Két ELTE-BEAC-os arany az olimpiai távú Triatlon OB-n
Hatalmas Polythlonos sikereket hozott a 27. Vasi Vasember Olimpiai távú Triatlon OB Szombathelyen. Az országos Amatőr Kupasorozat legelismertebb versenyén az ELTE női csapata aranyérmes lett.
Az ország legrégibb, idén 27. alkalommal megrendezett triatlonversenye az amatőrök Mekkájának számít. A versenyről versenyre járó törzsgárdán kívül itt nagy számban megjelennek azok is, akik kizárólag a Vasi Vasemberre készülnek. Az ELTE-BEAC 7 hölgyet és 11 férfit indított, köztük sokan életük első olimpiai távú triatlonját teljesítették. Nem kis kihívás a város központjában, a Csónakázó tóban leúszott 1500 m után a dombos terepen letekerni 40 km-t, majd leszállva a kerékpárról négyszer futva megkerülni a tavat, ami a skanzenen át összesen épp 10 km.
A polythlonosok minden esetre jól vizsgáztak. A nők közül Koronika Judit (TTK) és Makra Katalin második, Mórocza Nóra (PPK) negyedik, Borzák Réka (TTK) pedig ötödik lett saját korcsoportjában. Férfi csapatunk pedig kifejezetten remekelt, hiszen a rendkívül erős amatőr mezőnyben a Kis Gyula, Pierre Heynemand és Nyári József összeállítású csapat az Amatőr OB bronzérmese lett. Pierre Kanadában élő iskolaigazgató, aki ötévente egy egész éves szabadságot tölthet utazással és edzéssel, s idén európai körútján családjával az ELTE csapatát választotta partnernek.
A Vasi Vasember mind az egyéni felkészülés, mind a csapatszintű összetartás szempontjából méltó lezárása volt a Polythlon nyári edzőtáborának. Az igazi erőpróba azonban még hátravan: a július 30-i, nagyatádi Ironman-en minden erőtartalékra és biztatásra szüksége lesz versenyzőinknek , hogy akár első alkalommal, akár sokadjára végigússzák, -kerékpározzák és -fussák az ironmanné válás izzasztó útját. A legtöbb támogató kéz mindenesetre a mieinket segíti majd, hiszen az ELTE-BEAC Polythlon 73 fős csapata lesz a legnépesebb az egész mezőnyben. És mi sem lehetne felemelőbb, mint egy összetartó csapatban megküzdeni vélt korlátainkkal!