DSC 00581

Makulátlan teljesítménnyel nyert az NSZK az V. Alumni Kupát!

2014. 12. 16.
DSC 00581

A sportéjszaka másnapján a “buborék” adott otthont az ELTE Alumni Alapítvány, az ELTE Sportiroda és a BEAC közös szervezésű tornájának, amelyen 16, egyetemünk volt hallgatóiból verbuválódott kispályás focicsapat vett részt.

2014-re immár hagyománnyá vált, hogy az ELTE volt hallgatói, visszatérve egyetemük sporttelepére: ezúttal egy karácsony előtti, baráti hangulatú tornán mérték össze focitudásukat. Az V. Alumni Kupa fővédnökségét idén is Mezey Barna rektor úr vállalta. Rekordlétszámú csapat vett részt a december 13-án késő délutántól megrendezett eseményen, amelyet az újonnan felálló ELTE Sportiroda is támogatott.

pA tizenhat csapat az ELTE sokszínűségéből adódóban ÁJK-s, BTK-s, TTK-s, PPK-s, sőt még TFK-s hallgatókból és dolgozókból verbuválódott össze. A sorsolás után négy csoportba osztották a szervezők a csapatokat, ahonnan a csoportelsők jutottak tovább. Nagy iramban és jó hangulatban zajlottak a mérkőzések, majd az első körök után elkezdtek körvonalazódni az erőviszonyok is. Nyolc órára kialakultak a csoportok végeredményei: az A csoportban a vártnak megfelelően az NSZK, a B kvartettben a Laby, a C-ben a Berugosz, valamint a D csoportban a zöld-fehér Gépállat FC diadalmaskodott. Meglepetésnek bizonyult a nyári torna győztesének, az Eltendables (le)szereplése.

Az elődöntő NSZK – Berugosz és a Laby – Gépállat párharcokat hozott, ahonnan az NSZK sima 2-0-s győzelemmel jutott a döntőbe, viszont a másik ágon nem született döntés. A büntetőkre hárult a döntés: mivel a Gépállatok közül ketten is kapufára rúgták a hétmétereseiket, a Laby jutott a fináléba.

A döntőben nyert az NSZK, így százszázalékos teljesítménnyel húzta be a tornagyőzelmet, míg a bronzmeccsen 3-1-es győzelmet aratott a Berugosz a Gépállat felett. A szervezők ezúttal is készültek különdíjakkal: a legjobb kapusnak Deák Csaba választották a Labyból, míg a találatokat ipai számban - egész pontosan 14(!)-et - termelő NSZK-s Bánk Levente szerezte meg a gólkirályi címet.

Az V. ELTE Alumni Kupa teljes eredménylistája

A tornát szervező ELTE Alumni Alapítvány és a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club célja, hogy minden évben két tornával a továbbiakban is összetartsa az ELTE volt hallgatóinak, sportolóinak közösségét. Júniusban a Mérnök utcai pályán jön a folytatás!

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech