Sportosan indult az új tanév – ELTE Sport7

Idén is több ezer érdeklődőt vonzott a BEAC sportágválasztója, az ELTE Sport7. Az ELTE és a Diákhitel támogatásával megvalósuló, szeptember 10-14. között zajló rendezvényen a BEAC-ban űzhető valamennyi sportágat ingyenesen próbálhatták ki a résztvevők.

Az aerobiktól a kettlebellig, a polefitnesztől a jógáig, közel 40 sportágat űzhettek a sportolni vágyók. Már rögtön az első napon erősen kezdett a rendezvény, egy gombostűt sem lehetett volna leejteni az ELTE Aerobik kardio-alakforma óráján, de szinte valamennyi edzés teltházas volt.

A Bogdánfy úti sporttelep mellett a Mérnök utcában, a Vízisporttelepen és több más külső helyszínen is voltak ingyenes programok, így lehetett kajakozni, úszni, vagy akár a modern jazztáncban is egy próbát lehetett tenni.

Az ELTE Sport7-hez egy nyereményjáték is kapcsolódott, aki a helyszínen vett részt a játékban egy BEAC-120-as pólóval, napszemüveggel, tornazsákkal vagy a VIWA Vitaminwater jóvoltából frissítővel is gazdagodott. A játék október 1-ig tart, a fődíj nem más, mint egy, a Decathlon által felajánlott MTB kerékpár, emellett pedig egy 75.000 Ft-os Nike ajándékutalványt, az Eötvös Kiadó jóvoltából ELTE-s ajándékcsomagokat, valamint BEAC-os termékeket is meg lehet nyerni.

A Sport7-et kéthetes gólyatábori, beiratkozási és kollégiumi kampány előzte meg, ahol a 2018/2019-es ELTE Sportkisokost 10 000 példányban osztották ki a BEAC munkatársai.

Aki lemaradt a Sport7-ről, annak sem kell csüggednie, ugyanis a bemutatott sportágak bármelyikéhez folyamatosan lehet csatlakozni az év folyamán. További információk az edzésekről a BEAC honlapján: https://www.beac.hu/sportolni-szeretnek/

BEAC fotók:

HÉTFŐ

KEDD

SZERDA

CSÜTÖRTÖK

ELTE Online fotók:

HÉTFŐ

KEDD

SZERDA

CSÜTÖRTÖK

PÉNTEK