Ezüstérmes az ELTE-BEAC futsal csapata a III. Tusványosi Finálén
Ellenállhatatlanul menetelő együttesünk a marosvásárhelyi orvostanhallgatókkal csapott össze a TuFi döntőjében. Róm Mihály, Sajben Marcell és Szini László egyéni elismerésben is részesültek tornán nyújtott teljesítményük alapján.
2016. július 22-23. között harmadik alkalommal rendezték meg a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája futsal tornasorozat döntőjének számító Tusványosi Finálét (TuFi). A Tusványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretén belül zajló futsal döntőre szombaton került sor. A tornán a legjobb kárpát-medencei egyetemi csapatok – köztük az ELTE-BEAC csapata – mérték össze focitudásukat.
A két hármas csoport küzdelmei után magyarországi és erdélyi elődöntők alakultak ki. Az egyik ágon a marosvásárhelyi orvostanhallgatók 6-1 arányú győzelmet arattak a csíkszeredai Hargita ellen. A másik ágon a két nagy múltú budapesti egyetem gárdái csaptak össze, amely végén az ELTE-BEAC örülhetett, 2-1 arányban diadalmaskodott a BME ellen.
Az ELTE-sek és a marosvásárhelyi orvostanhallgatók közötti döntő sokáig rendkívül szoros, kiegyenlített mérkőzést hozott, sok helyzettel. Előbb a F.R.Ady-nak sikerült betalálnia, amely után az ELTE csapata kénytelen volt támadásba lendülni. Azonban gyors kontrákkal a marosvásárhelyiek további két gólt tudtak szerezni, kialakítva a 3-0-ás végeredményt. Így végül csapatunk a Tusványosi Finálé dobogójának második fokára állhatott fel.
A bajnokságnak több neves meghívottja is volt. A Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, Szöllősi György vállalta a fővédnökséget, továbbá jelen volt a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Szabó László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem kancellárja, Dr. Scheuer Gyula, valamint Teszeli Zoltán miniszterelnöki megbízott, országgyűlési képviselő is.
I. helyezés: F.R.Ady - Marosvásárhely
II. helyezés: ELTE-BEAC - Budapest
III. helyezés: BME - Budapest
A tornán a legjobb egyéni teljesítményt nyújtó labdarúgókat is díjazták:
PUSKÁS FERENC díj - A torna legjobb játékosa: Rózsa Tamás (F.R.Ady)
KOCSIS SÁNDOR díj - A torna gólkirálya - Tóth Krisztián (F.R.Ady)
BUZÁNSZKY JENŐ díj - A torna legjobb védője - Róm Mihály (ELTE-BEAC)
GROSICS GYULA díj - A torna legjobb kapusa - Sajben Marcell (ELTE-BEAC)
KUBALA LÁSZLÓ díj - A torna legtechnikásabb játékosa - Szini László (ELTE-BEAC)
CZIBOR ZOLTÁN díj - A torna legígéretesebb játékosa - Kurkó Márk (Hargita)
A torna legszebb találata - Szigeti Balázs (BME, BME - Hargita 4-3)
A meccseken kívül a szabad egyetem programjai között is képviseltette magát a BEAC. Az EFES – Erdélyi Főiskolások és Egyetemisták Sátrának programkínálatában a Sapientia EMTE és az ELTE részlegén Simon Gábor (a BEAC ügyvezető elnöke) által moderált kerekasztal-beszélgetésre került sor, melynek meghívott vendégei Ilyés Szabolcs (TuFi főszervezője) és Szöllősi György (TuFi fővédnöke) volt. A beszélgetés témája az “Egyetemi sport határok nélkül” volt, a beszélgetés alatt többek között szó esett az ELTE TuFi-hoz való csatlakozásának történetéről, melyre 2010-ben a Paksi Halászlé csapatával került sor, illetve Szöllősi György az oktatás és hivatásos labdarúgóképzés kapcsolatáról fejtette ki a véleményét, miszerint sokkal nagyobb hangsúlyt kellene labdarúgóink iskolapadbeli motivációjára fektetni, hogy később ez a mozzanat a tanulmányi eredmények javulásában mutatkozzon meg.