Inkluziv2018

ELTE Inkluzív Sportnap 2018

2018. 09. 03.
Inkluziv2018

Az ELTE valamennyi hallgatója, polgára számára, így a fogyatékossággal élő hallgatók, diákok és dolgozók számára is közösségi élményt, mozgást, kikapcsolódást nyújtó eseményt tervezünk, amelynek a szlogenje: „A sport mindenkié”.

Szeptember 20-án ünnepeljük együtt az Egyetemi Sport Nemzetközi Napját! Egyetemünk, az ELTE idén is csatlakozik az eseményhez, és a tavaly nagy sikerrel megrendezett ELTE Inkluzív Sportnap idén sem maradhat el!

Az ELTE valamennyi hallgatója, polgára számára, így a fogyatékossággal élő hallgatók, diákok és dolgozók számára is közösségi élményt, mozgást, kikapcsolódást nyújtó eseményt tervezünk, amelynek a szlogenje: „A sport mindenkié”.

Az ELTE Speciális Hallgatói Ügyeket Támogató Irodája és Sportirodája, valamint a 120 éves Budapesti Egyetemi Atlétikai Club szervezésében zajló esemény célja, hogy a sport által közelebb hozza egymáshoz az ép és sérült embereket, élményt, mozgást, kikapcsolódást nyújtson minden érdeklődő számára.

A sportnapon számos sportág, köztük az ülőröplabda, a kerekes székes kosárlabda, a csörgőlabda, vagy a showdown is kipróbálható lesz bárki számára.

A sportnap keretében a tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén csörgőlabdában minibajnokságokat is rendezünk, melyre várjuk budapesti egyetemek és iskolák hallgatóiból/tanulóiból/dolgozóiból álló, min. 3 fős, csapatok jelentkezését!

Csörgőlabda Kupa NEVEZÉSI LAP

Csörgőlabda Kupa VERSENYKIÍRÁS

További információk és jelentkezés Móczik Alexandránál az [email protected] email címen.

A rendezvény INGYENES és bárki számára látogatható!

Helyszín: Tüskecsarnok (Bejárat a Bogdánfy út 10/B felől)
Időpont: 2018. szeptember 20., 10:00 – 15:00 óra között

Program:
10:00-11:10 Megnyitó
Kotta Nélkül ELTE formáció fellépése
Kerekasztal beszélgetés ELTE-s parasportolókkal, Illés Fannival és Lukoviczky Rékával
Hallatlan Salsa bemutató
WildBoars kerekesszékes rögbi bemutató

11:10-15:00-ig ülőröplabda, kerekes székes kosárlabda, csörgőlabda, showdown, judo

Facebook-esemény:

ELTE Inkluzív Sportnap 2018

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech