Emléktáblával tisztelgünk a BEAC elnökei előtt

Szeptember 7-én, az ELTE tanévnyitó keretében, a BEAC alapításának 120. évfordulójának emlékére, és az Eötvös-emlékév kezdeteként felavatták a BEAC egykori elnökeinek tiszteletére állított emléktáblát az ELTE Egyetem téri épületében!

Prof. Dr. Borhy László, az ELTE rektora ünnepi beszédében kiemelte, hogy a 2018-as év azért is jelentős, mert az ELTE hallgatói által elért számtalan kimagasló sportsiker mellett idén ünnepeljük sportegyesületünk, a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club fennállásának 120. évfordulóját. "Mivel ez idő alatt a BEAC mindig az Egyetem tanárai, professzorai és rektorai közül választott elnököt magának, az ő munkájuk tiszteletére állítunk ma emléket a klubbal közösen emléktábla formájában."

Az ünnepi évnyitón és emléktábla avatáson a BEAC korábbi elnökei is részt vettek:

- Dr. Németh János professor emeritus, az Alkotmánybíróság volt elnöke, aki 1985 és 90 között volt a BEAC elnöke, és egyben Eötvös-gyűrű kitüntetésben is részesült a tanévnyitón,

- Dr. Kiss Ádám professor emeritus, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnöke, aki 2009 és 2013 között volt a klub elnöke,

- Dr. Karácsony András egyetemi tanár, tudományok kandidátusa, aki 2013-2017-ig töltötte be az elnöki tisztséget.

Az ünnepi tanévnyitó és Eötvös Loránd, klubunk első elnökének szobrának megkoszorúzása után felidézték az Egyetemi Lapok hasábjairól a klub alapításának pillanatait:

"1898. november 5-én megalakult a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club. Aznap jóval a közgyűlés megnyitása előtt százával gyűlt össze az ifjúság a Budapesti Tudományegyetem I. számú tantermében. Az alapszabályok felolvasása után falrengető éljenzés fogadta az egyesület első elnökének megválasztott báró Eötvös Lorándot, aki e szavakkal fordult hallgatósága felé:

"Uraim, fogadják a köszönetemet azért, hogy ebben a percben, amikor egy régi vágyunk megvalósítása ügyében egybegyűltek, akkor engem is ide hívtak a maguk körébe és ezen újabb alkotásukban nekem is részt juttattak… Önök még az élet lépcsőjén állnak uraim, s azért vágyódnak a sportra, hogy ezáltal is mindig és mindig jobban férfiakká váljanak.”

Az eseményen Prof. Dr. Borhy László ELTE rektor, Prof. Dr. Hamar Imre BEAC elnök, Dr. Rikker Emília főigazgató, és Simon Gábor BEAC igazgató együtt leplezték le és koszorúzták meg az emléktáblát. Az évnyitóval és az emléktábla avatással hivatalosan is kezdetét vette az Eötvös-emlékév, amely a következő egy évben változatos programokkal emlékezik Eötvös Lorándra.