IMG 9310

Idén ünnepli 110. születésnapját a MEFS

2017. 03. 22.
IMG 9310

A jubileumi év kapcsán tartott sajtótájékoztató a szövetség

Európa első egyetemi sportszövetsége, a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség idén ünnepli fennállásának 110. évfordulóját, amelynek kapcsán sajtótájékoztatót tartott a szervezet.

Prof. Dr. Kiss Ádám, a MEFS elnöke, a BEAC korábbi elnöke és az ELTE professzora röviden ismertette a szövetség 110 évének legfontosabb állomásait. 1907-ben Európában elsőként, a világon másodikként, többek között a BEAC javaslatára és alapító tagságával megalakult a Magyar Főiskolai Sportszövetség. 1935-ben Budapesten rendezték meg VI. Nemzetközi Egyetemi Világjátékokat (International University Games), majd 1949-ben és 1954-ben a Hallgatói Világjátékokat (World Student Games). 1959-ben egységesül a nemzetközi egyetemi sport, megalapították a FISU-t, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetséget, melynek Magyarország alapító tagja. 1965-ben a MEFS közreműködésével rendezték meg IV. Nyári Universiadét Budapesten, mely azóta is a Magyarország által rendezett legnagyobb soksportos esemény. 1991-ben újjáalakult a MEFS Prof. Dr. Frenkl Róbert elnökletével, majd 1999-ben alapítóként vettek részt az EUSA, az Európai Egyetemi Sportszövetség megalapításában. 2013-ban a MEFS kidolgozta a Hajós Alfréd Tervet, mely 2013-2020-ig terjedő időszakra az egyetemi-főiskolai sport szakmai programjának az alapja lett. 2016 végétől létrejött a Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidő Sportszövetség, mely által a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség nevesítésre is került a sporttörvényben.

A MEFS-nek összesen 36 egyetem és 28 egyetemi sportegyesület, országos szinten 25 sportirodai hálózat segíti munkáját, mindösszesen 205 ezer hallgató és 40 ezer oktató, kutató és dolgozó érintettségével, melyből 98,9%-uk tanul a MEFS-tag intézményben.

Bretz Gyula az idén 120 éves MAFC elnöke beszédének első felében röviden vázolta a MEFS alapításának háttértörténetét és a MAFC szerepét az alapításban, majd bemutatta a MAFC és az egyetemi sport kapcsolódását. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen működik az ország egyik legnagyobb, mélyen gyökerező hagyományokkal rendelkező sportegyesülete az 1897-ben alapított Műegyetemi Atlétikai és Football Club, a MAFC. A MAFC-nál összesen 36 versenyport szakosztály, 10 szabadidősport szakosztály és 7 diáksportkör működik az edzők és a vezetés áldozatos munkájának és odaadásának köszönhetően a szűkös anyagi keretek ellenére.

Dr. Braun Márton a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója a MEFS és a Szerencsejáték Zrt. együttműködési megállapodását, a Campus 3Próbát és a sport fontosságát hangsúlyozta beszédében. A II. világháború után, 1947-ben bevezetett Totó elindításának legfőbb célja az volt, hogy a hazai sportolók számára biztosítsa a következő évi londoni olimpiai játékokon való részvétel lehetőségét. A Totó sikerességének köszönhetően pedig 128 magyar sportoló jutott ki az 1948-as nyári olimpiai játékokra, ami 10 arany, 4 ezüst, és 13 bronzérmet jelentett hazánknak.

A két szervezet együttműködésének céljai között szerepel, hogy ráirányítsák a figyelmet a sport jelentőségére a felsőoktatásban, és hogy minél több tanuló, hallgató kapjon kedvet a rendszeres testmozgáshoz, sportoláshoz, hogy megkezdődjön egy szemléletváltás az egészségesebb életmód követése felé. A tavalyi, „Légy Te a hétköznapok bajnoka!” elnevezésű kampánnyal a 36 fővárosi és vidéki felsőoktatási helyszínen közel 36 ezer diákot tudtak megmozgatni.

A jubileumi év főbb állomásai:

Március 25. - Emléküléssel egybekötött Ünnepi Közgyűlés A 110 éves évfordulót a MEFS sajtónyilvános Ünnepi Közgyűléssel egybekötött Emléküléssel nyit meg március 25-én a Gödöllői Királyi Kastélyban az alapító intézmények vezetői részvételével. A jogutód intézmények rektorai, illetve az egyetemi egyesületek (köztük a BEAC) vezetői aláírásukkal fogják ellátni a MEFS 110. évfordulója emlékére készített díszes alapító okirat másolatát, melyet Szabó Tünde sportért felelős államtitkár asszony fog ellenjegyezni. Az Emlékülésen a MEFS kitüntetéseket és díjakat adományoz az egyetemi sportért végzett kiemelkedő tevékenységekért.

Május 2. - A Magyar Sport Napja: Legizmosabb Egyetem kampány, melyben keressük Magyarország legizmosabb, egyetemét és főiskoláját! A diákok országszerte összemérhetik tudásukat, erőnlétüket, mégpedig a kettlebellel történő guggolás „rekordját” felállítva. A kampány arca: Lám Bálint, Universiade bronzérmes, többszörös birkózó világbajnok, Év Egyetemi Sportolója (2016.), a Testnevelési Egyetem hallgatója.

Szeptember 20. – Az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja – összegyetemi sportnap. A MEFS és a Szerencsejáték Zrt. közreműködésével folytatódik a Campus 3Próba „Légy te a hétköznapok bajnoka!” címmel.

MozduljRá! kampány – „Heti 3x45 perc mozgás megváltoztatja az életed!” szlogenű kampánynak az idei évben új kampányarcainak: Rédli Andrást Universiade bajnok, olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok párbajtőröző, az Óbudai Egyetem MSc hallgatóját; Csipes Tamarát olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakozó, az Edutus Főiskola hallgatóját, Tóth Tamást paralimpiai bajnok, Európa-bajnok és Európa-csúcstartó úszó, a Testnevelési Egyetem hallgatóját, Csabai Dórát kétszeres olimpiai 4. helyezett, Európa-bajnok magyar válogatott vízilabdázót, a Kodolányi János Főiskola hallgatóját választotta a MEFS, akik a lehető legtöbb szabadidősport eseménybe bekapcsolódnak és felhívják a figyelmet a rendszeres sportolás fontosságára.

Idén rekord számú (több mint 40) Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokságot (MEFOB) rendez a MEFS az egyetemek, szövetségek együttműködésével.

Háttér:

A MEFS 1907. március 24-én jött létre tíz egyetemi sportklub (Műegyetemi Athletikai és Futball-Club, Budapesti Egyetemi Athletikai Club, Kassai Jogász Sport-Egylet, Selmeczbányai Főiskolai Athleta-Club, Debreczeni Jogász Vívó-Egylet, Debreczeni Akadémiai Athleta-Club, Keszthelyi Gazdasági Akadémiai Athletikai Club, Egri Jogász Torna- és Vívó Egylet, Magyaróvári Gazdasági Akadémiai Athletikai Club, Kolozsvári E. A. C.) alapításával a MAFC akkori alelnökének vezetése alatt. Az alapszabályt 1908.június 14-én hagyta jóvá gróf Apponyi Albert kultuszminiszter aláírásával.

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech