10 2

Két torna és egy torta - ilyen volt a jubileumi X. ELTE Alumni Kupa

2019. 12. 17.
10 2

A december 13-ai jubileumi tornára az utóbbi évek 10 legmeghatározóbb kispályás focicsapata és idén először már röplabda csapatok is összegyűltek

"ELTE Alumni - a sport összeköt" - hirdették a plakátok december 13-án a Bogdánfy úti sporttelepen, a 10. ELTE Alumni Kupa helyszínén.

Ez a mottó pedig nem csak hangzatos közhely. Az ELTE Alumni Központ és a BEAC által szervezett jubileumi tornára az utóbbi évek 10 legmeghatározóbb kispályás focicsapata és idén először már röplabda csapatok is összegyűltek, hogy egykori ELTE hallgatókként, egyetemi környezetben mérjék össze erejüket és töltsenek el együtt egy felejthetetlen estét.

A focitornán az előzetes nevezéseket látva is nagy mérkőzésekre lehetett tippelni, és kíváncsian vártunk egy-egy TTK-s vagy BTK-s karon belüli rangadót. Az A csoport esélyese egyértelműen a Régi Idők Focija volt, akik címvédőhöz megfelelően szerepeltek az idei tornán is, és ellentmondás nem tűrően nyerték meg az A csoportot. Az utolsó találkozójukon az Igénytelenek bravúrosan raboltak tőlük egy pontot, azonban ez sem volt elég a Terray-csapat továbbjutásához.

A második helyért a Póni és a Körömpassz küzdött egymás ellen, ami csak az utolsó egymás elleni találkozón dőlt el. Egy gólzáporos 3-4-es eredménynek köszönhetően Szöllősi Julcsiék csapata jutott a legjobb 6 közé. A PPK Old Boys meglepetésre, pont nélkül esett ki a csoportból, azonban a csapat a nosztalgiázásra és a csapatépítésre helyezte a hangsúlyt idén, mintsem az eredményre.

A B jelű ötös a BEAC nagypályás alumni csapatának és az FC Laby viaskodásáról szólt. Az első két hely kérdése így nem is volt kérdés, a csoport első helyezése azonban az utolsó mérkőzésen dőlt el, amikor a Laby 2-0 vereséget szenvedett a BEAC-tól, így túlórázni kényszerült a legjobb négybe kerülésért. A harmadik helyért a SS.Ratio és az Elhagyott Tanegység küzdött akik a torna utolsó csoportmeccsére hagyták a döntést és a Godány Balázs által vezetett csapat jutott be a legjobb hatba. A csoportból az újonc Mókusgól 1 ponttal esett ki, azonban a továbbjutó csapatok megszorítása igen nagy fegyverténynek tűnik, bízunk benne jövőre is találkozunk velük!

A középdöntőt a két második helyen továbbjutó csapat abszolválta, ennek megfelelően a Körömpassz és a Laby jutott be az elődöntőbe, ahol a két csoportgyőztes várt rájuk. A címvédő Régi Idők Focija magabiztosan húzta be a kicsit elfáradó Körömpassz elleni első elődöntőt, az eddig meggyőző játékot mutató BEAC számára pedig rosszul jött a szünet, és az FC Laby Karvalics vezetésével 2-0-ra győzte le a fekete-fehéreket. A helyosztók igazi presztízs találkozókat hoztak, így a BEAC a sok ex-BEAC játékossal felálló Körömpasszt 2-1-re tudta legyőzni, a döntőben pedig az FC Laby meglepetésre döntetlen játszott az esélyesebb Régi Idők Focijával, és a büntetőknél pedig felül is kerekedett Páliékon.

Az este folyamán egy óriási, 100 szeletes 10. születésnapi torta is előkerült, majd Pataky Csilla, az ELTE Alumni Központ vezetője megköszönte a BEAC kollégáinak, hogy a kezdetektől segítik a torna megszervezését, valamint a sportolóknak, hogy a nevezésükkel idén is hozzájárultak a tehetséges, anyagilag rászoruló hallgatók 2020. évi támogatásához. Ezt követően vázolta a virtuális találkozókat is lehetővé tévő, új Alumni közösségi rendszer kínálta lehetőségeket a közösségi hálózat építésében.

Simon Gábor, BEAC igazgató és a tornán is rendszeresen szereplő játékos is köszöntötte a résztvevőket: "Legyen szó kispályáról vagy nagypályáról, férfi vagy női fociról, lábteniszről vagy strandfociról, az ELTE-n mindenkor voltak jogász, bölcsész, PPK-s, TTK-s hallgatók, akik szívesen vettek részt különböző bajnokságokban, tornákon. Idén már tizedik alkalommal gyűlünk össze régi ELTE-sek, akik különböző karok, különböző bajnokságaiból vagyunk itt, és sok éves barátság köt minket össze, a foci szeretetén keresztül. Köszönjük azoknak, akik összetartják a csapatokat szervezőként, és köszönjük az ELTE Alumni Központ tízéves támogatását is, mely nélkül most nem ünnepelhetnénk."

Az ELTE kancellárja képviseletében Dr. Babos János, az ELTE Szolgáltató Igazgatóság igazgatója is tiszteletét tette.

Az eseményen készült fotók elérhetőek a BEAC Facebook-oldalán.

Kispályás foci torna:

1. FC Laby
2. Régi Idők Focija
3. BEAC
4. Körömpassz
5. Póni és Elhagyott Tanegység
7. SS.Ratio és Igénytelenek
9. Mókusgól és PPK Old Boys
Különdíjasok:
Legjobb játékos: Karvalics Ákos (FC. Laby)
Gólkirály: Vadászi Edwárd (Régi Idők Focija)
Legjobb Kapus:Nyerges Tibor (Körömpassz)

Röplabda torna:

1. BEAC Öregek
2. ELTE Főnix
3. ELTE RBK
4. ELTE KH

ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech