Egyetemi Bp Bajnokságmg8 1

Lecsapták a magas labdát!

2014. 02. 17.
Egyetemi Bp Bajnokságmg8 1

Sikeresen szerepeltek tollasozóink az idénynyitó versenyeken: mind a Kispesti Tollaslabda Hétvégék aktuális fordulójában, mind az I. Budapesti Egyetemi Bajnokságon örvendhettünk aranyos ELTE-BEAC-os produkciónak.

Tollaslabda: Január 26-án, Kispesten rendezték meg a Kispesti Tollaslabda Hétvégék aktuális fordulóját. Egyetemünket több játékos is képviselte mind párosban, mint egyéniben. Név szerint: Gráber Brigitta, Váczi Vivien, Cseh Anita, Varga Miklós, Galgóczi Gergő és Tóth Richárd. A verseny az egyéni küzdelmekkel kezdődött. A női versenyszámban Gráber Brigitta négy sikerével a második helyet szerezte meg, éppen csak lemaradt az Érdi VSE játékosától, Demeter Judittól. Harmadikként a MAFC fiatal játékosa, Török Renáta végzett. Férfiaknál az első helyen Tóth Richárd veretlenül zárt, második Oberländer Sándor, harmadik a Vízmű SE ifjú tehetsége, Horváth Barnabás lett. Férfi párosban a Galgóczi – Tóth páros bronzérmet szerzett, ami meglepetés, hiszen most indultak először együtt ilyen megmérettetésen. Vegyes párosban két duónk is érmet szerzett: Gráber Brigitta és Varga Miklós ezüstöt, míg Cseh Anita és Galgóczi Gergő a dobogó legalsó fokára állhatott fel.

Február 1-jén került megrendezésre a Budapesti Tollaslabdázók Szövetsége által az I. Budapesti Egyetemi Bajnokság. A versenyt körmérkőzéses rendszerben bonyolították le a szervezők. A mostani megmérettetésen csak egyéni (férfi/női) kategóriában indulhattak a versenyzők - jövőre remélhetőleg már párosban is megmérkőzhetnek. Szoros küzdelmek után a férfiaknál Tóth Richárd diadalmaskodott, elnyerve ezzel a győztesnek járó serleget. Mögötte a BGF hallgatója, Rusvai Péter végzett a második helyen, míg a harmadik pozícióban Bartha Botond (SOTE), illetve Pálfi Dávid (BCE) zártak. A lányoknál szintén egyetemünk hallgatója állhatott a dobogó legfelső fokára: Váczi Vivien a csekély számú női induló miatt a férfi mezőnyben vágott neki a küzdelmeknek, ezért ő egyben a verseny különdíjasa is lett. A megmérettetések ezen a hétvégén is folytatódott, Tóth Richárd a BEAC játékosaként lépett pályára a dunaújvárosi III. osztályú versenyen, míg ugyanitt Váczi Vivien a MAFC csapatát erősítve küzdött majd a legfényesebb éremért.

Körkép a hétvége további ELTE-BEAC-os mérkőzéseiről, eredményekről:

Női kosárlabda (amatőr női NB I.): Fővárosi rangadót nyert Balogh "Bubu" Judit együttese! Villámrajtot vett női csapatunk az amatőr NB I. legutóbbi fordulójában a biztos győzelem reményében érkező MTK Budapest ellen és már a második negyed közepére tizenöt pontra hizlalta előnyét. Ekkor a városmajoriak padján folyamatosan reklamáló Stevan Csupics "edző" zónavédekezésre kért meg tanítványait és ez láthatóan megzavarta a mieinket. A hazai csapat előnye olyannyira elolvadt, hogy a második félidőben többször is egyenlítettek a vendégek. A hátralevő játékpercek ki-ki csatát hoztak, igazi "egy kosaras" találkozóvá vált: a győzelmet a befejezés előtt egy perccel Szász Emese bravúros triplájának köszönhetően a mi lányaink szerezték meg.

ELTE-BEAC Újbuda – MTK Budapest 49-46 (17-8, 12-14, 7-10, 13-14)

ELTE-BEAC Újbuda: Horváth E., Guti -, Brixel, Szász, Cseh-Szombathy Cserék.: Mozsolics, Csicsai, Horváth B., Bakó, György, Horváth Sz.

(MEFOB) Szombathely ESE ELTE-BEAC

Férfi kosárlabda: Tovább tart férfi kosarasaink újévi győzelmi sorozat. Az elmúlt héten két mérkőzést játszottak fiaink: hétfőn Veszprémbe utaztak egy MEFOB-meccs keretein belül és egy kiváló második negyedbeli teljesítményüknek köszönhetően gond nélkül húzták be a kötelező siker kategóriájába sorolható találkozót. Ezzel a győzelemmel a MEFOB alapszakasz végéhez közeledve a rájátszásbeli helyük már csak matematikailag úszhat el, míg további sikerekkel akár kedvező pozícióból kezdhetik meg a playoff-ot.

Mindeközben az NB II. Közép csoportjában zsinórban 6. győzelmüket aratták a srácok, amely egyben a bajnokságban elfoglalt negyedik pozíciójuk megszilárdítását is jelenti.

(NB II. Közép csoport) Kandó FSC ELTE-BEAC 82-100 (16-23, 19-28, 28-27, 19-22)

(MEFOB) Veszprémi ESC ELTE-BEAC 72-98 (20-21, 17-30, 20-27, 15-20)

Futsal (fiúk):

Gödi SE Futsal – ELTE-BEAC 6-8

Futsal (fiúk U17):

Ferencvárosi Orinetal SPA – ELTE-BEAC 5-3

UTC Szeged – ELTE-BEAC 4-4

Ferihegy Vecsés – ELTE-BEAC 4-7

Nagypályás labdarúgás (Téli Nagypályás Felkészülési Torna): Megnyert mérkőzést buktak el a helyosztón Szabó András fiai! A Téli Nagypályás Felkészülési Torna a rájátszásos fázisához érkezett, amelyen a BEAC együttese a csoportkörök során megszerzett 3. helyezése révén a 9-12. helyért zajló küzdelmekben vált érdekeltté. Ezúttal a mieink egy papíron alacsonyabb osztályú, ám a negyedosztályú bajnokságot magabiztosan vezető Pestszentimrei SK II. csapatával mérkőztek meg. Az összecsapás első félidejében fiaink domináltak mind játékban, mind a gólszerzésben. Ugyan támadásban néha akadozott a gépezet, de a 30. percben egy kiválóan belőtt szögletet követően Gál Péter emelkedett a legmagasabbra és bólintása a kapu bal oldalába landolt. A folytatásban a mieinknél sorcsere következett, ám a játék képe nem változott meg: a BEAC játékosai több ízben is közel álltak a döntő jelentőségű második gól megszerzéséhez. A hajrában óriási fordulat állt be: az addig megbízhatóan teljesítő hátsó alakzatunk két hibát is ejtett, és az addig jobbára munkanélküli kapusunk nem tudott védeni. Ez a vereség egyben azt is jelenti, hogy a BEAC legények a 11-12. hely egyikét szerezhetik meg a 24 csapatos tornán.

ELTE-BEAC – Pestszentimrei SK II. 1-2

Női röplabda:

(Budapest Bajnokság) Budai XI. "C" – ELTE-BEAC 2:3 (25:13, 25:18, 15:25, 19:25, 13:15)

ELTE-BEAC – Vasas Óbuda 3:1 (19:25, 25:20, 25:18, 25:23)

Férfi röplabda:

(Budapest Bajnokság) Budai XI. KEAC – ELTE-BEAC 3:0 (25:18, 25:15, 28:26)

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech