“Jógázni szoktam. Ez az a pont, ahol nyert ügyünk van!”

Az őszi szemeszter zárultával Tölgyesi Írisz, az ELTE-BEAC Jóga oktatója mesél a sportág szépségeiről, a rendszeres mozgás iránti igény kialakulásának folyamatáról és a csapatmunka fontosságáról.

"Nekünk, oktatóknak az a feladatunk, hogy legjobb tudásunk szerint tanítsunk, ösztönözzük és motiváljuk a gyakorlókat. Úgy lesz egy emberből sportoló ha nem adja fel, hanem küzd, és létszükségletévé válik a mozgás. Igazából egy szokás kialakításáról van szó. Például ha van egy olyan szokásom, hogy reggel zuhanyzom, akkor nem esik nehezemre emiatt hamarabb felkelni. De ha ahhoz szoktam, hogy este fürdőzök, akkor undorral teli erőfeszítés akár csak 10 perccel is hamarabb felkelni emiatt. Ugyan ez a helyzet a sporttal is, ha nem alapigényem, úgy mint egy kora reggeli frissítő zuhany, erőt kell vennem magamon, hogy rendszerességet vigyek bele. Azonban ha egyszer rákapok az ízére, utána egy alkalmat sem akarok elszalasztani.

A sportolás szokását érdemes minél fiatalabb – óvodás, kisiskolás – korban kialakítani, hogy mire tinédzser lesz az ember, a nagy lázadás közben se akarja eldobni magától. Ha mégis kimaradnának a gimnazista évek, úgy az egyetemen érdemes visszahozni a sportot, ez az amiért mi mindannyian munkálkodunk itt a BEAC-on.

Nálunk van aki biztosítja a helyszínt, van aki eljuttatja az infót az érdeklődőköz, van aki dokumentálja az eseményeket, van aki a plakátot készíti és van még jó néhány folyamatosan, fogaskerékként munkálkodó tagunk, akik nap mint nap tesznek azért, hogy összeálljanak a feltételek azok számára akik nálunk sportolnak.  Fejlődve a korral, ez így működik évtizedek óta. Ahogy több generációnyi sportoló nevelődik ki, úgy mi is megkapjuk a stafétabotot és a hozzá tartozó tapasztalatot.

A jóga ugyan nem versenysport, ám az emberek közkedvelt mozgásformája, hiszen bárki végezheti akinek van rá nyitottsága, elég szorgalmas és érdekli az egészsége. Ezért egyre több teret adunk neki és különböző típusú kurzusokat indítunk, hogy mindenki találjon kedvére valót.  Itt a kurzus szó azért kulcsfontosságú, mert rendszerességet jelent. Szokás mondani, hogy egy sör nem sör, két sör fél sör és így tovább...

Valójában így van ez a jógával is. Attól, hogy egy sportnapon ráállsz a szőnyegedre vagy havonta elnézel egy órára, még nem jógázol. Ha negyed éven át hetente egyszer eljössz, akkor elkezdesz otthonosan mozogni a teremben, megismerkedsz az emberekkel. Ha egy egész szemesztert töltesz velünk, kialakul a jógára járás szokása, ha pedig lehúzol egy tanévet, lesz egy magabiztos alapod. Sőt, nyár vége felé már alig várod, hogy kezdődjön a következő kurzus, és ha valaki megkérdezi tőled mit sportolsz, a válasz így hangzik: Jógázni szoktam. Ez az a pont, ahol nyert ügyünk van! Kialakítottál egy megszokást, mert hiányzik, ha nem csinálod! Ekkor már sínen vagy, és csak tőled függ meddig mondasz  igent a fejlődésre!

A rendszeresen jógázó csoportoknál izgalmas látni a hónapról-hónapra, évről-évre változó mozgáskoordinációt, az izmok erősödését, a hajlékonyság kialakulását, azt ahogy nő a koncentráció és a testtudatosság. Megszületik egyfajta értékrend, a sikerélmények által pedig megszilárdul a stabiliás, tehát megtérül a befektetett energia. Legrövidebb idejük erre a folyamatra az Erasmus-os hallgatóknak van, hiszen ők csak fél vagy egy évet látogatják a BEAC-ot, ezért velük úgy jógázunk, hogy 10-20 alkalom alatt mindent el tudjanak sajátítani a biztonságos jógázáshoz, amit bárhol kamatoztatni tudnak a világon. Ezért az Erasmus jógán minden évben újra kezdünk, és minden fél év végén lezárunk egy periódust. A kezdő és haladó jóga csoportoknál lépésről-lépésre haladunk, kiigazítjuk az egyéni problémákat és együtt fejlődünk. Ilyen volt ez a 2017 is, melyet méltó módon, szorgalommal és kitartással folytatunk 2018-ban!

Ha Írisz beszámolója után kedvet kaptál a jóga edzésekhez, a szabad helyek függvényében csatlakozz az edzésekhez! Kövesd az ELTE-BEAC Jóga Facebook oldalunkat, vagy további részletekért írj a [email protected]  email címünkre!