta eredményét - mert azért a német atlétikáról tudjuk, amit tudunk.

Összességében egy jó szervezésű, ám - a pálya adottságai miatt - sajnos nem túl hangulatos versenyen vehettünk részt, ami viszont egy jó alapot adott a jövő évi felkészüléshez.

Kenesei Zsanett,
valahol Eszék és Dunaújváros közt úton hazafelé

Kenesei Zsanett aloldalához kattints ide.