ELTE Moderntánc tábor a nyár közepén
2024. július 25-28. között tartottuk meg az ELTE Moderntánc II. nyári táborát. Ez az esemény igazán intenzív volt a résztvevők és az oktatók számára is. Helyszínként a Mérnök utcai sporttelepet választottuk, ami már több mint tíz éve ad otthont az ELTE Moderntánc óráinak.
Csütörtökön családias légkörben nyitottuk meg a tábort egy nyereményjátékkal. Néhány mókás csapatépítő játék után kezdődött Biussal egy igazán izzasztó art-jazz tréning. Az estét egy jazztánc koreográfiával zártuk, amit Timitől sajátíthattak el a résztvevők. A hangulat nagyszerű volt, mindenki kitáncolhatta magából a tánc iránti szenvedélyét.
Pénteken egy könnyed balett órával kezdődött a nap Biussal, ami segített a táncosoknak ráhangolódni a testükre, tánctechnikájukat csiszolni és bebiztosítani a másnapi izomlázat. Egy pillanatnyi szünet után ismét az art-jazz óráé volt a főszerep. Bius kifogyhatatlan energiával és lendülettel vezényelte az órát, ezúttal a gyakorlatok pontos kivitelezésére fektették a hangsúlyt.
Ebédszünetben kiemelten fontos volt a könnyed ételek fogyasztása, mert nem sokkal később következett Meggi vérpezsdítő moderntánc órája. A szuper zenék és az új gyakorlatok színt vittek a táncosok életébe. Egy fantasztikus koreográfiát is tanulhattak a táncosok Meggi repertoárjából.
Egy röpke szünet után érkezett hozzánk Szél Dani, a BEAC Erőnlét szakosztály egyik edzője, aki saját testsúlyos edzésével jól megdolgoztatta minden porcikánkat, miközben a jókedv és a családias hangulat is megmaradt.
Egy kis szusszanás következett, majd Timi alkotó órájával folytattuk a menetrendet, ahol a táncosok bontogathatták koreográfusi szárnyaikat és közösen létrehozhattak egy rövid kombinációt. Mindenki érezte, hogy szükséges egy kicsit visszább venni a fokozatot 5 és fél óra intenzív mozgás után, így született meg a Lögyögő kupac című alkotás.
Vacsi szünetben az energiaraktárakat ismét feltölthették a táncosok, majd egy levezető Holdüdvözlettel várta őket Hanga, az általános tesi jóga oktatója. Nagyszerű lezárása volt a napnak, sikerült mindenkinek egy kicsit befelé figyelni, lelassulni és a jóga alapgyakorlataival megismerkedni. Szombat reggel egy újabb balett órával várta Bius a táncosat, ami remek alapozást adott a napnak; hiszen mindenki tudja, a balett mindennek az alapja. A kissé megfáradt, izomlázas izmokat újra munkára fogták, amik meglepő módon egész jól funkcionáltak.
Ezután következett Timi Graham órája, ami meglehetősen igénybe vette az izmokat. Testközpontból indított spirálok, előre hajlások, talajon és állásban végzett gyakorlatok, illetve haladó gyakorlatból állt össze az óra anyaga. Előkerült egy dob is a megfelelő ritmika érzékeltetésére és néhány gyakorlatból összefűzött kombinációt is megtanulhattak a táncosok, hogy tudásukat jobban elmélyítsék. Pár lélegzetvételnyi szünet után következett Timi floorwork órája, ahol jobban megbarátkozhattak a résztvevők a talajon végzett gyakorlatokkal, néhány akrobatikus elemet is kipróbálhattak és egy flow élményt adó koreográfiát is megtanulhattak. Ebédszünetben egy kis pihenésre is volt idő, amire nagy szükség volt, hiszen még csak most jött el az ideje a kontakt emelés órának. Bius izgalmas és kihívással teli gyakorlatokkal készült, amit a tábor utolsó napján jól tudtak kamatoztatni a táncosok. Végül egy nyújtás órával zárult a napi táncos tevékenység, ami igazán jó hatással volt a résztvevők testi és mentális egészségére.
A tábor egyik fénypontja következett. Egy közös pikniket tartottunk a Bikás parkban egy fagyizással összekötve. Tapasztalatokat oszthattak meg egymással a táncosok és kötetlen beszélgetések során jobban megismerhették egymást. Amiket megállapítottunk: többször legyen ilyen csapatépítés, a fagyi nagyon finom, a Bikás parkban öntözőrendszer működik, bármely pillanatban elázhatnak a piknikező táncosok.
A tábor utolsó napját Edi nyitotta meg testébresztő órájával, ami egy nagyon kellemes átmozgató és táncra hangoló foglalkozás volt. Edi évtizedes tapasztalatával tudta, hogy egy táncosnak mire van szüksége egy 3 napos intenzív táncolás után. Az aktivizálás után egy kontakt koreográfia következett Bius és Timi jóvoltából. Az előző napi kontakt emelés órán tanult elemekkel gazdagított kombináció nagy sikert aratott a résztvevők között. Ezután ismét floorwork következett Timivel, ahol lehetőség nyílt jobban elsajátítani az előző nap tanult elemeket és a koreográfiát tovább építették. Ebéd után tartottunk egy mini bemutatót, ahol átismételtük a táborban megtanult koreográfiákat és a tanárokkal közösen a résztvevők újra eltáncolták azokat.
A fejekben már nem igazán maradt hely további kombinációk tanulására, így következett egy igazán felszabadító és kreatív óra. Bori tartott egy improvizáción alapuló táncórát, ahol a táncosok különböző vezetett gyakorlatok során fedezhették fel saját alkotóképességüket és a szabad mozgásban rejlő lehetőségeket.
Végül egy alapos nyújtással és lazítással zárta Timi a tábor mozgásos részét.
Táborzárásként megosztották egymással a tapasztalataikat a táncosok és a táborvezetők. Sikerült kimozdítani a táncosainkat a komfortzónájukból, ami által nyitottabbá és bátrabbá váltak. Új dolgokat tudtak kipróbálni, ami nem csak őket fejlesztette, de a tábor az oktatóknak is lehetőséget kínált arra, hogy kísérletezzenek a táncoktatás különféle lehetőségeivel. A csapatépítés is nagy szerepet kapott. Nem csak a közös táncórákon való részvétellel, de csapatépítő játékokon keresztül is jobban össze tudtunk kovácsolódni. A tábor nyújtotta közös élmények és közös alkotás tette ezt még erősebbé.
Oktatók:
Bukovics Bius
Lang Timi
Mikó Meggi
Székely Bori
Szél Dániel
Tóth-Wéber Edi
Váradi Hanga
Támogatók:
ELTE PPK
BEAC
A cikket írta: Lang Tímea