Élménygazdag gálákkal, ELTE-s kosarakkal debütált a Tüskecsarnok
Két hallgatótársunk, Lakosa Zsolt és Varga Zsolt is parkettre lépett az Újbuda új ékszerdobozának számító sportkomplexum első hivatalos rendezvényén, a Kelet-Nyugat All Star mérkőzéseken.
Kosárlabda:
Nem kellett sokat várni az első izzadtságcseppekre a nagyközönségnek minap átadott Tüskecsarnok életében: múlt szombaton előbb az egyetemisták, majd a profik főszereplésével Kelet-Nyugat férfi kosárlabda-gálamérkőzést rendeztek. Játékosok és a szépszámú nézőközönség számára egyaránt élvezetes mérkőzést hozott a "kicsik" All Star mérkőzése. Szellemes akciók, látványos hárompontosok, néhány szép zsákolás jellemezte az összecsapást. Az időnként zajos tetszésnyilvánítást hallató nézők egy végig vezető nyugati, s egy a meccset többször is szorossá tevő, szívósan küzdő keleti csapatot láthattak. Az egyetemi kosárlabdának kiváló hírverést csapó találkozót végül Nyugat nyerte, soraiban az ELTE-BEAC csapatából beválogatott, a meccsen 4 pontig jutó Varga Zsolttal. Az MVP címet a szombathelyiek üdvöskéje, Földesi Ádám "zsákolta be", aki 18 pontjával - közte négy triplájával - sokat tett a közönség maximális kiszolgálásáért is.
Az est főmérkőzésén sem szenvedtünk hiányt ELTE-s érdekeltségben. A magyar NB I. ászainak látványos bemutatója vezette fel a meccset, soraikban az egyetemünkön tanuló, MAFC-ban pattogtató Lakosa Zsolttal. Az elején - valljuk meg - kicsit nehezen melegedtek, lendültek játékba a sztárok. Az időközben telt házassá vált Tüskecsarnokban a gyors időkérésnél a Red Foxes ukrán női tánccsoport látványa forrósította fel a hangulatot, s ez a látvány bizonyára a kosarasokat is motiválta: lüktetővé, élvezetessé vált a játék. Jöttek a triplák, a zsákolások, a szemre is tetszetős akciók sora a szurkolókat, a közönséget is magával ragadta. Ötletes gyerek-versenyek színesítették a programot, majd a negyedek közötti szünetben jött a tripladobó viadal, amely a soproni Milos Boriszov győzelmét hozta. A szünetben még egy örömteli hírt jelentett be Székely Mózes, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség (MEFS) főtitkára: 2017-ben Miskolc ad otthont az egyetemi Európa-bajnokságnak.
Jó volt látni a bajnokikon egymással gyakran elkeseredett, ádáz küzdelmet vívó profikat önfeledten "örömködni", úgy, hogy közben tudásuknak köszönhetően a nézőket is kiszolgálták. Azt a publikumot, amely ismét igazolta, Budapesten jó kosárlabdával egy háromezres csarnokot is könnyedén meg lehet tölteni. A záró negyed rengeteg fordulatot hozott: hol egyik, hol másik csapatnak akadt jobb, illetve gyengébb időszaka. A meccs végül igazságos 109-109-es döntetlennel és közönségsikerrel zárult. Az MVP a zsákoló bajnok Lasan Kromah lett.
(férfiak - All Star gála) Kelet – Nyugat 109-109 (21-24, 32-31, 26-24, 30-30)
Mindent elsöprő BEAC-henger kecskeméti kárvallottakkal. Balogh Judit együttese az alapszakasz első körének utolsó mérkőzését a hírös városiak ellen vívták meg. Előzetes várakozások alapján nagy küzdelemre volt kilátás a BEAC Sportcsarnokban, ám az ellenfélnek nélkülöznie kellett a meghatározó szerepet betöltő Dobos Ágit. A találkozón villámrajtot vettek lányaink: egy 15-0-ás lerohanással alaposan megadták az alaphangot. Szerzett labdákból indítottuk le az ellenfelet, aki a negyed közepéig nem talált be a BEAC gyűrűjébe. A negyed végére 20 perces előnyt könyvelhettünk el, amely lényegében nagyon hamar el is döntötte a mérkőzést. A második negyedben kissé csökkent a lelkesedés: ez elsősorban a védekezésbeli könnyelműségekben mutatkozott meg, amelyet nagyon könnyen ki tudtak használni a kecskeméti lányok.
A félidei “fejmosást” követően azonban mindenki összeszedte magát, és az eddigieknél is határozottabban, agresszívabban támadták az ellenfél gyűrűjét, és védték a sajátjukat. Ennek meg is lett az eredmény, a második félidőben együttesünk mindössze 8(!) pontot kapott. Az utolsó percek már arról szóltak, hogy hétfőn vajon ki fogja hozni a sütit edzésre - vagyis ki dobja a 100. pontot -, sajnos néhány kísérletünk a végjátékban kimaradt, így legalább két hetet kell még várni rá.
(nők - Amatőr NB Keleti Csoport) ELTE-BEAC Újbuda – Kecskeméti KC 97-26 (28-8, 16-10, 28-4, 25-4)
Félig teli, félig üres "pohár" a hétközi női MEFOB meccsek nyomán! Női együttesünk nem szenvedett hiányt meccsterhelésben az elmúlt héten: előbb a szegedi vendégjátékára került sor, majd egy fővárosi összecsapás várt rá az NKE legjobbjai ellen. A Tisza partján megvívott mérkőzés végeredménye az avatatlan olvasók számára óriási különbséget vizionál a két csapat között, ám lányaink játékán cseppet sem érződött a megilletődöttség, derekas helytállásuk nyomán felemelt fejjel, büszkén hagyhatták el a parkettet. Különösen a félidő utáni negyedben mutatottak engednek bizakodásra okot a jövőre nézve. A mérkőzés margójához az is hozzátartozik, hogy a lányaink után játszó férfi együttesünk végig szurkolta az összecsapást, valamint a közös utazás fontos "csapatépítő eszköznek" bizonyult.
A szegedi vereség ellenére jó hangulatban vágott neki Halász Melinda együttese az NKE elleni idegenbeli találkozónak. Lányaink részéről a megilletődöttség jellemezte a meccs első felét: kevesen vállalkoztak a támadások pontos befejezésére, a többség inkább más csapattársára igyekezett "hárítani" ezt a feladatot. Mindez azt eredményezte, hogy a hazaiak a félidőt jelző dudaszóig alaposan megléptek. Ebben az is közrejátszott, hogy több meghatározó játékos is hiányzott, vagy kisebb sérüléssel vállalta az mérkőzést: különösen irányító és centerposzton volt kevés a variációs lehetőség. Szünet után egy kiegyensúlyozottabb csapat benyomását keltő együttes tért vissza a parkettre: a lelki fröccs mellett a zónavédekezésre való átállás is megzavarta az NKE lányait, ám a különbség így is számottevő maradt.
A heti összkép tekintetében a lányokat irányító Halász Melinda kihangsúlyozta, együttesünk ereje mindig is az egységességben rejlett és egészséges önbizalommal a nyíregyháziak elleni oda-vissza "randevú" dönthet majd a nyolc közé jutásról.
(nők – MEFOB) Universitas SC Szeged – ELTE-BEAC 83-42 (23-13, 18-6, 13-13, 26-10)
(nők – MEFOB) NKE – ELTE-BEAC 68-41 (22-5, 18-12, 13-9, 15-15)
Egyetemi rangadót vesztettek női kosarasaink - csapatszinten mégis előreléptek. A női Budapest Bajnokság két élmenőjének számító együttes randevúzott a BEAC Sportcsarnokában, amelyek teljesítményükkel, játékuk színvonalával maximálisan megfeleltek az előzetes várakozásoknak. A mieink ugyan nélkülözték első számú irányítójukat, de a találkozó nehezebb periódusaiban Halász Melinda, Wunderlich Anna és Csillag Zsófi húzóemberhez méltó teljesítménnyel billentette át a mieinket a holtpontokon. Lányaink közül mindenki tudta, mi a feladata a parketten, és a mentalitás és az elvégzett munka együttesen azt eredményezte, hogy erőn felül teljesítő csapatunk az utolsó percekig magas színvonalú, egál körüli meccset produkált.
(nők – Budapest Bajnokság) ELTE-BEAC – TFSE 56-63 (13-16, 9-7, 22-26, 12-14)
Bravúros helytállás a Tisza partján! Férfi együttesünk a rengeteg sérülés miatt 6(!) hadra fogható játékossal vette fel a küzdelmet a szegedi vendégjáték során - a harmadik negyed elejéig kifejezetten sikeresen tette mindezt. Ekkor 45-38-as hazai vezetést regisztrált az eredményjelző, ám gyakorlatilag borítékolható volt, hogy ezt az iramot fejben és testben képtelenség végigcsinálni. A hazaiak nem bizonyultak restnek kihasználni az élet adta lehetőségeket és a nagyszünet utáni periódusban fokozatosan növelték előnyüket. Ebben a szituációban már a 10 pontos fór is óriási fegyverténynek és lélektani előnynek hatott, így a záró negyed már inkább a különbség kozmetikázásáról szólt. A tavaly bronzéremig menetelő együttes sorsolása - debreceni vendégjáték - sem kecsegtet túl sok biztatóval, így a sérülésdömping miatt már most nagy lemaradásba kerültek a vetélytársakhoz képest.
(férfiak – MEFOB) Universitas SC Szeged – ELTE-BEAC 95-73 (22-16, 23-22, 29-22, 21-13)
Hastánc:
Mesés keretekbe öltöztetett táncházi előadás a Mérnök utcában! November 27-én, csütörtökön este 8 órakor az ELTE Mérnök utcai Sporttelepében az ELTE Oriental hastáncos lánycsapata igazi keleti hangulatot költöztetett egy órácskára a hétköznapok egyhangúsága közé. Belépve a bejáraton finom sütemények rengetege és gőzölgő tea illata fogadta a vendégsereget, majd néhány perccel 20:00 előtt nyílt a terem ajtaja, s a mécsesekkel bevilágított tér keleties hangulata fogadta a nézőket, majd kezdődött a mese.
Egy herceg történetét ismerhettük meg, akinek életében ez idő alatt a keserű magányt a reményteljes szerelem, a boldog jövő váltotta fel egy göndör fürtökkel és igéző szemekkel megáldott ara képében. Hányatott sorsát, s egyben utazását végigkövetve jártunk a sivatagban, ahol rablók fosztották ki egy visszautasított csábító bosszújaként. Majd egy sejk mentette ki: udvarába került húgával és kíséretével együtt, ahol az úr ezer szépséges, színkavalkádként táncoló udvarhölgye között sehogy sem, ám szolgálójában rátalált az igaz szerelemre. Eközben a sejk is felfedezte álmai asszonyát, aki a sors cseles fordulatával a herceg húga volt. Így lett kettős esküvő a mese vége és boldogság a szívekben.
Ám az örömteli kis történet funkcionálisan a hastáncprodukciók összekötésére szolgált, amelyek igen sokszínűek voltak. Láthattunk nagyobb és kisebb csoportos koreográfiákat, illetve Molnár Ágnes csapatvezető és Szekeres Klára szólóban is felléptek. Az egyiptomi hastánc sok látványos eszközét és stílusát ismerhettük meg: a viháncoló tolvajok arany és ezüst botokkal saidit táncoltak, a bazár mutatványosai poifátylakat lengettek, a háremhölgyek pedig csábító raksot lejtettek a hercegnek csörgőkendők, íziszfátylak, legyezőfátylak és egyszerű fátylak varázsa között. A táncest végeztével még az utolsó süteményekért nyúlhatott néhány kéz, s az emlékeket őrző képek is elkészülhettek a táncosokkal. Reméljük, jövőre is láthatunk egy ilyen izgalmas igazi keleti mesét!
A Keleti Meséről készült további fotók megtekinthetőek az ELTE Online galériájában!
Futsal:
Advent első vasárnapján elrajtolt az egyetemi futsal bajnokság! A 2013/2014-es szezont követően idén más második alkalommal írt ki egyetemi futsal bajnokságot az MLSZ Budapesti Igazgatósága, régi nevén a BLSZ. A 2014/15-ös versenykiírás szerint a csapatok tornarendszerben játszanak egymással, majd a legjobb négy csapat, tisztalappal egy nagyszabású Final Four lebonyolítású döntőn mérkőzik meg a legjobb egyetemi csapat címért. A lebonyolításnak köszönhetően az utolsó fordulóig nyitott marad majd a bajnokság.
November 30-án az első fordulóval vette kezdetét a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság (BEFB) a Budafoki MTE frissen felújított csarnokában. Az első fordulóban a BME csapata két magabiztos győzelemmel rögtön a tabella élére állt. Az ELTE erősebb csapata az ÁJK, az ELTE PPK-t legyőző Óbudai Egyetem csapatával játszott döntetlent követően holtversenyben a dobogó második és harmadik fokát foglalja el. Egy győzelemig jutott a BCE csapata, míg a TF és a Pázmány egy-egy döntetlennel nyitott. Az első fordulóban csak egy-egy meccset játszó ELTE-BEAC PPK és a KRE csapatai zárják a tabellát.
(férfiak - Egyetemi Futsal Bajnokság) ELTE-BEAC ÁJK – Corvinus Futsal 5-2
(férfiak - Egyetemi Futsal Bajnokság) ELTE-BEAC PPK – Óbudai Egyetem Kandó FSC 4-5
(férfiak - Egyetemi Futsal Bajnokság) ELTE-BEAC ÁJK – Óbudai Egyetem Kandó FSC 2-2
(nők - NB I.) Árkád ETO Futsal Klub – ELTE-BEAC 8-0
(nők - NB I.) ELTE-BEAC – Univerzum 2-3
(férfiak - NB II. Nyugati csoport) TFSE – ELTE-BEAC
(férfiak U20 - NB II.) ELTE-BEAC – Félegyházi TSI 3-8
(férfiak U20 - NB II.) ELTE-BEAC – Szászvári SE-Fürge Nyuszi 4-7
(férfiak U20 - NB II.) ELTE-BEAC – Ferihegy Vecsés 3-7
Nagypályás labdarúgás:
Nem bírt a jogászokkal Szabó András együttese az őszi szezonzárón. A nagy esőzések miatt elhalasztott Büske elleni mérkőzésre a Vasas Pasaréti úti Sportcentrumában került sor, ám az égi áldás most sem kímélte a csapatokat. Az első félidő döntő többségében kiegyenlített játékot láthatott a publikum a felsőházban tanyázó együttesektől: a többségében jogászokat felvonultató ellenfél birtokolta a labdát a több hiányzót is nélkülöző fiaink ellen, akik a szezon során több ízben is gondosan végrehajtott gyors ellencsapásokban bízott. A játékrész derekán egy súlyponti áthelyezést követően némiképp eltolódott védekezésünk, így egy felázott pályán sebészi pontossággal megrajzolt akció végén magához ragadta a vezetést a hazai gárda.
A folytatásban magasabb fordulatra kapcsoltak a mieink és ennek nyoma helyzetekben feltétlenül tetten érhetőnek bizonyult. A második félidő első negyedórájában sikerült szinte teljesen kapuja elé szegezni az ellenfelet, ám ezen az estén a tizenhatos előterében rendre rossz döntéseket hoztak fiaink. A futball íratlan törvényeink megfelelően jött is a büntetés: egy félpályánál eladott labdával a Büske tankszerű támadója két játékosunkat lerázva, majd hálóőrünket kicselezve passzolt az üres kapuba. A hátralevő időben kapott újabb gól már nem osztott, szorzott, ugyanis együttesünk mentálisan maradt alul a jogászokkal szemben. Az első félévben a csapatunk által megszerzett 20 pont ugyanakkor bizakodásra adhat okot, ugyanis a közismerten lehengerlő BEAC-tavasz még csak most következik...
(BLASZ III.) Büske – ELTE-BEAC 3-0
Vízilabda:
Felsőházat ért pólósaink kiütéses győzelme! Együttesünk az alapszakasz 6. fordulójából elhalasztott mérkőzésen a Bókay-KSI legjobbjait fogadták és már az első félidőben egyértelműen tudomásukra hozták, hogy ők csakis győztesen szállhatnak majd ki a medencéből. Csapat fegyelmezett játékával, elszántságával és küzdeni akarásával, valamint Rompos Gilbert és Balogh Gergely kiemelkedő lövőteljesítményével már az első negyedet követően négygólos fórra tett szert, ami a nagyszünetre hatra duzzadt. A folytatás örömjáték jegyében telt és bár az utolsó negyed a Bókay részsikerével zárult, összességében fiaink mindent elsöprő akaratukkal kis híján kiszámolták őket.
(Gyarmati Dezső Felnőtt Férfi Bajnokság) ELTE Vízilabda DSK – Bókay-KSI 17-9 (5-1, 5-3, 4-1, 3-4)