Korkep mix cik Robi

Gálaműsorokat és megszakadó nyeretlenségi sorozatokat hozott a Mikulás sportolóinknak

2016. 12. 08.
Korkep mix cik Robi

Örömhíreket hozott a piros kabátos, szőrmegalléros alak: örömkönnyek hullottak női élvonalbeli kosarasaink első győzelme után, míg cheerleadereink közül kilencen kerültek be a most megalakult Hungarian National All Girl Team-be.

Ismételte magát a történelem: szinte napra pontosan egy éve a Vasas Akadémia ellen nyert újra a női NB I.-be három esztendőnyi kihagyás után visszatérő kosárcsapatunk. Most Balogh Judit lányai szezonbeli első diadalukat a másik fővárosi együttes, az MTK Budapest legjobbjai ellen aratták - sőt, a karácsony közeledtével még labdákat is gyűjtöttek az újbudai óvodásoknak. Eheti hírkavalkádunknak számot adunk még az Atlétikai Szakosztály évzárójáról; a Mérnök utcába keleties hangulatot varázsoló hastáncosaink gálaműsoráról; a II. Santa Cheer Cupon öt kategóriában arany-, két kategóriában ezüstérmet szerző cheerleaderek teljesítményéről, valamint nagyító alá kerülnek a labdajátékok is.

Asztalitenisz

pingpong

(férfiak – Budapest Bajnokság I/C.) ELTE-BEAC I. – KSI Senior-KFKI SK II. 11-5

(férfiak – Budapest Bajnokság I/C.) PDSK I.-Csintalan-Mf. Sasok – ELTE-BEAC I. 10-6

Atlétika

Újdonsült olimpikonokkal a soraiban zárta az évet Atlétika Szakosztályunk! Ünnepi hangulatban ismerték el legjobb, legtehetségesebb atlétáink és szakedzőink egész éves munkáját - nélkülük ma aligha tarthatna itt a BEAC. Megéri küzdeni: ezt a riói olimpián is elinduló Csere Gáspár és Tóth Tamás, továbbá a felnőtt országos bajnoki címet szerző Farkas Dárius példája is hitelesen bizonyítja. Dr. Bácsalmási díjas sportolóink mellett ne feledkezzünk meg azon atlétáinkról sem, akik országos bajnoki pontokkal és dobogós helyezésekkel, valamint új egyéni csúcsokkal járultak hozzá klubunk 118 éves történelméhez. Az est folyamán azokat is megjutalmazták, akik idén is öregbítették klubunk hírnevét: támogatókat és szülőket, a legfiatalabb atlétapalántáktól a legelszántabb szabadidő sportolókig. Ezúton is köszönjük, hogy vagytok nekünk, köszönjük a Munkájuk és kitartásuk követendő példaként szolgál az utánunk jövő generáció számára.

Idén a BEAC atlétái összesen 15 pontszerző helyet értek el a felnőtt-, és 20-at a korosztályos országos bajnokságokon! Ezek közül 8, illetve 12 eredmény ért dobogót. Mindenkinek gratulálunk, további sikerekben gazdag jövő évet!

evzaro-atletika

Cheerleading

Aranyérmet hozott a Mikulás az ELTE cheerleadereinek! A sportág honi legjobbjai - sportolóinkkal az élen - Győrött mutatták be tudásuk legjavát a december 3-ai II. Santa Cheer Cup megmérettetésen. Társulataink számára minden versenyszám hatalmas kihívást rejtett magában, ugyanis a nyári felkészülési időszak óta minden versenyző vadonatúj gyakorlattal készült. Az ELTE hallgatói összesen hét kategóriában képviseltették magukat a versenyen, és a rengeteg fárasztó, gyakran késő esti vagy akár kora reggeli edzés azonban végül meghozta gyümölcsét. Öt kategóriában arany-, két kategóriában ezüstérmet nyertek akrobata hajrázóink! Az Európa- bajnoki ezüstérmes Senior Coed Team vadonatúj gyakorlatával az első helyen zárt és szintén a dobogó legfelső fokára állhatott az ELTE Cheer Dance Team.

Az eredményeken kívül azonban a verseny tartogatott még egy meglepetést: a Magyar Cheer Szövetség itt jelentette be hivatalosan a Hungarian National All Girl Team megalakulását, s egyben nyilvánosságra hozta a kerettagok névsorát is. Büszkék vagyunk rá, hogy az öt különböző egyesület tagjaiból álló válogatott keretbe az ELTE versenyzői közül 9 lány is bekerült, név szerint: Andicsku Ivett, Béla Rebeka, Gerlei Anna, Juriga Fanni, Kancsár Enikő, Oláh Petra, Polgár Noémi, Reseterics Luca és Séra Krisztina.

Eredmények:

  • ELTE Coed Team (Senior Coed Team L5 kategória) – I. hely
  • ELTE Cheer Dance Team (Senior Freestyle Pom Dance Team kategória) – I. hely
  • ELTE Phantoms (Senior All Girl Group Stunt kategória) – I. hely
  • Hanna és Patrícia (Senior Freestyle Pom Dance Double kategória) – I. hely
  • Barbi és Edgár (Senior Jazz Double) – I. hely
  • Ivett és Kristóf (Senior Partner Stunt) – II. hely
  • ELTE-SOTE Coed Group (Senior Coed Group Stunt L6 kategória) – II. hely

cheer-santa

Egyetemi sport

Megünnepelte legjobbjait a MEFS: 55 sportoló vette át ma az „Év egyetemi sportolója” díjat. A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) november 24-én rendezte meg az “Év Egyetemi Sportolója” hagyományos díjátadó ünnepséget, mellyel célja a kiemelkedő sporteredmények megünneplésén túl, hogy a hazai nyilvánosságban hangsúlyosan megjelenjen az egyetemi sport. A legtehetségesebb sportoló hallgatók példáján keresztül is kívánják ösztönözni az egyetemisták és főiskolások rendszeres sportolását, népszerűsítik a sportos életmódot, ami közös felelősség, egy egészségesebb magyar társadalom alapja.

Az „Év egyetemi sportolója” díjátadón az év legeredményesebb egyetemista sportolóinak járó plakettet azok az egyetemi, főiskolai sportolók vehetik át, akik ez évben felnőtt világbajnokságon aranyérmet szereztek, a 2016-os riói olimpiáról, paralimpiáról arany-, ezüst-, vagy bronzéremmel tértek haza, illetve az egyetemi világbajnokságokon és az Európai Egyetemi Játékokon az első három helyen végeztek. ELTE-s részről a riói olimpián bronzérmet szerző Kapás Boglárka, az Egyetemi Világbajnokságon ugyancsak harmadik Metz Zsófia és Simán Fanni kajakpárosa, valamint Sipos Péter, Illés Fanni és Kollárszky Boglárka paraúszónk is a díjazottak között szerepelt.

dijatado_dijazottak_2016

Futsal

eltebeacffifutsal

(férfiak – NB II., Közép-nyugati csoport) ELTE-BEAC – PAFC MITRE 5-3

(férfiak – NB II., Közép-nyugati csoport) ELTE-BEAC – Airnergy FC 2-2

(férfiak U17 – NB II., Közép 3. csoport) ELTE-BEAC – Airnergy FC 8-3

(férfiak U17 – NB II., Közép 3. csoport) ELTE-BEAC – BME FC 4-3

(férfiak U17 – NB II., Közép 3. csoport) ELTE-BEAC – Dunakeszi Kinizsi Futsal 4-1

futsal-noi-eo

(nők – NB II., Nyugati csoport) ELTE-BEAC – PTE-ÁOK Petőfi SE 6-3

(nők – NB II., Nyugati csoport) ELTE-BEAC – Kalafa Futsal 5-1

(férfiak – Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság, 1. játéknap) ELTE ÁJK – ELTE BTK 4-6

(férfiak – Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság, 1. játéknap) ELTE ÁJK – BODON FC Semmelweis 4-7

(férfiak – Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság, 1. játéknap) ELTE ÁJK – BODON FC Pázmány 3-3

(férfiak – Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság, 1. játéknap) ELTE TTK – Corvinus Futsal 2-10

(férfiak – Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság, 1. játéknap) ELTE PPK – ELTE TTK 10-2

Hastánc

Mesés estét varázsoltak a Mérnök utcába – színes környezet és fűszerillat hódított az ELTE Oriental hastáncosainak évzáró előadásán! A Keleti Mesét immáron negyedik alkalommal látta a közönség - ezzel a táncgálával egybekötött színdarabbal köszönték meg hölgyeink a segítséget mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy csoportjuk évről évre egyre sikeresebben szerepeljen. Az idei műsorban a hagyományos arab beledi és saidi táncokat, dobszólókat, raks sharki szólókat és csoportos koreográfiákat (fátyollal, legyezőfátyollal), egy különleges görög fúziós táncot, egy alekszandriai melayát és egy igazi tradicionális arab esküvői shamadan gyertyás táncot is láthattunk. Ez nem csupán egy koreográfiákat felvonultató esemény volt: a táncokat egy varázslatos mese fűzte össze, így izgalmas estét nyújtott a nézők számára. A történet előadásában szereplők is közreműködtek, akik színészi játékukkal színesítették az estét. A táncest végeztével még az utolsó süteményekért nyúlhatott néhány kéz, s az emlékeket őrző képek is elkészülhettek a táncosokkal. Reméljük, jövőre is láthatunk majd egy ilyen izgalmas, sokszínű igazi keleti mesét!

beszamolo_keletimese4_4

Kézilabda

HATékony heteket zártak kézilabda szakosztályunk! Divéki Péter irányította egyetemi válogatottjaink közül a nők bravúros csapatjátékkal törték meg a szebb időket is megélt Testnevelési Egyetem legjobbjainak lendületét és őrzik makulátlan mérlegüket. Ezzel egy időben férfi együttesünk az Óbudai Egyetem elleni magabiztos győzelemmel kikecmergett az elmúlt időszak gödréből. Teljesítményükről maga a mester számol be a pontvadászat honlapján:

"Számomra hatványozottan fontos volt ez a mérkőzés TF-es kötődésem miatt, így a meccs képét és a mutatott játékot is jó volt látni. Végig kezünkben tartottuk a találkozót, nagy iramban játszottunk, és támadásban nagyon kevés hibát vétettünk. A védekezést váltogattuk, szerintem mindegyik alternatíva jól működött, kellően agresszívak voltunk. Öröm volt látni, hogy nagyobb különbségnél sem álltunk le, mentünk minden labdáért és végighajtottuk a negyven percet. Büszke vagyok a csajokra, igazi egységként működtünk. "

noi-kezi

(nők – Budapesti Egyetemi-Főiskolai Kézilabda Bajnokság) ELTE-BEAC – TF 26-14 (14-8)

"Az utóbbi hetek mérkőzései után már nagyon kellett a csapatnak egy könnyebb győzelem. Az előző találkozókon elég körülményesen játszottunk, most ezt elfelejtettük és magabiztosan, időnként szépen kézilabdáztunk. Németh Laci átlövőjátéka kiemelkedő volt, de több jó teljesítmény is volt. Aki nevezve volt, az meghálta a bizalmat és jó teljesítményt nyújtott így 2.helyen állunk a bajnokságban. Külön öröm, hogy a heteseinket 100%-osan lőttük, sajnos ez ebben a szezonban még nem igazán sikerült.’’

kezi

(férfiak – Budapesti Egyetemi-Főiskolai Kézilabda Bajnokság) Óbudai Egyetem – ELTE-BEAC 13-27 (8-13)

(férfiak – Budapest Bajnokság I./A) ELTE-BEAC – RTSC II-BOB 23-26 (10-13)

(férfiak – Budapest Bajnokság I./A) ELTE-BEAC – Soroksári DMTK II. 25-23 (15-13)

Kosárlabda

Kiszakadt a zsák: a Mikulás hozta női élvonalbeli kosárcsapatunk szezonbeli első győzelmét! Népes publikum előtt kezdődött az MTK Budapest elleni mérkőzés: a közönség soraiban Király Nóra újbudai alpolgármestert és családját is köszönthettük. Ugyan 4-6-nál még vendégelőnyt regisztrált az eredményjelző, ám Süle Krisztina az első pillanattól vezér volt a pályán. Az első tizennégy pontunkból csapatkapitányunk nyolcat(!) vállalt, így egy 12-0-ás rohanással megléptünk. A második negyed triplapárbajt hozott: lányainktól Süle Krisztina, míg a fővárosi kék-fehérektől Baksa Bettina, Zsovár Orsolya is nagy hatékonysággal talált a kosárba. A negyed végén szinte minden megmozdulásunkat faultnak fújták a játékvezetők, de a vendégek öt büntetőt is elhibáztak, így a szünetben Balogh Judit együttese négy egységgel tartott előrébb.

Óriási futást rendeztek a lányaink a második félidő elején: Baksa ugyan egy büntetőt még értékesített, innen azonban 10-0-ás rohammal adtuk a vendégek tudtára, itt ma csak a BEAC nyerhet. A vendégeknek még voltak fellángolásai ugyan, de érdemben nem tudtak közelebb férkőzni hozzánk. Barnai Judie és Lelik Réka büntetőivel újra biztossá vált az előnyünk, majd az ő parádés összjátékukból – 10 vendég kéz között talált utat a labda – születtek a negyed utolsó pontjai. Az utolsó etap hasonló forgatókönyv szerint zajlott, mint az azt megelőző. Szép pillanatok akadtak bőven: Judie 20 pontjával és 15 lepattanójával óriási dupla-duplát ért el, míg a kosarat szerzők közé az egész meccsen óriási mezőnymunkát végző Pál Szandi is feliratkozott a végén. Baksa utolsó pillanatos triplája már igazán senkit sem zavart: a mieink részéről végre a felszabadult örömkönnyek hullottak a lefújás után.

elso-nyertes

(nők – NB I.) ELTE-BEAC Újbuda – MTK Budapest 70-54 (16-9, 16-19, 20-9, 18-17)

Oda a U23-as női együttesünk veretlensége. Szűk 24 órával az MTK Budapest ellen megnyert élvonalbeli derbi után komoly erőpróba várt fiataljainkra: a nem titkoltan az amatőr bajnokság megnyerésére pályázó TFSE otthonába látogattak Balogh Juditék. Egyáltalán nem indult jól a találkozó: sokkal magasabb hőfokon pörgött a hazai együttes, amely az első negyed végére kétszer annyi pontnál tartottak, mint lányaink. Sőt, a második felvonás során az ihletett formában játszó Mányoky Judit két perc leforgása alatt két triplát és egy duplát süllyesztett el, így 30-12-nél már másodjára kért időt vezetőedzőnk. Ideig-óráig bírtak hatással Balogh Judit intelmei: László Boróka kétszer is betalált a palánk alatt, de csapatunk továbbra sem tudott mit kezdeni Mányoky Judittal és Németh Almával. A védekezésünk és a támadójátékunk sem működött: a félidőben 49-26 állt az eredményjelzőn, de még arcpiritóbb tényül szolgált a 32-12-es lepattanócsata és a 17-7-es asszisztarány. A nagyszünet után hölgyeink küzdöttek a felzárkózásért, de ez csak ideiglenesen sikerült. Az utolsó percekre sikerült tíz ponton belülre faragni a differenciát, de ennek valószínűleg csak a visszavágó szempontjából bír jelentőséggel.

veretlenseg-noi-u23

(nők – amatőr NB I., Nyugati csoport) TFSE – ELTE-BEAC Újbuda U23 77-68 (20-10, 29-16, 14-22, 14-20)

noi

Életben tartotta negyeddöntős reményeit női egyetemi válogatottunk! Az utolsó negyedben elbukott Széchenyi István Egyetemi elleni vereséget követően Pécsre utaztak Gyarmati István irányította hölgyeink, akik a tétet átérezve szinte végül remekül játszottak, minden negyedet megnyertek. Többen is extra teljesítmény nyújtottak, de ez a szép siker a csapatmunka diadalának tudható be.

(nők – egyetemi bajnokság, Nyugati csoport) Széchenyi István Egyetem – ELTE-BEAC 66-53 (19-17, 17-16, 8-10, 22-10)

(nők – egyetemi bajnokság, Nyugati csoport) PTE-PEAC – ELTE-BEAC 39-72

(nők – Budapest Bajnokság, A csoport) BKG DSE – ELTE-BEAC 55-51 (6-11, 12-13, 18-15, 19-12)

(nők – Budapest Bajnokság, A csoport) MAFC – ELTE-BEAC 62-57 (16-15, 13-14, 23-9, 10-19)

beac-ffi-kosar-nbii

(férfiak – NB II., Közép csoport) Darazsak Oldboys – ELTE-BEAC 77-71 (22-12, 18-18, 20-19, 17-22)

(férfiak – NB II., Közép csoport) MAFC BME – ELTE-BEAC 63-67 (12-17, 12-13, 17-16, 22-21)

Rektori feldobás vezette fel férfi egyetemi kosárválogatottunk legutóbbi MEFOB-mérkőzését! Nagy megtiszteltetés érte csapatunkat a SZE Mosonmagyaróvár mérkőzés nyitányán: a kezdő feldobást jelképesen az ELTE rektora, Dr. Mezey Barna egy ELTE-BEAC szurkolói pólóban végezte el. A mérkőzést a korábbiakkal ellentétben végre nem álmosan kezdték fiaink: 6-0-val leptük meg a mosonmagyaróvári csapatot. A vendég alakulat csak 5 perc elteltével szerezte meg az első kosarát - azt is büntetőből. Úgy látszott, ezzel a mosonmagyaróváriak vérszemet kaptak, gyorsan jött az egyenlítés, majd a vezetést is átvették. A megilletődött hazai csapat nem tudott ezzel mit kezdeni, így az első negyed 14-14-es állással végződött.

A mérkőzés további részében egészen elhúztak a vendég egyetemisták, Varga Zsolt időkérésekkel és cserékkel igyekezett felrázni csapatunkat. A harmadik negyed végére sikerült ledolgozni a hátrányunkat és közelebb férkőztünk az ellenfélhez, de ez még nem vezetett a mérkőzés megfordításához. A hazaiaknál Czimer, Bognár és Koncz bizonyult a legponterősebbnek, vendégeknél Káli, Baruta és Joao Silva rukkoltak elő ponterős játékkal. Az óváriak szépen tartották előnyüket, majd a végén már teljesen széteső ELTE nem tudta meglepni a vendégeket.

rektori-feldobo

(férfiak – egyetemi bajnokság, Nyugati csoport) ELTE-BEAC – Mosonmagyaróvár Széchenyi Egyetem 71-82 (14-14, 15-27, 24-22, 18-19)

Labdarúgás

1

(férfiak – BLASZ III.) Műegyetemi FC II. – ELTE-BEAC I. 0-1

(férfiak – BLASZ IV.) Unione FC II. – ELTE-BEAC II. 3-0

Nemzetközi Sportnap

Let’s move together – ezzel a mottóval rendezte meg november 27-én az ELTE és Hallgatói Önkormányzata, továbbá az ESN ELTE és a BEAC sportnapját, az University Sports Festival Budapest eseményét. Tizennégy budapesti felsőoktatási intézmény több mint 200 külföldi hallgatója mozdult együtt az ELTE sporttelepén a fesztivál keretében. Simon Gábor, klubunk ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy az ELTE és a BEAC számára egyaránt fontos, hogy olyan programokat szervezzen, amellyel a külföldi hallgatókat is meg tudja szólítani.

Jelentjük, ez sikerült: azon a vasárnapon több mint ötven(!) nemzet képviseltette magát a USF-n, a külföldi hallgatók betekintést nyerhettek a budapesti egyetemi sportéletbe, a csapatsportágak mellett kötetlen formában próbálhatták ki a újkeletű sportágakat - többek között számos aerobikedzést és küzdősportot, polefitnesst, funkcionális köredzést vagy a stability workoutot. Az esemény végén egy intézmények közötti verseny is meghirdetésre került, amelynek végén a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem csapata kerülhetett fel a dobogó tetejére és nyerte el az első University Sports Festival Budapest bajnoki címét! A belépőjegyekből származó bevételt a rendezők a Budapesti Állatkert Alapítvány számára ajánlották fel, illetve a győztes csapat az Állatkert egyik zsiráfját is örökbe fogadhatja.

Röplabda

noi-ropi-ii

(nők – Budapest Bajnokság II/A.) Kispest ifi – ELTE-BEAC 0:3 (7-25, 15-25, 10-25)

(nők – Budapest Bajnokság II/A.) WARD Sportkör – ELTE-BEAC 3:1 (25-22, 16-25, 25-22, 25-21)

ferfi-ropi-ii

(férfiak – Budapest Bajnokság II.) Közgáz – ELTE-BEAC 3:1 (25-18, 25-14, 18-25, 27-25)

(férfiak – Budapest Bajnokság II.) Malév SC – ELTE-BEAC 1:3 (26-28, 25-21, 21-25, 11-25)

Vízilabda

Többmeccses nyeretlenségi sorozatnak vetettek véget pólósaink - rögvest két sikerrel. Férfi csapatunk az október 2-ai győztes bajnokiját követő két hónapos ínséges időszakot a 1427 VSE együttesével vívott presztízsmérkőzésen elért győzelemmel zárt rövidre. A rivális elleni összecsapáson tört meg a jég: fiaink okos, türelmes és taktikus játékkal az első három negyedben két(!) gólon tartották ellenfelüket. Ez a jó védekezés egy játéknappal később hazai pályán a ligautolsó Bánki VSE ellen is felszínre tört. Sőt, erre a meccsre már a támadásbefejezéseink is a szebb napokat idézte: egyedül a második negyednek nem sikerült legalább négyszer kapuba találnunk.

(férfiak – Gyarmati Dezső Felnőtt Bajnokság, "A" csoport alapszakasz) 1427 VSE – ELTE-BEAC Vízilabda DSK 7-10 (0-2, 2-1, 0-3, 5-4)

(férfiak – Gyarmati Dezső Felnőtt Bajnokság, "A" csoport alapszakasz) ELTE-BEAC Vízilabda DSK – Bánki Vízisport Egyesület 14-7 (5-2, 1-1, 4-1, 4-3)

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech