Ismét európai körútra indul az ELTE-BEAC
Ősszel Belgrád és Madrid felé veszi az irányt a Sajben Marcell vezette egyetemi társaság, akik 6 sportágban mérik össze erejüket külföldi hallgatótársaik ellen.
Először a kétezres évek első felében járt ELTE-s csapat külföldön, egyetemi sportrendezvényen, de az akkori generáció kiöregedésével ez a hagyomány sajnos megszakadt. 2010-ben élesztették újra ezt, és három éve, minden félévben részt veszünk legalább egy-egy nemzetközi sportrendezvényen. Kis létszámú csapatunk a körülményekhez képest szép eredményeket ért el, férfi futsal csapatunk 2011-ben Belgrádban a 4. helyen végzett, 2010-ben Milanóban pedig az 5 helyen fejezte be a versenyt. Az ELTE-BEAC női futsal csapata a tavalyi évben csatlakozott először a fiúkhoz, Zágrábban a 4. helyen, Rómában pedig igen erős mezőnyben, az 5. helyen végeztek.
Az Euro előtaggal rendelkező rendezvények, az Eurosportevents által létrehozott sorozat tagjai, amin az egyetemista diákok megmérkőzhetnek egymás ellen különböző sportágakban - futsalban, kosárlabdában, röplabdában, teniszben, asztaliteniszben és cheerleading-ben. Ezek a sportprogramok nem csak arról szólnak, hogy minél jobb eredményt érj el, hanem arról is, hogy ismerkedj, bulizz és fedezd fel a rendezvényeknek otthont adó várost/országot/szigetet.
Az Eurosportevents szervezésében Milánó mellett még Barcelona, Madrid, Isztambul, Belgrád, Konstanz, Ibiza, Valencia, Róma és Párizs ad otthont ehhez hasonló tornának. Mivel csapatunk felejthetetlen napokat töltött az eddigi rendezvényeken, idén ősszel két rendezvényen is szeretnénk részt venni.
Terveink szerint október 10-14. között Belgrád felé vesszük az irányt, november 21-24. között pedig Spanyolország fővárosába, Madridba látogatunk.
Bővebb információ, tájékoztatás:
Sajben Marcell
Tel.: 06305691177, E-mail: [email protected]
Facebook-oldal: ELTE-BEAC Sport túrák