Jancsó Tamás “Tomó” sikere a Parafekvenyomó Világkupán!

Jancsó Tamás az április 25. és 28. között megrendezésre került Parafekvenyomó Világkupán a -80 kg-os súlycsoport B csoportjában 5. helyezést ért el! Bátran kijelenthető, hogy ez eddig Tomó magasan legjobb eredménye. A verseny során egészen a 3. körig a B csoport első három helyezettje között állt, taktikailag 1 kg-mal emelték a 3. körös nyomást a TOP 3-ba törő többi versenyző 2. körös nyomásához képest és Tomó magabiztos és mindhárom bíró által elfogadott gyakorlat bemutatásával hozta is a kötelezőt, azonban a vetélytársak is, így végül az 5. helyet szerezte meg, a teljes mezőnyben pedig a 12. helyet.

&nbsp
Gölöncsér Dániel, az Erőnlét- és Fitnesz Szakosztály vezetője, egyben Tomó felkészítő edzője így értékelte a versenyt: "El kell mondanom, hogy a teljesítménye nem kizárólag a fentiek miatt volt nagy dolog, hanem azért is, mert Tomó mindhárom nyomását elfogadták a bírók, ami nemzetközi versenyen kivételes. A hab a tortán, hogy Tomó a legjobb gyakorlatát  nemzetközi színvonalú kivitelezéssel tudta teljesíteni, amely eddigi versenyen bemutatott egyéni csúcsa is. Úgy gondolom a felkészülése során sikerült elsajátítani a nemzetközi szintű kivitelezéshez szükséges kritériumoknak megfelelő minőségű gyakorlatbemutatást. Személy szerint nagyon büszke vagyok Tomóra, rendkívül pozitív élmény volt látni ezt az eredményt tőle, nagyon várjuk, hogy újra megmutattassuk erejét! Köszönjük a Tüskecsarnoknak a felkészülésben való támogatást!"