Csoportkép közeli

Karitatív sport a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján

2014. 02. 24.
Csoportkép közeli

2014. március 6. és 8. között rendezik meg a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját Budapesten, amely idén is helyet ad egy jótékonysági eseménynek.

A több mint 20 éves múltra visszatekintő sportrendezvényt Magyarországon, Erdélyben, Felvidéken és Kárpátalján élő magyar egyetemisták hozták létre. Az eseményen Kárpát-medence legjobb egyetemista futsal csapatai mérkőznek meg egymással. A résztvevők többek közt a szlovákiai Révkomáromból, a kárpátaljai Beregszászról, a romániai Csíkszeredából, Sespiszentgyörgyről, Kolozsvárról és Marosvásárhelyről, valamint a szerbiai Újvidékről érkeznek.

CsíkA Kárpát-medencei Egyetemek Kupája (KEK) fővédnökei Nyilasi Tibor, Csányi Sándor, Tarlós István és Mezey Barna, az ELTE rektora, védnöke többek közt Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár, valamint Dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere. "Az esemény hiánypótló szereppel bír a magyar fiatalok számára, hiszen közösséget teremt a magyar ajkú fiatalok között, a sport eszközén keresztül járul hozzá a kapcsolatok építéséhez, a szabadidő értékes eltöltéséhez, a sport szeretetének, egészséges életmódba való beépülésének erősítéséhez" - mondta Simon Gábor, a BEAC ügyvezetője.

A tavaly megkezdett hagyományt folytatva az idei KEK-hez is kapcsolódik karitatív kezdeményezés. A torna szervezői és résztvevői a sporton keresztül segítenek, ezúttal a szabadkai Hallássérült Iskolaközpont tanulói számára gyűjtenek sportfelszereléseket, sportjátékokat.

KEK 5 2014 LOGÓA rendezvény további érdekessége, hogy a futsal döntő előtt megrendezésre kerül az I. Magyar Egyetemi és Főiskolai Cheerleader Bajnokság is.

A rendezvény honlapja: http://kek.elte.hu/

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech