Futsal2 1

Ismét Magyar Bajnok az ELTE-BEAC Futsal U17-es csapata!

2017. 06. 01.
Futsal2 1

Történetében először címvédő a Béni Zoltán által vezetett, a bajnokság Final Fourjában brillírozó utánpótlás futsalcsapatunk

Felemás előjelekkel vártuk a Final Fourt hiszen a sérülés hátráltatták az utolsó két hétben a csapat munkáját, továbbá a csapat egyik alapembere Csonka Andris sem állhatott Béni Zoli rendelkezésére. Andrissal nagyot fordult a világ az utóbbi egy évben, hiszen az U17-es válogatott alapembere lett, és az Elitkörben szerepelhetett Szerbiában a Szélesi csapattal, továbbá aláírta első profi szerződését a Ferencvárosban és beverekedte magát a Magyar Kupa győztes Fradi keretébe. Így a továbbiakban már nem állhat az ELTE-BEAC rendelkezésére, ám ez úton is szeretnénk neki sok sikert kívánni.

A középdöntő eredményei után az elődöntőben Fortuna ismét az Energia FC Gyöngyöst sodorta elénk, akikkel az előző évben is találkoztunk. A történelem ismételte önmagát, hiszen a heves megyei csapat harcos játékkal és zárt védekezéssel próbálta útját állni a BEAC-nak. Östör második percben szerzet találatát Fazekas parádés pörgetése követte, amivel két gólosra nőtt az előnyünk a félidő hajrájára. Ám a narancs mezesek nem estek össze, Bencsik és Koncz találatával még az első játékrészben egalizálták az eredményt. Szerencsére a félidőben rendet tudtunk tenni a fejekben, és a második játékrész elején Kerékgyártó Zalán góljával átvettük a vezetést. Ilyenkor már a játékot mi irányítottuk, a Gyöngyösnek csak kontrákra telt az erejéből, ám ellenfelük védelmét nem tudtuk feltörni. A kegyelemdöfést a 38. percben adták meg a srácok, amikor egy kapu előtti kavarodás után Östör helyezett a kapuba.
A döntőben a Kelent 5-2-re megverő DEAC csapatát fogadtuk. A srácok itt sem vártak sokáig az első gólokkal és a Kerékgyártó ikrek az első és az ötödik percben rögtön két gólosra növelték előnyünket. A következő találatra a 14.percig kellett várni, ami a hajdúsági csapat részéről érkezett, Bojti személyében. A szünet jól jött számunkra, mivel a második része a játékrésznek a DEAC-é volt, és sok dolga volt a kiválóan védő Somogyinak. A mérkőzés következő szakaszában folytatódott a "sorminta" hiszen Östör és Fazekas találatát Gyarmati gólja követte egy hatalmas védelmi kihagyás után. Az előző gólnál hibázó Fazekas azonban gyorsan javította hibáját, és egy hatalmas gólt akasztott Papp hálójába. A félidő végén még egy gólváltás volt Gyarmati és Östör között, amivel kialakult a fociszeretők számára oly szépen hangzó 6-3 eredmény.
Minden kétség nélkül állíthatjuk, hogy a srácok megérdemelten védték meg címüket az U17 korosztályban, és bízunk benne, hogy jövőre ez a sikerszéria folytatódik majd az U20-ban is.
A bajnok csapat tagjai:
Somogyi Krisztián
Szlovicsák Csaba
Östör Martin Tamás
Kerékgyártó Zalán
Kerékgyártó Marcell
Fazekas Ádám
Czika Bojta
Csonka András
Mártonfi Richárd Attila
Moller József Tibor
Mórocz Bence
Luna-Szász Marlon Estuardo
Zordon Ákos András
Kalászdi Benjámin
Martinelli Nagy Kristóf Vilmos
Vezetőedző: Béni Zoltán
Szakosztályvezető: Árendás Tamás
Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech