Még csak húszéves vagy, de már számos szép sikert értél el: az idei Fedettpályás Atlétikai Magyar Bajnokság 800 méteres számában második lettél, míg a tallinni U23-as Európa-bajnokságon, szintén 800 méteren, futam hatodik (összesítésben 15.) hellyel és egyéni csúccsal zártál. De kezdjük az elején: hogyan kerültél közel a futáshoz?

Gyerekkoromtól kezdve sportolok: négyévesen már úsztam, a családommal pedig sífutni jártunk. Ennek köszönhetően lett egy elég jó alap-állóképességem. A futással való kapcsolatom egy iskolai futóversenyen kezdődött. Második osztályos koromban, a Budaörsi Városi Sportnapon rendeztek egy váltóversenyt, a felsős váltóból azonban egy ember kiesett, ekkor mondta a testnevelés tanár, hogy fussak. A váltó első embereként futottam. Úgy álltam ott, hogy fele akkora voltam, mint a többiek. Most egy ilyen helyzettől megijednék, de akkor nem érdekelt, futottam, ahogy tudtam. És olyan nagy előnyt szereztem, hogy végül nyertünk. Az első edzőm ezen a versenyen vett észre, odajött, és csak annyit mondott, másnap találkozunk a pályán. Így kezdődött az atlétika karrierem.

A futással kapcsolatban kialakult egy kettősség: vannak, akik céltalanságot, unalmat látnak benne, míg mások kifejezetten szeretik az egyedüllétet, azt, hogy maguk lehetnek, futhatnak.

Pont azt szeretem benne, hogy nincs semmi, csak én. Egyedül vagyok, rajtam múlik minden. A versenyeken ugyanez a helyzet: nem az egész csapaton múlik hogyan alakul az eredmény, csakis rajtam. Ha valami nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, akkor könnyebb magammal és az edzőmmel elrendezni. Míg ez a kérdés a csapatsportoknál sokkal összetettebb. Ennek ellenére nagyon szeretek váltóban versenyezni. Kifejezetten élvezem, amikor mondjuk az Országos Bajnokság záró számaként váltót futhatok.

Introvertált típus vagy?

Szeretem egyedül, magam megoldani a problémákat, de nem félek segítséget kérni.

Fordítsuk meg a nézőpontot. Egy fiatal, sportolni vágyó gyereknek, miért ajánlanád a futást?

Nem a futást, az atlétikát ajánlanám. Egyszerűen azért, mert lehet, hogy a futást unalmasnak találná, és akkor magát az atlétikát is. Miközben ez nem így van. Az atlétika izgalmas és sokszínű. Elsősorban azt javasolnám neki, hogy atletizáljon, próbálja ki magát több területen, és majd meglátja, mi tetszik neki a legjobban.

Sok területen kipróbáltad magad?

Az első néhány évben még elég játékos volt minden, 11-12 éves korom körül kerültem közelebb a futáshoz, de akkor is volt más mellette: távolugrás, gátfutás.

Végül a futás lett a fő számod, azon belül is a 800 és 1500 méter.

Amikor elkezdtem atletizálni, akkor még 2000-3000 méteren futottam, pályaatlétikában ezek voltak a leghosszabb távok. Tizennégy éves koromban kerültem a BEAC Atlétika szakosztályának vezetőedzőjéhez, Szabó Imréhez. Akkor abban maradtunk, hogy mivel még gyorsulnom kell, egyelőre maradjunk a rövidebb távoknál, így tértünk át a 800 és 1500 méterre. Mostanra nagyon megszerettem ezt a két távot, főleg a 800-at, ez a kedvencem, nem szeretnék váltani. Ezen a távon képzelem el a jövőmet.

Mi alapján dől el, hogy valaki milyen távon fut?

Függ attól, kinek milyen az állóképessége, a keringési rendszere, a gyorsasága. Van egy alapvető adottság, amit lehet fejleszteni, de csak egy bizonyos pontig. Mondjuk lehet, hogy valaki egyáltalán nem gyors, és soha nem tudna 400 méteren egy bizonyos tempónál gyorsabban futni, de ennek ellenére 800 méteren nagyon jó.

Hogy készülsz egy 800-as és egy 1500-as versenyre?

A felkészülés sokban hasonlít. Esetemben ez azért jó, mert mindkét távon versenyzek, illetve a csapat is úgy áll össze, hogy van, aki az egyik, van, aki másik távon fut. A felkészülés jelentős részét együtt végezzük, de a versenyekhez közeledve vannak eltérések, akinek a 800 méter a fő száma, az főleg gyorsaságra fókuszáló munkákat végez, míg a többiek kicsit hosszabb távokat futnak. Ami még érdekes, hogy egy sprinterhez képest kevesebb a technikai jellegű, a konditeremben történő edzés. Kizárólag saját testsúllyal erősítünk, ugyanis nem jó, ha felesleges izomzatot szedünk fel, mert akkor sokat kell cipelni.

Ahogyan azt említetted, Budaörsön kezdtél futni, de tizennégy éves korodtól, immár nyolc éve a BEAC versenyzője vagy. Hogyan jött képbe a klub?

Ötödikes koromtól a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumba jártam, és nehéz volt megoldani az edzésre járást. Elkezdtünk keresgélni, és mivel sok jót hallottam a BEAC-os edzőkről, atlétákról, ide jöttem. Amikor a BEAC-hoz kerültem, még nem voltam 13 éves, viszont mivel ügyes voltam, rögtön Imre bácsihoz, és az idősebb korosztályhoz kerültem. Gimnázium vége fele járókkal, egyetemistákkal együtt edzettem. Ez az elején nagyon furcsa volt: ők felnőttek voltak, én meg nagyon gyerek. Ugyan máshol is sportoltam korábban, de azt elmondhatom, itt, a BEAC-ban nőttem fel.

Mit adott neked a BEAC?

Nagyon szeretek ennél a klubnál lenni. Nagyon jó a társaság, Imre bácsi szemlélete nemcsak az atlétika, hanem az élet egyéb területein is követendő. Sokat tanulunk tőle az atlétikán túli világról. Az edzéseken és azon kívül is figyel ránk. Nem kizárólag a sportpályafutásunkat tartja szem előtt. Fontosnak tartja, hogy húszévesen ne csak a futással foglalkozzak, de az iskolában is teljesíteni tudjak. Az embert és a sportolót egyszerre látja bennünk.

Azt mondtad, sokat tanultál tőle az atlétikán túli világról. Mire gondolsz?

Azt, hogy ha valami fontos neki, akkor mindent megtesz érte. Ilyen számára BEAC, a sportolói. Ezt jó példának tekintem. Kitartó és nagy küzdő, ami az életben hasznos.

Egy futó számára, aki váltani szeretne, miért ajánlanád a BEAC-ot?

Mert ez a legjobb egyesület, ahová jöhet. A fentebb említett edzői hozzáállás, a társaság miatt. A színvonal magasabb más atlétika szakosztályokhoz képes. Ez szerintem amiatt van, hogy főleg egyetemisták járnak ide. Sokan vannak, akik vidékről jöttek fel, és korábban voltak más klubnál, de mindegyikük azt mondja, itt van a legértelmesebb társaság, a legjobb hangulat.

Nézzünk előre. Mik a terveid, vágyaid a 2022-es évre?

Ebben az évben a korosztályos és felnőtt magyar bajnokság az elsődleges, illetve az Universiade, amire már 800 és 1500 méteren is megvan a szintidőm. A kiutazás még kérdéses, nem teljesen egyértelmű miként fog történni. A következő évben pedig a fő cél az utánpótlás Európa-bajnokság, Finnországban. Idő tekintetében mindkettő egyéni csúcsomon szeretnék javítani, elsősorban a 800 méterre fókuszálok. De nem szeretném kimondani, milyen időre vágyom.

Térjünk át kicsit a pályán kívüli életre. A Semmelweis Egyetem gyógytornász szakára jársz. Miért erre esett a választás?

Abban biztos voltam, hogy az egészségügyben szeretnék elhelyezkedni. Képben volt az orvosi kar is, de a futás mellett nem fért volna bele, nem tudtam volna egyszerre a kettőt csinálni. Most is elég nehéz, szoros az időbeosztásom. De látom azt, hogy ezzel a nagyon szorosan beosztott életvitellel mennyire kilógok a korosztályomból. Annak ellenére, hogy reggel és este is edzek, azt érzem, több mindenre van időm, jobban be tudom osztani a napjaim. Nem sok szabadidőm van, de, ami van, azt próbálom kihasználni.

Ha be kéne mutatkoznod egy ismeretlen társaságnak, mit mondanál el magadról?

Általában azt mindig elmondom, tisztázom, hogy kevés időm van. Elmondom, hogy az egyetem mellett atletizálok. Ezt azért tisztázom az elején, mert akik nem ismernek, azok tudják, nem azért nem megyek sehova, mert nem tisztelem meg őket az időmmel, arról van szó, hogy nincs időm. Az egyetemen sokszor nem értik, hogy lehetséges az, hogy egy 7:45-kor kezdődő úszás előtt már edzésről jövök. Azt is elmondanám, hogy nagyon kitartó vagyok, kitartok a céljaim mellett, és mindent maximálisan szeretnék jól csinálni. De emellett ragaszkodok azokhoz, akiket szeretek, azokhoz, akik fontosak nekem. Eszerint próbálok élni.

Szerző: Havasi Zsolt