Hegedus Andras vb

„Érdemes dolgozni, mert akkor sikeres lehet az ember”

Interjú a magyar tájfutás legendájáról, Hegedüs Andrásról
2022. 04. 29.
Hegedus Andras vb

Hegedüs András a magyar és a nemzetközi tájfutó élet meghatározó személyiségeként hunyt el 2022. február 20-án. Egy intelligens, jó humorú ember volt, akit sokan példaképüknek tekintettek. A BEAC Örökös Bajnokáról, a klub Tájfutó Szakosztályának egykori elnökéről, hagyatékáról beszélgettünk Hegedüs András két, szintén tájfutó testvérével, Hegedüs Alettával és Hegedüs Ágnessel.

– Világviszonylatban is ritka, hogy egy család minden tagja ugyanazt a sportot űzni. Márpedig nálatok ez a helyzet, ugyanis mind a négyen a tájfutást választottátok. De ha már család, hogyan éltetek gyerekkorotokban?

Hegedüs Aletta: Az apánk botanikus és természetszerető volt. Abba nőttünk bele, hogy kirándulni járunk – eleinte csak úgy, hogy hurcoltak magukkal. Azon kívül pedig nagyon fontosnak tartották, hogy mozogjunk. Ez alapvetés volt, mivel a VIII. kerületben, a Vas utcában, egy belvárosi bérházban nőttünk fel. Édesanyánk sok energiát fordított arra, hogy jó levegőn legyünk, mozogjunk. És ez az életmód belénk ivódott. Még a tájfutás előtt több sportágat (úszás, gyerektorna) is kipróbáltunk.

Hegedüs Ágnes: Azt tudni kell, hogy klasszikus családmodellben éltünk. Apánk volt az egyetlen kereső, anyánk otthon nevelt minket, a házimunkát végezte. Nem voltunk túl jó anyagi helyzetben, hiszen egy kutatói fizetésből nem könnyű egy családot és négy gyereket eltartani.

DSC 5212

Hegedüs Ágnes (bal) és Hegedüs Aletta (jobb)

– Hogyan ismerkedtetek meg a tájfutással?

Hegedüs Aletta: Véletlenül találkoztam ezzel a sporttal, amit akkor még tájékozódási versenyzésnek hívtak. Az ELTE Trefort utcai Gyakorlóiskolájába jártam, és jött egy fiatalember, akitől úttörő vezetőként azt a feladatot kaptam, hogy próbáljam rábeszélni a gyerekeket arra, hogy menjenek el egy tájékozódási kirándulásra. Senkit sem sikerült rábeszélnem, így lelkiismereti okokból elmentem. Ez volt az első alkalom, amikor egy havas napon, 1962. március 31-én, először elmentem egy tájékozódási versenyre. Kezünkbe adtak egy tájolót és egy térképet, majd valahogy célba értünk. De nagyon boldogok voltunk, mert mindenki örült annak, hogy egyáltalán ott voltunk.

Nem sokkal később Andrást is be akartam szervezni, de közben már az iskolájában elkezdték csábítani. Ugyanaz a szakosztályvezető, aki a mi iskolánkban toborzott, elment a – mai nevén – Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumba is. Hívták a BEAC-ba, de András azt mondta, oda megy, ahová a nővére. Aztán gyorsan kiderült, hogy én is a BEAC-hoz kerültem. Egy évig csak ketten versenyeztünk, aztán bekapcsolódott Ágnes is, és hamar sikeres lett. Apánk büszke volt arra, hogy megtaláltuk ezt a sportot.

Zamercev

1963. április 7. Zamercev tábornok, Budapest szovjet városparancsnoka beszélget a Felszabadulási versenyen résztvevő fiatalokkal. A tábornokkal szemben BEAC emblémával a karján Szarvas András, mögötte kissé gyanakvó tekintettel a gyermek Hegedüs András.

– Mi fogott meg titeket ebben a sportban?

Hegedüs Aletta: Az, hogy gyorsaság mellett gondolkodni is kellett. A térkép segítségével kellett kitalálni, merre és hogyan megyek.

Hegedüs Ágnes: A társaság. Csupa értelmes, fiatal ember, akik mai napig a barátaink. Manapság azokból az emberekből áll a szakosztály, akik abban az időben odakerültek. A mi szakosztályunk a BEAC-on belül kicsit furcsa, csupa szenior korú alkotja, egy-két hobbiból versenyzővel kiegészülve – az unokáim is így versenyeznek.

DSC 5361

– Csakhogy helyzetképet adjunk: az 1960-as évek elején, a sportág kezdeteinél járunk. A nemzetközi szövetség 1961-ben, míg a magyar kilenc évvel később, 1970-ben alakult meg.

Hegedüs Aletta: Akkoriban sokkal könnyebb volt sikeresnek lenni, mert lényegesen kevesebben versenyeztek, mint manapság. És abban az időben vált a tájfutás atlétikai sportággá. Azok, akik edzettek, tehát nemcsak hétvégén, hanem hétközben is foglalkoztak a sportággal, hamar sikeresek lettek. Olyan közegbe kerültünk, ahol szervezett edzések zajlottak.

Hegedüs Ágnes: Vörös István (a BEAC Tájfutó Szakosztályának létrehozója 1959-ben, egyben első vezetője 1967-ig – a szerk.) járta az iskolákat, szervezte az utánpótlást. Nagyon gyorsan felismerte, ha elkezdünk megfelelően edzeni, akkor könnyen elléphetünk a többi magyar versenyzőtől. És még valami: Vörös István szervezte be az akkor az egyetemre kerülő Garay Sándor atlétát, edzőt, testnevelő-tanárt, hogy társadalmi munkában edzzen minket. Szóval minden a rendelkezésünkre állt.

Tf03 Hegedüs Aletta 1966

Hegedüs Aletta 1966-ban

– Ahhoz, hogy edzésre járhassatok, jól meg kellett szervezni az életeteket...

Hegedüs Ágnes: Az edzések reggel hatkor kezdődtek, mert olyan korán senkinek sem kellett a tornaterem. Tehát reggel hatra ott kellett lenni, különben Sanyi bácsi vagy hazazavart, vagy csúnyán kiosztott minket. Ha késtünk, besunnyogni se mertünk. Otthon másodpercre beosztott menetrend volt: mikor kelünk, milyen sorrendben használjuk a WC-t és a fürdőt. Úgy szerveztünk mindent, hogy minél gyorsabban és hatékonyabb elkészüljünk, majd 05:35-kor kiléptünk az ajtón, mentünk az akkor még a Rákóczi úton járó villamoshoz, hogy odaérjünk a bölcsész karon (ma piarista gimnázium az Erzsébet hídnál) tartott edzésre.

Tf04 Hegedüs András 1967 2

Hegedüs András 1967-ben

– A BEAC Tájfutó szakosztálya az 1960-as, 1970-es években hazai viszonylatban kiemelkedő volt. Hegedüs András pedig ebből a közegből is kitűnt: harmincháromszoros magyar bajnok, világbajnoki bronzérmes, 1973-ban az év tájfutója. Eredményes sportoló ez egyértelmű, de milyen ember?

Hegedüs Aletta: A kezdettől tehetségesnek mutatkozott a tájfutásban. Tudta, hogy kell a térképpel bánni, és a fizikai adottságai is jók voltak. Úgy vélte, érdemes dolgozni, edzeni, mert akkor sikeres lehet az ember. Négyünk közül ő volt a legműveltebb. A műveltségi versenyeken vitte a prímet. Az MTA Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI) csapatával bejutottak az 1978-as kubai VIT-et előkészítő vetélkedő döntőjére. És ott kaptak egy olyan feladatot, hogy érveljenek amellett, hogy Fidel Castro diktátor. De mint tudjuk, az akkori politikai álláspont szerint Castro nem volt diktátor. Andrásnak mégis emellett kellett érvelnie. Annyira jól csinálta, hogy még a kubai követség is tiltakozott, neki szerencsére nem lett semmi baja ebből.

Hegedus Andras vb

"A váltónknak én voltam a negyedik, befutó embere. A 200 lelkes magyar tábor elképesztő éljenzéssel fogadott a célban. Az eredményhirdetésnél pedig első és eddig utolsó magyar férfiakként büszkén léphettünk fel világbajnoki dobogóra.” H.A.

Az 1972-es világbajnokságon harmadik helyre befutó Hegedüs Andrást köszöntik társai, Vajda Géza (bal) és Boros Zoltán (jobb). A váltó negyedik tagja, Sőtér János készítette a fényképet.

Hegedüs Ágnes: Ami erről elsőre eszembe jut, az az, hogy iszonyú jó humorérzéke volt. Amikor életemben először elvitt valaki egy előadásra a Mikroszkóp Színpadra, akkor félidőben felálltam és hazamentem. Mert azt mondtam, hogy otthon, a konyhában sokkal szellemesebb vicceket hallok, ezért nekem felesleges színházba mennem. Hétfőn, vacsorára mindig olajban sütött, pirított kenyeret ettünk, fokhagymával. A hétvégére vett, négy kiló kenyérből maradt annyi, hogy elég legyen a hétfői vacsorára. Olyankor ott ült a család, és beszélgetett, Andrásnak olyan élményei, sztorijai voltak, hogy dőltünk a röhögéstől.

– És milyen volt mint tájfutó?

Hegedüs Aletta: Nagyon népszerű és segítőkész. Tisztességes, és jó kapcsolatokat alakított ki mindenkivel, és ami legalább ilyen fontos, hogy amit csinált, azt jól csinálta. Bármilyen közegben is legyen az ember, ha jó és eredményes, azt megbecsülik. Nagyon sok energiát fektetett a tájfutásba. Az elkötelezettségére és akaraterejére jellemző az 1974-es világbajnokságon elszenvedett sérülése, amikor a pálya kétharmadától a lábszárába fúródott hét centiméteres fadarabbal futott a célig. Ezt a fadarabot, amit a röntgen sem mutatott ki, több műtét és négy hónap elteltével távolították el. A fadarabot ereklyeként őrizzük.

Tf12 H A faága 1974

Az 1974-es dán világbajnokságon ez a 7 cm-es fenyőág fúródott Hegedüs András lábszárába, 3 km-rel a cél előtt. A versenyt még végigfutotta, de a mozgástól a fadarab úgy beszorult a két csont közé, hogy az orvosok csak négy hónap után tudták azt eltávolítani

– Mit adott a sportágnak?

Hegedüs Ágnes: Már az, hogy nemzetközi bíró lett, nagy dolog, kevés van az országban. Alulról kezdte ezt: először csak kisebb versenyeken bíráskodott, aztán jöttek az egyre komolyabb versenyek, a nemzetközi színtér. A Magyarországon rendezett világbajnokságokon kiemelkedő szerepet vállalt. Számos alkalommal hívták külföldre, több, külföldön rendezett világbajnokságon dolgozott ellenőrző bíróként. Megpróbált visszaadni abból, amit kapott.

Hegedüs Aletta: Az elején, sportolóként példaképnek számított. Később mint ellenőrző bíró, versenyrendező, a magyar és a nemzetközi szövetség tagja dolgozott. Sok energiát, munkát ölt bele abba, amit csinált. Egy-egy rendezésnél minden részletre nagyon ügyelt.

Vb3

Az 1972-es világbajnokság térképe. Bal alsó sarokban egy négylevelű lóhere, amelyet a verseny előtti utolsó edzésnapon Hegedüs András edzője, Garay Sándor adományozott tanítványának. A kis növény végül meghozta a szerencsét.

– Együtt nőttetek fel, fejlődtetek a tájfutással. Mi változott az elmúlt évtizedekben?

Hegedüs Aletta: A térképek főleg. A szocialista időszakban nem voltak megfelelő térképek, a katonaságnak voltak ugyan, de azok sem igazán jók. Azokat kaptuk meg, de a számozott darabokat vissza kellett adni. Nem lehetett hazavinni, csak az emlékezetünk őrizte meg. Akkoriban a térkép készítés úgy működött, hogy ha csináltak is egyet, akkor megvolt a szabály arra, hogyan kell elrontani, torzítani azt. Azért, mert, „ha a gaz imperialisták megszerzik a térképet, akkor abból baj lehet”. Nagyon sokszor régi turistatérképekről fotózott térképet használtunk.

Hegedüs Ágnes: A méretarányokról nem is beszélve. Sokáig 1:25000 méretarányú térképek voltak, manapság a megszokott az 1:10000-es, de, ha kisebb terepet kell ábrázolni, akkor 1:3000-es is előfordul. A technika fejlődése a sportágban is sok változást hozott, s ez nem csak a térképek, illetve pályák nyomtatását érintette. A kézi időmérés helyett ma már chipeket (SI-cardot) használunk. Magyarországon ezt a technikát András javaslatára és szervezésében vezették be.

Tf10 Hegedüs András 70 es évek 2

– Térjünk át egy kicsit a BEAC sportéletére. Milyen volt ez az 1960-as, 1970-es években?

Hegedüs Ágnes: A BEAC-tól megkaptuk a támogatást. Az az igazság, ahogy egyre jobb eredményeket értünk el, úgy lett egyre könnyebb. Volt egy öreg BEAC busz, a hétvégi versenyekre azzal mentünk. Igaz, hogy minden második alkalommal lerobbant, de legalább volt. Akkoriban még kínai tornacipőben, olyan szerelésekben, ruhákban versenyeztünk, amik a mai szemmel hihetetlennek tűnnek. Egy pólónk volt, ami ha másnap kellett, akkor mosás nélkül felvettük.

Az 1970-es világbajnokságon, amikor felálltunk a dobogóra, egyszerűen szégyelltük magunkat. Egyenruha gyanánt ócska viharkabátokat kaptunk. A többi ország versenyzőihez képest gyakorlatilag semmink nem volt. Azt gondolom, hogy a külföldiekkel vívott versenyeken százalékokban mérhető a felszerelésbeli különbség. Az első futóruhákat az északi országok versenyzőitől kaptuk. Látták, hogy nekünk nincsen, így odaadták az övéiket.

Hegedűs Ágnes vb ezust1970 tobbszoros magyarbajnok 1

Három versenyzőnk - Hegedüs Ágnes, Hegedüs András és Lantos Zoltán - a nemzetközi élvonalban is komoly sikereket ért el. Hegedüs Ágnes 4, Hegedüs András 3, Lantos Zoltán pedig 6 világbajnokságon indult. Ágnes 1970-ben az NDK-ban megrendezett világbajnokságon Horváth Magdával és Monspart Saroltával egy csapatban a 2. helyen célba érve megnyerte a magyar tájfutás első világbajnoki érmét.

– És akkoriban egy külföldi versenyen részt venni nem volt épp egyszerű...

Hegedüs Aletta: Csak hivatalos engedéllyel lehetett külföldre menni. 1966-ban voltam arra esélyes, hogy világbajnokságra menjek, de abban az évben – a vb kivételével – egyetlen külföldi versenyre sem kapott engedélyt a magyar csapat. Akkoriban, ha valaki magánúton ment ki például Szlovákiába versenyezni, akkor vigyázni kellett, nehogy kiderüljön, különben eltiltják.

Hegedüs Ágnes: Jól éltük ezt meg, fordítva rosszabb lett volna. Egyre szabadabbak lehettünk, és egyre több helyre utazhattunk. Sokáig egyáltalán nem utazhattunk külföldre. Szüleink erdélyiek, nagyon vágytak arra, hogy megmutassák nekünk, hol nőttek fel, de csak 1961-ben voltunk először a határon túl. A politikai helyzet enyhülésével a sportolók is egyre több lehetőséget kaptak az utazásra, András a válogatottal több versenyre is eljutott (Svédország, Nagy-Britannia, Svájc, stb.) Amikor az év tájfutója lett, külön lehetőséget is kapott, hogy Monspart Saroltával részt vegyen egy nyugat-európai versenykörúton.

DSC 5373

Beszélgetésünket azzal kezdtük, hogy honnan jöttünk. Fejezzük be azzal, hogy hova érkeztünk. Gyerekeink, unokáink mind megismerkedtek ezzel a sporttal. Családi eseményeink rendszeresen egy-egy tájfutó versenyhez kapcsolódnak. Szoktunk testvér-utazásokat is szervezni, legutóbb 2019-ben voltunk együtt a skóciai 6 napos versenyen. Most már csak hárman megyünk – de András szelleme velünk van.

Örökös Bajnokunk karrierjéről többet is megtudhattok Hegedüs András "Tájolóval a világ körül" c. írásából.
(Az írás a KFKI híradóban jelent meg 1981-ben, javította és közzétette Hegedüs Ábel (2022)).

CP1 6687

Hegedüs András 2018-ban, a klub alapításának 120. évfordulója alkalmából BEAC Örökös Bajnok díjban részesült.

ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni Jooble BGA NEA