Kenesei

Kenesei Zsanett duplázott a fedettpályás Atlétikai Országos Bajnokságon!

2015. 03. 03.
Kenesei

800 és 1500 méteres távon egyaránt sikeresen oldotta meg feladatát a hosszú évek óta a magyar középtávfutás legkiemelkedőbb alakjai közé tartozó futónk. Rajta kívül Pernesz Zsófia, Haála Villő és Farkas Dárius állt dobogóra klubunk színeiben az ob-n!

Atlétika:

Évről évre népesebb számban indulnak klubunk atlétái a Felnőtt Fedett pályás Országos Bajnokságon - ráadásul, ez idén sem ment az eredmények rovására! Versenyzőink zavarmentes felkészülésüknek, tehetségüknek, elhivatottságuknak, valamint edzőik kiváló pedagógiai érzékének köszönhetően újabb strigulát húzhat be a sikeres ob-szereplések rubrikájába. Közel 20 fős "különítményünk" legeredményesebb tagjának válogatott sportolónk, Kenesei Zsanett bizonyult, akinek az 1500 méteren nyújtott könnyed, légies futása és a 800 méteren bemutatott ellentmondást nem tűrő hajrája még a nézőtéren ülőknek is maradandó élményt nyújtott. Teljesítménye annak tekintetében megsüvegelendő, hogy riválisai már évek óta próbálják "letaszítani a trónról", ám Zsanett minden alkalommal sikeresen birkózik meg azzal, hogy ne nyomassza az esélyesség terhe.

Életében először állt országos bajnokság dobogóján Pernesz Zsófia, aki 1500 méteres síkfutásban elért sikerének kulcsa töretlen fejlődésében rejlik. Szakértők szerint elhivatottságában a bronzérem színe még ragyogóbbá válhat, ráadásul Zsanetthez hasonlóan a 800 méteres szám is egyre inkább a repertoárjában szerepel.

A BEAC női gyaloglói az elmúlt 10-15 évben a versenyszám meghatározó alakjaink számítottak, erre az idei bajnokság sem cáfolt rá. A fekete-fehér mezben felnövő új nemzedék kulcsfigurájának Haála Villő számít, aki nagyon sokat lépett előre edzésmunkájában és ennek eredménye rögvest egy harmadik helyben köszönt vissza. A versenyszám világában járatosak szerint hölgyünk nagy meglepetéseket fog még okozni mindannyiunk örömére.

Végezetül következzen még egy bronzérem története, amelynek eléréséhez Farkas Dárius óriási egyéni csúcsot repesztett. Fiunk nemrégiben került klubunkhoz, azonban sportág és egyesületünk iránti elhivatottságát jól jelzi ez a teljesítmény. Verseny elejétől végéig meggyőző futással, küzdeni tudással és nem utolsósorban jó szellemiségével igazolta dobogós helyezésének jogosságát.

Gerendási István, Atlétikai Szakosztályunk vezetőjének részletes beszámolója és egyénekre szabott értékelése a BEAC Atlétika honlapján olvasható.

(forrás: beacatletika.hu)

Kosárlabda:

fiu kosarasAmikor három dupla-dupla is kevés a bravúrhoz... A szezon során nem először "ragadtak be" a kezdésnél férfi kosarasaink, akik meglehetősen tartalékosan utaztak el soros MEFOB-meccsükre Nyíregyházára. A nyitó szakasz közepén már 19-8-ra vezettek a lendületesen kezdő hazaiak, amikor is óriási dobópárbaj bontakozott ki a csapatok között. Érezhető volt, hogy a nagy iram mellett olyan remek dobóformát, mint az első 10 percben mutattak a felek, sokáig nem lehet erővel és fejjel bírni. A második felvonásban így már több rontott dobást is látott a nagyérdemű, de a hazaiak ebben a 10 percben is pontosabban játszottak. Mindez azt jelentette, hogy a mieink közel 20 pontos hátrányban vonultak az öltözőbe.

Ahogyan nem először kezdett gyengén, úgy nem először mutatott be látványos "feltámadást" a szünet után az ELTE-BEAC. A harmadik negyed első felének küzdelmes játéka után a szakasz második felében a Földi-Varga duónál elgurult a gyógyszer, ponttermelésbe kezdtek, már-már képtelenek voltak hibázni. Az itt szerzett 25 pontnak köszönhetően fiaink utolérték a megtorpanó szabolcsi legénységet. A találkozó azonban még egy fordulatot tartogatott - részükről leginkább negatívat. A záró periódusra a hazaiak külső triója alaposan belelendült: a Czura, Takács, Oláh hármas a meccs elején látottakhoz hasonlóan újfent szórta a pontokat. És jöjjön még egy adalék, miért lehet keserű a szánk íze a találkozót követően: három játékosunk is dupla-duplát ért el (Varga Zsolt: 27 pont, 13 lepattanó, Marjay Ádám: 12-12 pont és lepattanó, Mayer Patrik: 10 pont, 13 lepattanó) és ez sem bizonyult elegendőnek a sikerhez... Szemben a hazaiak egy hasonló mutatóval bíró játékosával. Matematikában ez legtöbbször ellentmondás, a sportpályán dráma.

(férfiak - MEFOB) Nyíregyházi Főiskola – ELTE-BEAC 103-84 (32-22, 21-11, 16-32, 34-19)

(férfiak - NB II. Közép csoport) Toldy Vízivárosi Hódok – ELTE-BEAC 56-95 (11-16, 15-24, 21-28, 9-27)

arcokA nyolc közé jutásba kerülhet az egy negyednyi rövidzárlat?! A csoportmeccsek végéhez közeledve kosaras lányaink minden MEFOB-mérkőzés egyre nagyobb jelentőséggel bír a negyeddöntőbe jutáshoz - még akkor is, ha az ellenfél játékosaink egy része magasabb szinten pattogtat hétről hétre. A papírformának megfelelően indult a találkozó és a kelet-magyarországiak igyekeztek mihamarabb nagy előnyre szert tenni - minden elszántságukat beleadó lányaink 10 pontos hátránya tisztességesnek tűnt a játék képe alapján. Részünkről a második játékrész szöges ellentétét mutatta az elsőnek: védekezésben és támadásban kevés nyomát lehetett felfedezni a csapatunk legfőbb erejének számító egységességnek. Különösen a felállt fallal szembeni játék jelentett leküzdhetetlen akadályokat, így a félidei dudaszó számunkra a lehető legjobbkor jött. Ezt a pihenő után mutatottak maradéktalanul visszaigazolták: a már cserékkel operáló hazaiakat sikerült 7 dobott ponton tartani, míg támadásban elsősorban Új Annamária és Wiesner Fanni tette hozzá a szükséges pluszt az "akaráshoz". A záró felvonás mind a szerzett kosarak számában, mind a játék minőségében lekopírozta a nyitót, így mindent összevetve tisztességes vereséggel zárult a keleti kaland. A jövő heti tüskecsarnokos "visszavágón" az is kiderül, sikerül-e tanulni belőle.

(nők - MEFOB) Nyíregyházi Főiskola – ELTE-BEAC 78-41 (22-12, 27-6, 7-10, 22-13)

(nők - Budapest Bajnokság) Diósdi KK – ELTE-BEAC 54-62 (8-15, 18-8, 15-19, 13-20)

(nők - amatőr NB I.) Kecskeméti Kosárlabda Club – ELTE-BEAC Újbuda 47-72 (11-16, 14-18, 14-14, 8-24)

Futsal:

150302 NB2Győzelemmel nyitotta a tavaszt az ELTE-BEAC férfi NB2-es csapata! Foghíjas gárdánk a létszámmal fordítottan arányos elszántsággal várta a Siófok elleni küzdelmet. Az őszi Balaton parti győzelem után, hazai pályán kizárólag a három pont megszerzése lehetett a célunk. Kilenc játékossal, ám közel ezer futsal mérkőzéssel a 18 lábban kellett érvényesítenünk a papírformát.

Az októberi mérkőzésből kiindulva masszív siófoki védekezésre és kontrajátékra számíthattunk, ám az 5. percre szerzett két gólos előnyünk rácáfolt félelmünkre. A mérkőzés végig kényelmes tempóban, leginkább ELTE támadásokkal színesítve folyt, amelyek közül tíz helyzetet sikerült gólra váltani. Hétfői összeállításunk kiegyensúlyozottságát mutatja, hogy kilenc játékosunkból hét is gólt tudott szerezni. A mérkőzés kapusaink számára maradhat emlékezetes, hiszen Wimmer kapus büntetőből szerzett találatot, míg a csereként pályára lépő Máthé Márk bemutatkozhatott felnőtt csapatunkban.

Legközelebb pénteken, Érden lépünk pályára, ahová szeretnénk átmenteni formánkat.

(férfiak - NB II., Nyugati csoport) ELTE-BEAC – SFC SE 10-1

Kézilabda:

Rajt-cél győzelemmel kezdtek női kéziseink a pécsiek elleni első fordulós párharcot! A MEFOB rajtján Kunszt Petra vezette együttesünk már az első perctől kezdve koncentráltan lépett parkettre a mecsekaljaiak ellen, így a korán megszerzett 2-3 gólos előnyt szünetig gond nélkül tartotta meg. Védekezésünk jól szervezetten zárt, a keménység határait súrolta, de sosem lépte át. Ezt a felfogást a mérkőzést vezető bírói páros is pártolta, így a pécsi irányító hiába próbált több alkalommal is eséseivel büntető kiharcolni. A találkozó végére kialakult ötgólos különbség az összjáték tekintetében nagy előnynek tűnik a pécsi visszavágó előtt, ugyanakkor nem altathatja el a mieinket.

(nők - MEFOB) ELTE-BEAC – Pécs 23-18

Nagypályás labdarúgás:

(férfiak - BLASZ IV.) Mátyásföldi LTC II. – ELTE-BEAC II. 2-2

Röplabda:

(nők - Budapest Bajnokság) Közgáz ELTE-BEAC 2:3 (21-25, 25-22, 25-17, 12-25, 8-15)

Vízilabda:

poloIsmét visszaütött az emberelőnyök kihasználatlansága! A Gyarmati Dezső Felnőtt Férfi Bajnokság legutóbbi fordulójában a MAFC otthonában csobbant vízbe Szabó Attila csapata, amely az elmúlt hetekben ellenállhatatlan Rompos Gilbert csillagötös produkciója ellenére ismét vereséget szenvedett - leginkább saját hibáiknak köszönhetően. Bár a múlt heti játékunkhoz képest javulást vélhettünk felfedezni a fórok kihasználásában és kivédekezésében, ez még így is kevésnek bizonyult. Védekezésben az 50%-os mutató tűrhetően számít, ám 8 létszámfölényes helyzetből mindösszesen kettőt értékesíteni - nagy ajándék az ellenfélnek.

(férfiak - Gyarmati Dezső Felnőtt Bajnokság) MAFC Schönherz ELTE Vízilabda DSK 11-8 (3-2, 5-2, 1-3, 2-1)

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech