Idén te lettél az év ultrafutója Magyarországon, ami óriási elismerés. Meglepett vagy számítottál rá?
Az a taktikám, hogy sosem számítok semmire, így nem érhet nagy csalódás.

Ez a felfogás nem gátja az álmoknak, amelyek lépésenként motiválnak bennünket a különböző életszakaszainkban?
Az álmaim megvannak, titkon vágyok arra, hogy elérjem őket, de nem reklámozom őket, inkább megtartom magamnak.

Az év ultrafutója díj besöprése álom volt vagy cél?
Álom. A Magyar Atlétikai Szövetség először osztotta ki ilyen formában ezt a díjat. Bíztam benne, hogy egyszer esetleg összejöhet valamilyen díj, ezért most nagyon örülök neki. Persze ilyenkor mindig előjön az emberben az imposztor szindróma: biztos, hogy megérdemeltem? – kérdezgetem időnként magamtól. Vannak nálam jobb futók, Maráz Zsuzsanna például a 6 napos világbajnokságon győzött idén, de ezt a díjat alapvetően a klasszikus távok alapján ítélték meg. Úgy érzem, így talán megérdemeltem a díjat.

Végigpörgetted a díjátadó előtt, hogy hogyan indult ez az egész? Nálad ez azért is érdekes kérdés, mert teniszezőként kezdted.
Már a tenisznél is látszott valamennyire, hogy a futás jobban megy, mint a csapattársaimnak. A középsuliban már egész jól ment, jártam diákolimpiákra, és mezei futóversenyt is nyertem gyerekként. A két bátyám amatőr hosszútávfutóként szép eredményeket ért el, ott voltak nekem példaként. 2011-ben, a doktori éveim alatt azt éreztem, hogy rossz fizikai állapotban vagyok, alig mozgok, és ezen változtatnom kell. Abban az évben kezdtem el egyedül futni, és életemben először lefutottam egy félmaratont is. Ezt követően csatlakoztam a Sashegyi Gepárdokhoz, ami új dimenzió volt a kőkemény edzésekkel. Akkor még nem volt célom a versenyzés, csak hogy sportosabb, egészségesebb legyek. 3-4 éve kezdtem el komolyabban odatenni magamat, kíváncsi voltam, mit tudok elérni, ha intenzívebben edzek, betartom az utasításokat.

Kiderült: például futottál egy országos csúcsot 6 órás versenyszámban, nyertél vb-ezüstöt masters kategóriában az ultrafutó világbajnokságon (2022, Berlin). Erre mondják a sportnyelvben, hogy van benne potenciál.
Igen, elég hirtelen jöttek a jó eredmények.

Mondhatni, hogy van hozzá tehetséged, alkatod?
Nem mondanám, hogy futóalkatom van.

Akkor nem sértődsz meg, ha utólag elmondom, bennem is ez vetődött fel, amikor megláttalak az interjú elején. Egy szikár, szálkás nőre számítottam, és bár nincs rajtad felesleg, egészen más a testfelépítésed.
Az ultrafutáshoz nem feltétlenül a rendkívül alacsony testzsírszázalék, a szikár testalkat szükséges. A mostani vébén is rengeteg erős testalkatú női versenyzőt láttam, sőt, olyat is, akinek láthatóan volt némi zsírtartaléka. Szívesen kipróbálnám, milyen egy 42 kilós testben élni, és mindössze ennyi súlyt cipelni, de nem biztos, hogy a hormonjaim hálásak lennének egy ekkora súlyvesztésért, ki tudja, mennyire borulna fel a biológiai egyensúlyom.

December elején érkeztél haza karriered második ultrafutó világbajnokságáról, Indiából. Túl vagy a jetlagen? Milyen élmények értek?
Soha életemben nem stresszeltem annyit verseny előtt, mint most. Rettentő távoli országba kellett utazni, rengeteget kellett szervezni, támogatót kellett találni. Plusz, mivel megválasztottak az év ultrafutójának, új elvárásoknak kellett megfelelni, ami szintén teherként jelent meg. Persze, nem kellene mindenki véleményével foglalkozni..

Megoldod?
Ezt szinte teljesen lehetetlen lett volna tökéletesen megoldani. A fentiek miatt már a verseny előtt nagyon feszült voltam, szinte pánikoltam. A versenyhelyszín, Bengaluru 950 méteres tengerszint feletti magassága, a várható 30 fok körüli hőmérséklet és a páratartalom sem nyugtatott meg. A 100 km-es pályán összesen 540 méteres szintkülönbség volt, ez is megnehezítette a helyzetet.

Mindezek után hogyan sikerült a verseny?
A Mastersba, vagyis a W35-ös korosztályba is beneveztem. Sajnos életem legnehezebb és legrosszabb futása volt. A stressz sokszor még adrenalinlöketet is ad, így nem ez volt a probléma, hanem valószínűleg a tengerszint feletti magasság, ami szinte már magashegyi futókörülményeket teremtett. Teljesen felborult a keringésem.

Nem volt lehetőséged ilyen körülmények között edzeni, mondjuk a Mátrában?
Nem, a munka, a kevés szabadság miatt nem tudtam megoldani. Edzettem keményen, és amennyire lehetséges volt, próbáltam készülni a melegre, de ennyi. A vb-n 45 kilométer után azt éreztem, hogy nehezen veszem a levegőt. Nem azért, mert befeszültem vagy túl sokat agyaltam a körülményeken, egyszerűen azt éreztem, hogy nem kapok elegendő oxigént, gyengül a testem.

Mit éreztél pontosan?
Nem kapott elég oxigént az agyam, szinte önkívületi állapotban voltam, nem is emlékszem mindenre. Megijedtem, elkezdtem sírni, pánikolni. Megálltam, kértem segítséget segítőimtől, Szabitól és Zolitól, és mondtam nekik, hogy nem fog menni. Viszont láttam azt is, hogy a másik magyar indulónak, Csillag Eszternek fel kellett adnia a versenyt, és úgy éreztem, tartozom annyival a szurkolóimnak, a családomnak, magamnak, a szponzoraimnak, hogy végigcsináljam. Elengedtem a tempót, az időeredményt, csak arra összpontosítottam, hogy végig tudjak futni. Jó döntés volt. Minden körben megálltam fújni egyet, jegeltek a segítőim, és azt ismételgettem magamban: egyszer minden véget ér, még egy lépéssel közelebb vagyok. Aztán egyszer csak beértem a célba.

Felteszem, nem csak téged gyötörtek a körülmények.
Extrém mennyiségű futó adta fel a versenyt, rengetegen lettek rosszul, a mentő fel-alá száguldozott. A szervezés is rettenetes volt, a helyiek folyamatosan bejöttek a lezárt pályára, motorral, autóval, busszal is. Volt emiatt baleset, engem is majdnem elütöttek egyszer. Azon filóztam, hogy vajon mi jöhet még, esetleg egy hurrikán? Az egész verseny rettenetes volt, a célba érők többsége igen rossz időt futott. Az első 20 között szerettem volna végezni, végül 35. lettem összetettben.

Azért ez a szélsőséges körülmények ellenére sem annyira tragikus szereplés, nem?
„Tragédia” az lett volna, ha elvisz a mentő, vagy ki kell állnom sérülés miatt. Végül 9 óra 19 perc alatt értem be a célba. 7 óra 56 perc volt eddig a legjobb időeredményem 100 kilométeren, most a 7 óra 45 percet akartam megcélozni, ezúttal nem jött össze. Nagyon kemény volt az elmúlt két hónap a felkészüléssel, a versennyel, most meg kell próbálnom feldolgozni, ami történt.

Magashegyi mászók mesélik, hogy egy-egy csúcstámadásnál több kilót fogynak, 25-30 ezer kalóriát égetnek el. Téged mennyire cibált meg fizikailag az indiai 100 kilométer?
Nagyjából 5-6 ezer kalóriát égetek el egy ilyen versenyen, de folyamatosan próbálok frissíteni, vizet, izotóniás italt iszom, energiazselét eszem. A kóla is sokat segít.

Tényleg? Kólázol futás közben?
Igen, mert sima cukor van benne, és nagyon gyorsan felszívódik. Verseny közben hirtelen rosszullét esetén a gyorsan felszívódó cukor és mellé a koffein perceken belül segít. Az energiagélekben hosszabban felszívódó cukor található, másképpen hasznosul. Mondják a kólára, hogy egészségtelen a sok cukor és más összetevői miatt, de nem tudok mást mondani, egy ilyen versenyen egyszerűen célszerű a használata.

Főállásban dolgozol, hogyan készülsz általában egy ilyen nagyobb versenyre, mint a vb?
Óráról órára be van osztva ilyenkor a napom. A munka végeztével, 5-6 után megyek edzeni, nagyjából napi 1-3 órát futok. Heti két közös edzést tartunk a csapatommal, a Sashegyi Gepárdokkal. Ezen kívül egyedül futok hétközben és többnyire hétvégén is, de igyekszem betartani a tempót és a távokat, amiket Szabó Gábor, az edzőm előír. Aszfalton futok legtöbbet, néha rekortánon is edzünk, a téli edzéseken megyünk terepre is az erdőbe.

Mekkora volt a leghosszabb táv, amit egyben futottál eddig?
A 100 kilométer.

Menne hosszabb táv is?
Valószínűleg igen, de egyelőre nincs a céljaim között. 10 és 100 kilométer közötti távokra építettük fel az edzéstervet, félmaraton, vagyis 21 kilométer alatt azért ritkán futok. Inkább az időeredményeken szeretnék egyelőre javítani.

Egy ízben egy dietetikustól kaptál egy szigorú étrendet, de nem meséltél róla hosszabban. Hogyan festett?
Bizonyos ételeket abszolút kerülnöm kellett, de mivel eleve nem eszem egészségtelen dolgokat, például gyorséttermi kajákat, ezért ez nem okozott gondot. Egy darabig írnom kellett, hogy miket eszem. Kiderült, hogy ahhoz képest, amennyit edzek, nem eszem eleget, s emiatt például lehet, hogy lassabb az anyagcserém is. Bármily hihetetlen, az is kiderült, hogyha fogyni szeretnék, el kell kezdenem többet enni, jobb elosztásban. Szerencsére az új étrendet a Covid idején vezettem be, otthon sokkal könnyebb volt megoldani a napi hat étkezést. Hónapokig tartottam az étrendet, majd jött 2021-ben az első ultraversenyem, 50 kilométert futottam. Akkor döbbentem rá, hogy milyen elképesztően sokat számított, hogy tudatosan étkeztem a verseny előtt. Egyenletes tempó mellett sokkal több energiám maradt a táv végére, mint a korábbi versenyeken, amire nem volt addig sok példa. Miért nem csináltam ezt eddig? – tettem fel magamban a kérdést. Látványosan sokat számított az is, hogy a verseny előtti napokban odafigyeltem a szénhidrátkészleteim feltöltésére. Mindenkinek, aki aktívan sportol azt javaslom, hogy szenteljen nagy figyelmet az étkezésnek, mert óriási szerepet játszik. A tudatos edzés önmagában nem elég.

Aszfalt vagy terep?
Aszfalt. Az egyik bokámat műtötték szalagszakadás miatt, a másik bokaszalagom is laza a tenisz miatt, úgyhogy nem fogok terepen versenyezni.

Sokáig profi teniszezőnek készültél, de ahogy felidézted korábban, nagyon stresszes életmód volt, felhagytál vele, és a tanulást választottad. Fájó emlék. Szoktál még játszani?
Sok tényező szerepet játszott abban, hogy abbahagytam a teniszt. Sok emberben csalódtam például, akik a teniszhez kötődnek.

Magadban is?
Igen, sokkal többet vártam magamtól. Fejben nem tudtam jól kezelni a teniszversenyeket. Gyerekként kezdtem el a játékot, és nem alakult ki bennem a teniszhez szükséges önbizalom és mentális stabilitás, ami viszont a futásnál teljes mértékben megvan. Furcsa, hogyan kapcsol át az ember agya.

Valószínűleg közrejátszott, hogy a teniszben erős külső elvárásoknak is meg kellett felelni, például a szüleid, edzőid részéről, míg futni a belső indíttatás miatt jársz.
Igen, nagy elvárások voltak minden fronton, ami komoly teher volt. Nehéz megbirkózni azzal, hogy az ember 13 évesen kis túlzással úgy érzi, mintha kicsit már felnőtt lenne. A folyamatos edzés és versengés közepette 16-17 évesen azt éreztem, mintha nem lenne magánéletem, a teniszezésből állna minden. Elköltöztem az otthonomból és magántanuló lettem. Viszont nem kaptam meg az egyesületemtől azt a fajta mentális támogatást, amire egy 16 éves gyereknek szüksége lenne. Pszichésen felőrlődtem ebben, és 18 évesen azt mondtam, a tanulás számomra fontosabb, mint a tenisz. A szüleim picit csalódottak voltak, de meghagyták nekem a döntést. Viszont, ha a tenisz nem lett volna, akkor futni sem kezdek el később, szóval nem voltak elvesztegetett évek. Kitartásra, elszántságra nevelt. 20-21 éves koromban teljesen abbahagytam a teniszt, évekig vissza sem néztem. A Richterben szoktunk pötyögni a kollégákkal, nagyon jól esik játszani velük.

Az interjú végén mesélj egy kicsit a munkádról! Az ELTE-n szereztél diplomát, kutatóbiológus vagy, hogyan kell elképzelni egy napodat a Richter Gedeon gyógyszergyárban?
A végzettségem kutatóbiológus, 11 éve vagyok a Richternél, ez az első munkahelyem a doktori után. Dolgoztam laborban, jelenleg irodában vagyok, a fejlesztés-irányítással foglalkozom. Célzott, nagy hatékonyságú, terápiás antitesteket fejlesztünk komoly betegségekre, a hatóanyag megfelelő biológiai minőségét kell biztosítani, ezt a munkát koordinálom. A biológiai terápia új, izgalmas terület a gyógyszerészetben, szeretem a munkámat.

Lesz szilveszteri fogadalmad?
Nem szokásom újévkor fogadalmakat tenni, vagyok annyira céltudatos, hogy nincs rá szükségem. Holnap már tudni fogom, hogy holnapután mit szeretnék.

Egy átmozgató 10 km-es verseny a KEK Run-on jövő márciusban?
Nem tudom egyelőre, meglátjuk. Félmaratonnál ritkán futok kevesebbet, de még az is elképzelhető, hogy benevezek.