1 1

Lányaink is megmérkőztek a brazil futsal vendégcsapattal

2017. 07. 04.
1 1

Női futsal csapatunk kedden, a brazil Futsal Nova Geração de Cerquilho ellen lépett parkettre utoljára a 2016/2017-es szezonban.

A Brazil Nagykövetség felkérésére NB1-es csapatok mellett az ELTE-BEAC futsalos lányaival is megmérkőzött a hazánkban edzőtáborozó Futsal Nova Geração de Cerquilho brazil női csapat.

Június 27-én női futsal csapatunk utoljára lépett parkettre a 2016/2017-es szezonban. A brazil regionális bajnokok megleptek minket, és a 4x15 perces edzőmérkőzésen az első negyedben 2-0 előnyre tettek szert. A vendégek főként kontrákra alapoztak, amit dinamikus játékosaiknak és határozatlanságunknak köszönhetően ki is használtak.

A második negyedben kiegyenlített játék folyt, azonban a kapu előtt sajnos nem koncentráltunk eléggé, és a kapusuk is kiváló napot fogott ki. A negyed végén azonban egy kipattanó labdát Baksai helyezett a kapu közepébe, amivel 1-2-re kozmetikázta az eredményt.

A harmadik negyedben Móczik pályára lépésével 5-4-es játékra váltottunk, aminek köszönhetően sokkal többet volt nálunk a labda és átvettük a játék irányítását a fáradó brazilok ellen. Az eredménye meg is lett, hiszen Béres és Malinovszky találatával megfordítottuk a mérkőzést, és a 3-2-es vezetést már a találkozó végéig meg is tartottuk.

A jó hangulatú és jó iramú mérkőzés kiváló zárása volt évünknek, amit a július 8-i ELTE-BEAC Szezonzáró Kupával zárunk a Mérnök utcai sporttelepen!

ELTE-BEAC

Szabó (k) - Juhász (c), Baksai, Malinovszky, Lovas

Cserék: Móczik (k) - Blayer, Kovács, Nagy, Béres, Nyéki

Gólszerzők: Béres, Malinovszky, Baksai

A mérkőzésen készült összes fotó elérhető az ELTE-BEAC Futsal Facebook oldalon

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech