Ismét kinyitotta a gólcsapot a Haladás a BEAC ellen: Száz gól felett a címvédő az NB1-ben
Sorozatban tizenhatodik meccsén is veretlen maradt a kétszeres bajnok, amely győzelmével ismét átvette a vezetést a tabellán.
A Nyíregyháza elleni vereséget követően a bajnoki-, és a kupacímvédő, Haladáshoz látogatott csapatunk a Férfi Futsal NB1 20. fordulójában. A Bajnokok Ligájából októberben kipottyanó vasiak célja, a Veszprém győzelme miatt az első hely visszaszerzése volt, míg csapatunknak, Béni Zoltán legutóbbi nyilatkozata alapján a tisztes helytállás.
Luiggi Longo révén már a mérkőzés harmadik percében megnyitotta a gólcsapot a hazai együttes és bár ezt követően Hoffer védéseivel remekül tartotta magát a BEAC, a brazil légiós nyolc perc elteltével duplázni tudott. A játék képe gyakorlatilag egy percre sem változott meg – a hazaiak domináltak, a mieink kontrázni próbáltak. A félidő idusán, büntetőt rúghatott Juanra Calvo csapata, Vas pedig magabiztosan értékesítette azt. Ezzel a Haladás a mezőnyben elsőként érte el a 100 gólos határt az alapszakaszban. Helyenként a mieink is egészen szép megmozdulásokkal operáltak. Jó ideig nem is változott az eredmény, 20 másodperccel a vége előtt aztán ‘fennmaradtak’ játékosaink, a hazaiak pedig ezt megbüntetve, remek ellentámadás után, Szalmás vette be a kaput.
A fordulást követően a mieink is megmutatták, hogy tudnak veszélyesen játszani, Boros passza után azonban Szini csak centikre volt attól, hogy megszerezze szezonbeli hetedik találatát, míg Gémesi szabadrúgásánál Gyimesi védett nagyot. Néhány momentummal később, egy szögletvariáció után Vas óriási kapásgóllal duplázta meg góljai számát, ez pedig mintha még inkább megtörte volna Béni fiait. A folytatásban ugyanis rendre gólra váltotta lehetőségeit a Haladás, Longo mesterhármast jegyzett, Szalma duplázott továbbá Nagy, Dróth és Fehér is feliratkozott az eredményjelzőre – azonban csapatunk becsületére váljon, hogy a hazai vereséget követően, Szekér jóvoltából ezúttal is megszerezte a szépségtapaszt.
A BEAC jövő hétfőn a tabellán 10. helyen álló Nyírbátort fogadja.
NB I, 20. forduló
Haladás-ELTE-BEAC 10-1
Kezdőcsapat: Hoffer (k), Gémesi, Szini, Kiss, Boros.
Cserék: Oswald (k), Sajben (k), Tóth, Szenyán, Károly, Horváth, Lugosi, Szekér.
Gólszerzők: Longo (3), Vas (2), Szalmás (2), Nagy, Dróth, Fehér, illetve Szekér.
Hajrá ELTE, Hajrá BEAC!