338375303 199040972837630 2842979822965067012 n

Nem vallottunk szégyent a női kosárlabda NB1 negyeddöntőjében

2023. 04. 03.
338375303 199040972837630 2842979822965067012 n

A bajnoki negyeddöntő párharc második mérkőzésén a DVTK HUN-Therm 76-63-ra győzött a Gabányi parkettjén, ezzel ők jutottak az elődöntőbe, mi pedig az 5-8. helyért folytatjuk.

A Wbasket.hu tudósítása alapján:

Ötödik alkalommal nézett farkasszemet az idei évadban a két csapat, az eddigi négy találkozót a DVTK nyerte 20 pont feletti különbséggel. Nehezen lendültek játékba a csapatok, négy diósgyőri büntető után az első mezőnykosárra több, mint három percet kellett várni. Milkovics Réka triplája indította meg a szekerünket, Radócz Fanni és Tóth Franka találataival kerültünk előnybe. Morgan Green triplája után, 10-6-nál Völgyi Péter időt kért. Nem záporoztak továbbra sem a kosarak, Morgan Green három büntetőjével 13-13 állt az eredményjelzőn tíz perc után.

A második negyed elejét Aho Nina és Bernáth Réka tripláival megnyomta a DVTK, 24-15-nél már hazai időkérés következett. A rövid eligazítás után Darcee Garbin 2+1-es megoldásával először ugrott a lélektani 10 pont fölé a differencia. A félidő utolsó öt percéhez érkezve Aho Nina két triplájával erősítette meg fölényét a DVTK. 33-18-nál így ismét hazai időkérés jött, sikerült kicsit rendezni a sorokat, 10-14 pontos különbség környékén állt be a mérkőzés. 20 perc után 41-27 állt az eredményjelzőn.

338585955 1294317194823931 4102520093217806986 n

A harmadik etap elején három percig mindössze Milkovics Réka tripláját jegyezhettük fel. A diósgyőri kosárcsendet Milica Jovanovic hármasa törte meg, de Ana Vojtulek öt pontjával 44-35-re kapaszkodtunk vissza.

A döntő rohanást végül a harmadik szakasz második felében vitte be a DVTK. 10-0-ás futást vezényelt Aho Nina, Arella Guirantes, Cheridene Green és Bernáth Réka, így 55-35-nél már a 20 pontos dimenzióba került a találkozó. Radócz Fanni és Angyal Barbara távoli dobásaival igyekeztünk új ritmust venni, de összességében 20 pont környékén állt be a mérkőzés.

Az utolsó 10 percnek 63-41-ről vágtak neki a csapatok. A győztes kiléte már nem volt kérdés, de tartásunkat dicséri, hogy 70-43-nál sem engedtük el a végjátékot, és négy távoli kísérlettel sikerült felzárkózni és tisztes vereséget szenvedni a sokkal esélyesebb diósgyőriektől.

Folytatás az 5-8. között egy valódi fővárosi egyetemi párharccal, a TFSE-MTK csapata ellen.

Rájátszás TFSE

E.ON ELTE BEAC - DVTK-HUN-THERM 63-76 (13-13, 14-28, 14-22, 22-13)

E.ON ELTE BEAC: Angyal 11/9, Vojtulek 12/3, Milkovics 6/6, Green 12/6, Radócz 7/3. Csere: Koch 3/3, Katona, Zsámár 8, Tóth 4, Juhász.

DVTK HUN-Therm: Green 12, Aho N. 20/12, Guirantes 14, Jovanovic 10/6, Bernáth 15/6. Csere: Aho T. 2, Garbin 3, Bacsó, Kiss.

Az egyik fél második sikeréig tartó párharc végeredménye 2-0 a DVTK HUN-Therm javára.

Mészárosné Kovács Andrea: Először is, gratulálok a DVTK-nak, és sok sikert kívánok nekik a továbbiakban! Azt gondolom, hogy a legelején, amikor a legerősebb DVTK volt fent, akkor is partiban tudtunk lenni, annak ellenére is, hogy mi ma nem fogtunk ki extra dobóformát. A második félidőben voltak hullámvölgyeink, ott volt egy szakasz, ahol sok pontot kaptunk rövid idő alatt. De volt annyi erőnk, hogy fel tudjunk zárkózni, és a lányok nem adták fel egy pillanatra sem, végig küzdöttek. Nagyon büszke vagyok a csapatra, úgy gondolom, hogy ez visz előre minket, és a jövő szempontjából mindenképpen előremutató volt a lányok mai teljesítménye.

Morgan Green: Tudtuk, hogy a DVTK kiváló csapat, de büszke vagyok rá, ahogy küzdöttünk, különösen az utolsó negyedben. Jól kezdtük a találkozót, 13-13-mal ért véget az első negyed, ami nagyon jó védekezést mutat. Ennyi ponton tartani egy ennyire jó csapatot, kiváló teljesítmény, remélem, hogy ezt a védekezési trendet tudjuk tartani a későbbiekben is. A DVTK tizesének, Ninának extra estéje volt, ami azt üzeni nekem, hogy jobban kell a következő fordulókban védekeznem, hogy ne adjunk lehetőséget a másik csapatnak arra, hogy ilyen váratlan teljesítményt nyújtson bárki is. Ha egy jó játékosnak tiszta helyzeteket adsz, akkor meg fognak érte büntetni. Szóval, személyesen nekem mindenképpen előrébb kell lépnem védekezésben, hogy jobbak legyenek az esélyeink. De összességében boldog vagyok, ahogy ma küzdöttünk.

Völgyi Péter: Az alap célkitűzésünket teljesítettük a mai győzelemmel. Szeretnék gratulálni a BEAC-nak, nagyon felszívták magukat a mai mérkőzésre, mi leginkább a mérkőzés végét vártuk. Gyengénk kezdtünk, sok volt az eladott labdánk, a lepattanóharcban is sokszor hibáztunk. A harmadik negyed vége felé dőlt el a mérkőzés, igazából csak a különbség mértéke volt kérdéses, de a BEAC még egyszer új erőre kapott, és extra hárompontosokkal szorossá tudta tenni a mérkőzést. A győzelmünk nem forgott veszélyben, örülök, hogy így pár nappal több időnk marad felkészülni az elődöntőre. Szeretném kiemelni Aho Nina játékát, aki a mai mérkőzésen motorja volt a csapatnak, és megmutatta, hogy amikor kell, védekezésben és támadásban is életveszélyes tud lenni. Bízom benne, hogy ez a jó szokása megmarad a szezon végéig.

Aho Nina: Úgy gondolom, hogy amiért jöttünkm az sikerült. Mindenképpen nyerni akartunk. Viszont, úgy gondolom, nem játszottunk úgy, ahogyan szerettünk volna. Voltak jó periódusok, de voltak rossz periódusok is. Abban biztos vagyok, hogy a következő fordulóra készen fogunk állni.

ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech