Bajnokcsapat

Női kosarasaink nagy dobása: ősztől ismét az élvonalban szerepel Balogh Bubu együttese!

2015. 05. 19.
Bajnokcsapat

Ellenállhatatlannak bizonyult együttesünk a TFSE elleni, két nyert mérkőzésig tartó finálé második felvonásán is: a fordulópontokból rendre lányaink jöttek ki sikeresebben, így szeptembertől az A csoportban tapsolhatunk kosaraiknak.

Kosárlabda:

Duplázással zárták a szezont kosaras lányaink: az év eleji Hepp Kupa-győzelmüket követően az amatőr NB I.-es bajnokság döntőjében is megállíthatatlannak bizonyultak! A TFSE elleni, két nyert meccsig tartó finálé első felvonásán élt a hazai pálya előnyével együttesünk és magabiztos, önbizalomtól duzzadó játékkal szolgálta ki a Gabányi Sportcsarnokba kilátogató szurkolókat. Ez a találkozó és az év során bemutatott menetelés egyaránt azt sugallta, női együttesünk már a pénteki, idegenbeli találkozón bajnoki címet ünnepelhet. A körítés ennek megfelelően alakult: ugyan az Alkotás úti TF csarnok csillárjain nem is lógtak a nézők, szurkolók, de mivel az összes a játéktér körüli széken és padon található ülőhely elkelt, jó néhányan a földön ülve, ijesztően közel a játéktérhez voltak kénytelenek megtekinteni a találkozót. A hangulat amatőr női mérkőzéshez képest kiválóra sikeredett, ami azt is mutatja: magyar kosaras hölgyek egymás elleni küzdelmére igenis van igény.

A visszavágó elején egyáltalán nem látszott, hogy TF csapata ugyanebben az összetételben három igencsak kimerítő mérkőzést játszott a MEFOB négyes döntőjében, amelyet nem mellesleg meg is nyert. Németh Alma a MEFOB négyes döntőjének MVP-jéhez méltó formában kezdett, nem igazán tudták tartani a szerkezeti hiányosságai miatt leginkább a palánk alatt sebezhető BEAC játékosai. Az első percekben váltott vezetéssel haladtak a csapatok a jó iramú, kifejezetten színvonalas meccsen, a BEAC-ot ekkor a Pál-Pusztai kettős "húzta". A negyed vége Balsay Anna két triplájának köszönhetően a hazaiaké volt.

A második szakasz elején a "tesisek" lendületben maradtak: Miháczi Dia két triplájára alapozva 10-0-lal indították a hazaiak a második 10 percet. A legnyugodtabb BEAC-os - mint a pályán is egykor - Balogh Judit, a szakvezető volt. Rezzenéstelen arccal figyelte, hogy amíg lányainknak semmi, a másik oldalon szinte minden bejön. Nem kért időt, s az élet őt igazolta. Pusztai közel négy perc után törte meg a mieink "kosárcsendjét", s ezzel alaposan összekuszálta a szálakat Sterbenz Tamás addig kifejezetten jól "muzsikáló" együttesénél. Rossz alapvonali bedobás, kihagyott ziccer, eladott labda, sportszerűtlen hiba is előfordult a TF-nél, míg lányaink elsősorban Horváth eredményes és hasznos játékával a félidő utolsó 6 percében 14-0-s rohanást produkáltak és fordítottak.

A nagyszünet után jobbára a küzdelem, és nem a ponterős játék dominált a parketten: az első 20 percben el-eltűnő Süle szünet után bedobott egy triplát, tévedtek, akik azt gondolták, hogy ettől megtörik a TF. Karlócai lépett elő, s javarészt az ő kosarainak köszönhetően nem tudott ellépni együttesünk a hazaiaktól. Öt pont körüli előnyünk a játékrész hajrájára is állandósulni látszott, ráadásul az is a mi malmunkra hajtotta a vizet, hogy a játékvezetők elérkezettnek lássák az időt, hogy egy technikaival "regulázzák meg" az ítéleteiket időnként kommentáló TF-trénert, Sterbenz Tamást. A második mérkőzés - és egyben a bajnokság - zárónegyedére fordulva 5 pontos BEAC-os előnyt mutatott az eredményjelző, ami Karlócai és Németh sikeres dobásainak köszönhetően elolvadni látszott, ám a szezon során a legjobbját nyújtó Horváth Szilvia (18 pont, 9 lepattanó) jóvoltából új erőre kapott Balogh Bubu együttese. Ellépni azonban most sem sikerült: a szakasz közepén Balsay előbb duplát, majd triplát süllyesztett el, egyúttal 51-51-re alakította az állást. Utolsó utáni erőtartalékokat azonban a mieink tudtak mozgósítani: Pál, Pusztai, majd a remek formában kosarazó Horváth is kosárral zárt egy-egy akciót, hármójuk parádéja és egy 9-0-s roham végleg eldöntötte a mérkőzés és a bajnoki cím sorsát is!

Balogh Judit együttesének erejét az is mutatja, hogy csapata elbírta, hogy két meghatározó játékosa, Süle és Reiner ezúttal a szokottnál visszafogottabb teljesítményt nyújtson. A meccs legjobbjára, Horváth Szilviára a legnehezebb feladat talán a lefújás után várt: a másik nyerőembernek bizonyuló Pusztait nyakába kapta, míg az irányító a hagyományoknak megfelelően le nem vágta a hálót a gyűrűről. A BEAC az egész idényt tekintve nagy fölénnyel és teljesen megérdemelten lett az Amatőr Bajnokság aranyérmese.

Bajnokcsapat 🙂

Posted by BEAC Női Kosárlabda Szakosztály on 2015. május 16.

(nők - amatőr NB I., döntő) TFSE ELTE-BEAC Újbuda 55-62 (19-16, 10-14, 7-11, 19-21)

(nők - Budapest Bajnokság) ELTE-BEAC – Liget KE 56-40 (12-4, 17-9, 18-18, 9-9)

(nők - Budapest Bajnokság) Viharos Szenyórák ELTE-BEAC 24-59 (5-13, 4-13, 2-11, 13-22)

(férfiak - NB II. Közép csoport) ELTE-BEAC – HIDIGUT-Hidegkúti KK 73-87 (18-14, 17-28, 18-23, 20-22)

(férfiak - NB II. Közép csoport) ELTE-BEAC – Malév SC 59-68 (17-17, 16-14, 16-15, 10-22)

fiu keziKézilabda:

Kézről kézre járó sikertörténet: a bajnoki címet szerző női kosarasaink "árnyékában" ezüstérmet szereztek férfi kézilabdázóink. Egy fordulóval a Budapest Bajnokság zárása előtt együttesünk a XIII. ÖTE együttesét fogadta a BEAC Sportcsarnokban, és a mérkőzés hajrájáig a felek nem tudtak ellépni nagy különbséggel egymástól. Az utolsó tíz perc kétgólos vendégek vezetéssel indult, ám fiaink nem csupán a rolót zárták le kapujuk előtt, 7-0-s rohanásukkal a maguk javára fordították a találkozót. A győzelemért járó két pont begyűjtése egyben azt is jelentette a mieink számára, hogy az utolsó, Pénzügyőr elleni bajnoki eredményétől függetlenül a pontvadászat második helyén zártak - ez a teljesítmény különösen a tavalyi 6. pozíció fényében megsüvegelendő.

(férfiak - Budapest Bajnokság I/A) ELTE-BEAC – XIII. ÖTE 36-31

evezosokEvezés:

Idén is lapátot ragadtak kenus egységeink a Vízitúra Kupán! Szakosztályunk évek óta visszatérő tagja hazánk legnépszerűbb vízitúra versenysorozatának, s ezzel a hagyománnyal annak ellenére sem szakítottak, hogy csapataink az elmúlt időszakban csupán a szezonális fordulókon álltak rajthoz. A mostani hétfordulós sorozat első körére Leányfalu környékén került sor: a 20 kilométeres, Szentendrei szigetcsúcsot és Dunabogdányt is magába foglaló távot két egységünk teljesítette. Azonban Milinkó István, Pallagi Tamás, Sasfalvi Tibor, Kurucz Dániel kvartettje, valamint Naghi Eszter, Sótonyi Zita, Jakab Benjámin triója szervezői hiányosságokból kifolyólag lemaradt a startról, így egységeink a helyezések sorsába nem szólhattak bele. A kisebb közjáték ellenére a mieink nem visszakoztak a megmérettetéstől, és a tőlük telhető legjobb idővel csaptak célba.

atl valtoAtlétika:

Sorozatban harmadszor nyerte meg az Országos Váltóbajnokságot 4x800-as női váltónk! Az idei megmérettetésre csapatunkba Pernesz Zsófia sérülése miatt Ferenc Kata került be, aki remek teljesítménnyel járult hozzá a váltó egymás utáni hetedik - ifjúságiak és felnőttek között elért - országos bajnoki címéhez. Ehhez hasonló eredménysorozat egyedülállónak számít egy szakosztály életében. Szabó Imre edzette BEAC-os hölgyeink egymásért küzdve újfent bizonyították, hogy a csapat győzelme számukra ugyanolyan fontos, mint egyéni sikereik. Ferenc Kata hosszútávfutó létére érte el nagyon erős 800-as eredményt (2:19), amellyel hozzájárult csapatunk győzelméhez, míg Kenesei Zsanett 2 perc 10 másodperc körüli idejével ismét bizonyította, hogy kiváló formában van, és ő a váltó legmeghatározóbb tagja. Perjés Fanni most is megmutatta, hogy ott van a legjobb 800-as versenyzők között. Balog Evelin, a váltó legfiatalabb tagja teljesen felnőve a felnőttek eredményeihez juttatta sikerre a váltót.

Nagypályás labdarúgás:

(férfiak - BLASZ III.) Duna SK – ELTE-BEAC 2-1

(férfiak - BLASZ IV.) Istenhegy FC II. – ELTE-BEAC II. 5-1

Futsal:

(férfiak - NB II., rájátszás, 19-21. hely) ELTE-BEAC – KSK Limes 5-3

(férfiak - NB II., rájátszás, 19-21. hely) Csenger – ELTE-BEAC 13-5

Röplabda:

(nők - Budapest Bajnokság) Emericus KSE "A" – ELTE-BEAC 1:3 (22-25, 25-23, 23-25, 20-25)

(nők - Budapest Bajnokság) ELTE-BEAC – MAFC Bercsényi

Vízilabda:

(férfiak - Gyarmati Dezső Felnőtt Bajnokság) ELTE-BEAC Vízilabda DSK – RETR-O-SC Közhas 9-13 (1-4, 3-2, 1-3, 4-4)

(férfiak - Gyarmati Dezső Felnőtt Bajnokság) Semmelweis VKS – ELTE-BEAC Vízilabda DSK 9-10 (2-3, 2-0, 3-3, 2-4)

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech