A 103 éves korában, idén január 2-án elhunyt Keleti Ágnes üres helyett hagyott maga után – a Nemzet Sportolóinak sorában is. A 11 fősre apadt társaság a szabályoknak megfelelően új tagot javasolt, a BEAC egykori sportolóját, a 88 éves olimpiai és világbajnok tőrözőt, Dömölky Lídiát, aki a magyar kormány támogató döntése nyomán mostantól a Nemzet Sportolója-cím büszke birtokosa. A BEAC 120 emlékév alkalmából hosszabban is beszélgettünk vele.

Lidi néni hat éven át sportolt a BEAC-ban, szívesen válaszolt a kérdéseinkre. Mint mondja, sokáig reménykedett benne, hogy egyszer bekerülhet a Nemzet Sportolói közé, ám néhány éve letett róla, és azóta nem is foglalkozott ezzel, ezért is érte óriási meglepetésként, hogy jelölte a tagság, és megkapta a címet.

„Nagyon meghatott, óriási megtiszteltetésként élem meg, szép búcsúmeglepetés kaptam az életem utolsó részében. A Nemzet Sportolója-cím leginkább egy életút-elismerés, egy életműdíj, és emiatt duplán jól esik megkapni. Több mint 20 éve létezik, és nem lehet könnyű a babot a borsóval összevetni. A nemeket, a sportágakat, a fegyvernemeket és sok-sok más szempontot figyelembe véve kell döntést hozni az új jelöltről, ez nagyon nehéz lehet.”

Dömölky Lídia, (teljes nevén Sákovics Józsefné, Dömölky Lídia) a mai napig emlékszik a pillanatra, amikor belépett a Semmelweis utca 2. alatt található vívóterembe 1949. január 19-én. Úgy fogalmaz, ott kezdődött el az élete „a vívás otthonában”, a nagy elődök között. A bátyja vitte el 13 évesen az első edzésre (19 éves koráig vívott nálunk), akinek hálás, hogy elindította ezen az úton. A kulcs nem a tehetség volt, szerinte egészen máshol kell keresni a megoldást.

„Nagyon fontos volt, hogy soha egyetlen edzést sem éltem meg teherként. Imádtam vívni, egy ünnep volt minden tréning. Szabó László volt az edzőnk a BEAC-ban. A piaristákhoz jártam iskolába, s amikor lyukas óránk volt, felszaladtam hozzá a közeli vívóterembe egyet iskolázni, s ettől én voltam a legboldogabb ember a világon. Ha az egyik társunkkal öt perccel többet iskolázott a mester, féltékenyek voltunk. Sok-sok évvel később a tanítványaimnak is azt mondtam: szinte lényegtelen, ki milyen szintre jut vívásban, ha szeretettel, örömmel vív, akkor elérte a célt, hiszen felüdülést okoz ez a sport. Számomra a BEAC az a hely volt, ahol felszedtem a megfelelő szemléletet és az alapokat, amire később építkezhettem, s ennek köszönhetően szinte minden bejött a karrieremben.”

Egymásra épülő aranyak

Egykori vívónk szédületes karriert futott be, számtalan magyar bajnoki címe mellett négyszeres vb-győztes (csapatarany, Brüsszel – 1953; egyéni és csapatarany, Róma – 1955; csapatarany, Budapest – 1959; csapatarany, Montreal – 1967) és olimpiai aranya (csapat, Tokió – 1964) is van. Amikor a múltba réved, nem ugyanazok a pillanatok ismétlődnek, mindig más és más emlékfoszlány sejlik fel. Mint mondja, az egyik nem létezhetne a másik nélkül.

„Nehéz válogatni közöttük, a legszebb pillanatok között. Ha például nem nyertem volna meg a magyar bajnokságot 19 évesen, nem kerülök be a válogatottba, és nem leszek világbajnok 1955-ben Rómában egyéniben és csapatban. Egyéni világbajnoknak lenni csodálatos dolog, de csapatban még nagyobb öröm, hiszen, ha az egyiknek nem megy, a másik megmenti, egymásért küzdünk, egymásnak örülünk. Szerencsém volt, hogy olyan csapat tagja lehettem a világbajnokságon (Elek Ilona, Nyári Magda, Kiss Katalin, Elek Margit, Morvay Zsuzsa), vagy épp az olimpián (Ágoston Judit, Juhász Katalin, Marosi Paula, Rejtő Ildikó) amely a legmagasabb szintet képviselte.”

Lidi néni visszavonulása után gimnasztikus testképzéssel foglalkozott, dolgozott a Képes Sportnál szakíróként, és elvégezte a Testnevelési Főiskola szakedzői képzését, sok tehetséges vívóval foglalkozott. Közülük a magyar-görög származású Szidiropulosz Nikolett Eb-győztes lett görög színekben. (2023-ban az Indexnek így nyilatkozott: „Dömölky Lídia néni, olimpiai bajnok tőröző volt az, aki az első évben megszerettette velem ezt a csodás sportot.”) A többi tanítványa megmaradt az ifjúsági sikereknél, de ennél sokkal többet jelent, hogy azóta is tartják mesterükkel a kapcsolatot. „Minden évben eljönnek, és felköszöntenek a névnapomon, születésnapomon. A vívóéletük fontos részét képeztem, s ennél nincs is nagyobb elismerés, hiszen az egész társaságnak meg tudtam tanítani valamit a sport értékéről.”

Világbajnoki meccs 81 évesen

Dömölky Lídia 2017-ben (81 évesen) még indult a veterán világbajnokságon, és egészen 2024 közepéig, 87 éves koráig aktívan sportolt. „A térdem sajnos megsérült néhány hónapja, emiatt most itthon gimnasztikázom, szobabiciklin tekerek, hogy megússzam a műtétet. A gyógyulásban nagy szerepe van, hogy higgyünk benne. Nagyon hiányzik persze a rendszeres testmozgás, tavaly nyárig igyekeztem hetente háromszor úszni, és napi 6-10 ezer lépést gyalogolni.”

A vívóversenyeket a mai napig követi, végigszurkolta a párizsi olimpiát is a fotelből, és megkönnyezte a magyar sikereket. Hisz benne, hogy a sok tehetséges fiatallal újra nagy korszak előtt áll a magyar vívás. Ehhez elengedhetetlen, hogy ismerjük a gyökereinket, a múlt példaképeit, akikre klubidentitást lehet építeni. Ő maga is ilyen sportember.

„A felújított, Gerentsér László vívómesterről elnevezett Semmelweis utcai Egyetemi Vívóterem és Vívómúzeum tavaly év eleji avatásakor könnyek között emlékeztem a régi időkre. Fantasztikus, hogy egyetemi keretek között is ilyen aktívan foglalkoznak a vívással, egyáltalán bármilyen sportággal. 1949 januárjában volt ott először szekrényem. Megható, hogy a mai napig megvan, vigyáznak rá.”

Szerző: Gabay Balázs