DSC 0001 másolata

Kancellári tanácsadó a BEAC vezetésében - üléseztek a BEAC küldöttei

2016. 05. 30.
DSC 0001 másolata

Az ELTE BTK kari tanácstermében tartott ülésen az elnökség és a szakosztályok beszámolójának, valamint az éves költségvetés elfogadása mellett a képviselők egyhangúlag választották meg Árvay Gábort klubunk elnöksége legújabb tagjának.

2016. május 25-én szerdán az ELTE BTK kari tanácstermében tartotta éves rendes küldöttgyűlését a BEAC. A BTK dékánjának, Borhy László nevében Borsodi Csaba dékánhelyettes köszöntötte az egybegyűlteket.

Karácsony András elnök napirend előtt emlékezett meg a 2016 elején elhunyt Ádám Györgyről, a sakk szakosztály vezetőjéről.

A 20 szakosztály küldöttei egyhangúlag szavazták meg az elnökség beszámolóját, mérlegét és költségtervét.

Simon Gábor ügyvezető igazgató kiemelte, óriási eredmény, hogy 2010 után újból olimpikonja van a BEAC-nak Csere Gáspár személyében, valamint, az is hogy 2016/2017-ben is első osztályú csapata lesz kosárlabdában a klubnak. A sporteredmények mellett a számos egyetemi programról, sporteseményről, a 2016-ban már közel 5200 rendszeresen sportoló klubtagról és az egyesület erősödő kommunikációjáról, média megjelenéséről is beszélt a BEAC vezetője.

Az éves beszámoló egyik kiemelt témája volt a BEAC és az ELTE közös sportinfrastruktúra fejlesztési programja, ami az elkövetkező évek működését jelentősen meghatározza majd. Simon Gábor beszédében elmondta, hogy óriási lehetőség az egyetemi sportnak, hogy Scheuer Gyulával, az ELTE kancellárjával meg tudott állapodni a klub vezetése az egyetemi sportterek fejlesztésében. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetséghez a klub Kosárlabda szakosztálya nyújtott be sportfejlesztési programot, melynek keretében az első évben a BEAC SE és a BEAC 1898 Nonprofit Kft. pályázik a Bogdánfy úti sportcsarnok teljes körű felújítására, korszerűsítésére, az ELTE-s gyakorlóintézmények tornatermeinek és a Kőrösi Csoma Sándor Kollégium rekortán kosárlabda pályájának felújítására. A pályázat keretén belül – a későbbi, 2. ütem részeként – lesz mód arra, hogy a Bogdánfy úti fejépület helyén megvalósuló új sportcentrum, kiszolgáló létesítmény tervezési munkái is megkezdődjenek.

A beszámolókat követően a BEAC Alapszabályát három ponton módosította a küldöttgyűlés: megerősítették az ELTE rektorának azon jogát, hogy javaslatot tegyen a klub elnöki posztjára, valamint az új egyetem vezetési struktúrához alkalmazkodva, az egyetem kancellárja egy fő elnökségi, valamint egy fő felügyelő bizottsági tagra tehet javaslatot, amire először a következő tisztújításon lesz mód. A harmadik változás pedig a BEAC vezetésének azon szimbolikus lépését tükrözi, hogy a hallgatók mellett erőteljesen nyit az egyetemi dolgozói sport szervezése felé is, ennek jeleként egy fő elnökségi tagra tehet javaslatot a jövőben az ELTE Közalkalmazotti Tanácsa is.

A küldöttgyűlés utolsó napirendjeként a klub szakosztályi képviselői egyhangúlag választották meg Árvay Gábor, kancellári tanácsadót a BEAC elnökség legújabb tagjának.

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech