Meséljen a kezdetekről; hogyan lett edző?

1977-ben kezdtem meg hivatalosan az edzői munkát, ekkor adták át az új pályát a Bogdánfy utca 10. szám alatt.

Ha újraélhetné az edzői pályája valamelyik részletét, melyik lenne az?

Ez mindenképpen az, amikor 12-13 éves gyerekeket végig viszel a fejlődés útján és felnőttként is folytatják a bajnokságokon, világversenyeken. Számtalan bajnoki cím született az elmúlt ötvenöt évben. A saját nevelésű atléták kulcsszerepében ugyanúgy hiszek, mint abban, hogy mindenkinek a saját útját kell járnia.

A jó edzők általában önmagukon túlmutató jelentésű apák, hősök, példaképek, mesterek és sokszor az edző személye tartja a pályán a fiatal sportolókat. Ezáltal az edzősködés nevelés is, milyen értékek Imre bácsi számára a legfontosabbak? Mit szeretne átadni?

A szakosztályunk egyik fő célja – a magas színvonalú versenyeredmények elérése mellett- értékes, lelkiismeretes, kitartó, fegyelmezett, az atlétika iránt elhivatott, pozitív értelemben „megszállott” emberek nevelése, az atlétika megszerettetése.

Fontos tovább vinni Dr. Bácsalmási Péter, Péter bácsi szellemiségét. Ő volt a Testnevelési Főiskola első embere, 1968-ban, a nyugdíjba vonulásakor visszajött a BEAC-ba és a TF-ről áthozta a legjobbjait. 1981-ig, a haláláig tartott a BEAC legszebb időszaka. 2023-ban is abból a közös lelkületből kell kiindulnunk, ami Péter bácsit jellemezte. Nála minden atléta teljesen egyenlő volt, és ha ki lehet jelenteni valakiről, hogy tökéletes ember, akkor ő az volt. Egymás és a futás iránti tisztelet, alázat, szavahihetőség és hitelesség jellemezte. Péter bácsi soha nem okozott csalódást; amit mondott, az úgy volt.

Létezik egy láthatatlan kötelék a BEAC-osok közt, ami nem pusztán klubhűség. Példákkal világítanám meg. Egy szeretett versenyzőm például soha nem jött be a Bogdánfy utcai kiskapun, mert az régebben a MAFC bejárata volt.

Vagy a tapasztalat, hogy ha elmegy valaki más egyesületbe, a BEAC lelke „nem megy vele”, vagyis az élet azt igazolja, hogy akkor már nem fejlődnek úgy, nem érnek el olyan jó, vagy jobb eredményeket, mint amikor mögöttük áll ez a közösség. Itt lényeges még az irigység hiánya. Az igazi BEAC-os nem irigy más sikerére. Ezt el kell kerülni ugyanúgy, mint a kiégést. Nem lehet kiégni, amíg az embernek feladata van. És a sikerek hatására is ugyanolyan kell, hogy maradjon a személyiség. Ha torzul, vagy önelégült lesz valaki, az visszaüt.

Ami engem illet, ötvenöt éve ülök egy padon, elmondom az edzést, nem csinálok semmit, másnap újrajönnek. Több, mint húszezer edzést megtartottam.

Milyen az ideális edző-versenyző kapcsolat? Hogyan lehetne megvilágítani a kívülállók, vagy például a szülők számára azt, hogy a sportháromszögnek (edző-versenyző-szülő) az optimális működése mennyire meghatározó?

Ideális esetben az edző és a versenyző szoros, őszinte, egyszeri és megismételhetetlen kapcsolatban vannak, ami arra épül, hogy a közös céljuk, az adott verseny aktuálisan a legfontosabb mindkettőjük számára. Vízválasztó jelentőségű, hogy a szülő mindehhez elfogadó, lehetőleg támogató módon tud-e kapcsolódni, tiszteletben tudja-e tartani ennek az egységnek (edző-versenyző) az egyedülállóságát. Fontos, hogy a szülő ne akadályozza a folyamat kibontakozását, ne élje meg úgy, hogy kiszorult a gyereke életéből.

A beleérző képesség alapvető az edzői munkában; mindig követni, érzékelni kell a versenyző jelenlegi állapotát, a személyes oldaláról is ismerni (ha igényli, ha nem igényli, akkor azt kell tiszteletben tartani). Ez is szükséges ahhoz, hogy tudjam hol tart, milyen időeredményre képes, mennyire fáradt, milyen napja volt stb.

Ehhez egy érzékeny figyelem szükséges. A megfigyelés jelentőségéről beszélünk; mit szeret a legjobban a futó mozgásban, miben rejlik a futás esztétikuma?

A kéz-láb harmóniát, a testtartást. A leglenyűgözőbben Overdose, a ló mozgásában jelenik meg mindaz, amit szeretek. Többször is kimentem az edzésére hajnali négykor, tanítványokat is gyakran kivittem. Szoktam mondani, hogy az atlétikához „megszállottnak” kell lenni.

Szóval az elhivatottság kardinális mind abban, hogy ezzel mintát ad a fiataloknak, mind az eredményesség tekintetében. Sok fiatal BEAC-ostól hallottam, hogy ”Gondoltam, hogy nyerni fogok, mert tudtam, hogy senki más nem edzhetett annyit és úgy, mint én.” Imre bácsinak van edzői „ars poeticája”, vagy egyedi módszere? Hogyan edzenek?

Ilyen például a versenyzőket kímélő edzés. Már fiatalon azt tapasztaltam, hogy sok futót túledzenek, rengeteg kilométert futtatnak velük feleslegesen, amitől csak lesérülnek, kiégnek. Ez egyfajta „futás a semmibe”. A versenyzők megmentője szerettem volna lenni.

Mit üzenne a pályakezdő edző Szabó Imrének? Mi az, amit 55 év tapasztalatainak tükrében másképp csinálna?

„Jobban gondold meg, hogy kikkel foglalkozol”, de ezt főleg jellem szempontjából gondolom így. A „bicebócát”, vagy azt az embert, aki kevésbé tehetséges most is elvállalnám.

Hogyan strukturálná újra időben az elmúlt 55 évet, amit eddig a BEAC-ban töltött?

Az 1968–1981 közti időszakban a BEAC atlétika első „aranykora” köszöntött be. A kor meghatározó személyiségei Németh Angéla az 1968-as mexikói olimpia gerelyhajító bajnoka, Szepesi Ádám magasugró (az 1972-es müncheni olimpia 5. helyezettje), Dr. Nagy György súlylökő, Erdélyi György gerelyhajító, olimpikon, Dr. Nyerges Mihály. Az ő szellemiségüket kell 2023-ban is tovább vinnünk.

1981-93: Péter bácsi halála után 12 évig tartott egy zűrzavaros, nehéz időszak, a BEAC-ot összevonták a MAFC-al. A nehézségek ellenére több BEAC-os válogatott versenyzőm volt: Majoros Kolos, Gergely Zoltán, Heizer István, Nagy Patrícia, Gulyás János, Oláh Anikó, Gáspár Csilla, Kálnoki Kis Réka, Szilvay Attila, Bézsenyi Dóra. A versenyeken BEAC-osként indultunk, E betűs fekete mezben, hiába tiltották. Külön edzettünk a BEAC-MAFC-tól. Kívülállókként csináltuk végig, mégis, így is tudtak jó eredmények születni.

1993-98: Kelemen Endre (az ELTE testnevelési tanszék vezetője) szüntette meg a káoszt, majd újra visszaállítottuk a BEAC atlétikai szakosztályát és Szepesi Ádám vette át a vezetését.

1998-tól napjainkig (az elmúlt 25 évben) pedig a következő legsikeresebb időszakról beszélhetünk Gerendási István szakosztályelnökkel és Szabó Anikóval, a feleségemmel, akikkel elindítottuk a szisztematikus utánpótlás nevelést. Ennek az eredménye a megszámlálhatatlan bajnoki cím, sok részvétel világversenyeken, olimpiai szereplések –Kenesei Zsanett, Balog Evelin, Perjés Fanni, Ohn Kinga, Heffner Hédi, Jánosi Lilla, Csere Kata, Gerendási Eszter, Kriván Berta, Bíróné Molnár Valéria, Csere Gáspár, Csontos Imre, Dani Áron, Farkas Dárius, Tóth Tamás (triatlon sportág) - a teljesség igénye nélkül.

Mi, vagy mik voltak a legnehezebb pillanatok ötvenöt év edzői munkája során?

Az atlétikai szakosztály fennmaradásáért folytatott állandó küzdelem. Nyolc BEAC elnök váltotta egymást. Mihályffy László és Kelemen Endre (maguk is atléták és támogató BEAC vezetők) voltak a legsikeresebbek. De ezeken az időszakokon kívül az anyaegyesülettel szinte mindig harcban álltunk. Most újra felívelő időszak van, Simon Gábor, a BEAC igazgatóként két atlétánkat is támogatja.

Mire vágyott fiatal edzőként? Ezt sikerült elérni?

Amikor 1977-ben elkezdtem az edzői munkát, felmértem, hogy milyen számokban nincsen országos bajnokunk. Ez az 1500 méter, a 3000 akadály és a maratoni futás volt. Az első célkitűzésem az volt, hogy ebben a három számban (a legnehezebb távok) bajnokok legyenek, ezt szerettem volna adni a BEAC-nak. Idővel ezek lettek a szívemhez legközelebb álló távok is.

Az 1500 méter a leglátványosabb és a legeladhatóbb. Egy feszített tempójú verseny, minden pillanat számít és nincs nagyobb gyönyörűség, mint ahogy közeledik a győztes az utolsó 100 méteren.

A 3000 méter akadály önmagában egy nehéz táv, ami kiegészül az akadállyal és a vizesárokkal is minden egyes körben. A maratonban pedig benne van az egész emberi élet küzdelme.

Mi tette lehetővé, hogy a sokszor nehéz körülmények ellenére, ilyen hosszú időn át kitartson a BEAC mellet?

Ez a hűségről szól. Hűség a hazámhoz, az egyesülethez és a szeretteimhez.

Szerző: Bajnai Nóra