A Nemzetközi Atlétikai Szövetség ultrafutó szakágában 100 km-en világbajnoki második helyezést értél el W35-ös korosztályban. Kell ehhez egy jó értelemben vett ’őrültség’ nem?

Hát szerintem kell hozzá…Nálam sem egyik pillanatról a másikra jött, hogy ultrafutó leszek. Amikor elkezdtem futni, akkor még a félmaraton is egy iszonyú kihívásnak számított. Hihetetlennek tűnt, hogy valaki le tud futni 21 kilométert. Aztán 2011-ben csatlakoztam a Sashegyi Gepárdokhoz, nagyon sokáig csak 3-4 edzésre mentem hetente. Versenyeztem, de nem az edzések köré építettem az életemet, hanem az életem köré építettem az edzéseket. Aztán kíváncsi voltam, hogy mit tudok magamból kihozni, körülbelül 1-2 éve edzek úgy, hogy normálisan odateszem magamat.

Mi volt a fordulat mögötti motiváció?

Ehhez az kellett, hogy körülöttem olyan emberek legyenek, akik nagyon komolyan veszik az edzéseket. Láttam, hogy a többiek is ennek alárendelve élnek, úgyhogy én is úgy gondoltam, ha nagyon akarom, meg tudom csinálni. Tavaly már egészen jó egyéni csúcsokat futottam maratonon is. Az első 50 kilométeres távomat tavaly futottam az OB-n és harmadik lettem, de ez a táv már a plafon volt nekem. Aztán idén év elején mégis kitaláltam, hogy megpróbálnám a hatórás országos bajnokságot.

Vannak olyan ambícióid, hogy még feljebb lépsz?

Nem igazán. Nyilván arról tudok nyilatkozni, amit most érzek, de erre most abszolút nincs esély. Szinte még le sem futottam a 100 km-t, sokan már mondták, hogy ebből Ultrabalaton lesz. Hát nem lesz, mert 220 kilométer, nekem pedig nem az a célom, hogy extra ultrákat fussak, hanem, hogy atlétikai távon maradjak.

Kizárólag a te döntésed, hogy milyen távon indulsz, vagy az edződ, Szabó Gábor is beleszól abba, hogy milyen versenyeket célozzatok meg?

Persze, abszolút megbeszéljük vele, hogy mi a realitás. Ezt a hatórás versenyt egyébként én találtam ki és abszolút támogatott benne az edzőm is. Edzésmennyiségben felkészült voltam, ha pedig nem sikerült volna olyan jól, akkor sincs semmi. Nincs veszítenivaló.

Ehhez képest, végül 74,8 kilométert futottál, amivel megnyerted az OB-t.

Így van, ezt magam sem hittem el. Sőt, – nem tudom, hogy születtek-e azóta új eredmények, de – Magyarországon, minden idők 8. legjobb eredményét futottam.

Miért volt ez hihetetlen számodra?

Mert az első versenyem volt, ismeretlen volt a táv és fogalmam sem volt arról, hogy mit hozok ki magamból. Kérdéses volt, hogyan reagálok majd erre fizikailag és mentálisan. Ahhoz azért nagy önbizalom kellene, hogy elhiggyem, én leszek az első.

Stresszes vagy a versenyek előtt?

Igen, de nem a szó rossz értelmében. Ilyenkor rengeteg adrenalin van bennem és ez általában segíteni szokott a versenyeken. Nekem jót tesz az izgalom, versenyeken valahogy mindig jobbat tudok futni, mint edzéseken. A hatórás versenyem előtt két héttel viszont nagyon izgultam, az edzőm azonban a tempóra és a frissítésre is részletes tervvel készült, ami nagy önbizalmat adott.

Rengeteg összetevő (természeti, fizikai stb.) befolyásolhat egy futást, ezt mennyire lehet ’tervszerűsíteni’? Hogyan lehet kizárni a hátráltató tényezőket?

Az előtte lévő napokban próbálom belőni, hogy milyen időjárásra számíthatok: tűző nap, eső, vagy 1-2 fok lesz-e. A kánikula az mindig felülírja az ember maximális teljesítőképességét. A hatóráson tapasztalt hűvösebb idő, egészen ideális volt. Megbeszéltük az edzőmmel a taktikát, amelyet - ha nem jön közbe sérülés, hányinger, vagy bármi - akkor reálisan lehet tartani, de egy ilyen hosszú versenyen mindig lehet baj.

A taktika megalkotásakor kizárólag saját magadra koncentrálsz, vagy befolyásolja ezt más is – például a riválisok, vagy a pálya adottsága?

Előfordul, hogy egy picike emelkedő van a pályában, ilyenkor ezt mindenképp figyelembe kell venni, mert hosszútávon megérzi az ember lába. Ilyen a szembeszél is, erre viszont nem tudsz készülni, ott derül ki.

Mivel tudsz a versenytársaid fölé nőni? Mit tartasz az erősségednek?

Talán azt, hogy mentálisan elég stabil vagyok. Sok olyan ellenfél van, akinél nem azért vagyok jobb, mert jobb futó vagyok, hanem mert fejben jobban bírom a terhelést. Sokan pánikolnak, amikor valamijük elkezd fájni, vagy nem úgy megy nekik aznap. Ultrafutásnál nagyon jellemző, hogy ’elfutják az elejét’.

Azt tapasztalom, hogy az ultrafutás egyre népszerűbb, ez minek köszönhető?

Egyrészt, mert egy nagyon jó közösséget alkot, egyre több verseny és lehetőség van. Sokan rengeteg félmaratont, maratont futottak és új kihívásokat keresnek és ezt nem abban találják meg, hogy javítsanak addigi idejükön ezeken a távokon, hanem, hogy minél hosszabb távokat le bírjanak futni. Ez az attitűd egyre jobban terjed.

Beszéltünk a riválisokról, van olyan, akit folyamatosan monitorozol és hozzá méred magadat, vagy esetleg olyan, aki inspirál?

Igen, nagyon sok embert követek. Minden verseny után megnézem az eredményét azoknak, akikkel egy szinten vagyok, de egy embert nem tudnék kiemelni, sokan inspirálnak – ez pedig engem is motivál, azt sugallja, hogy ’nem lehet pihenni’.

Ha már motiváció, mi az, ami minden alkalommal plusz erőt ad neked egy-egy visszaesésnél? Már, ha volt ilyen.

Ha valaki sportolt, az tudja, tíz év alatt elkerülhetetlen egy-egy visszaesés – rengetegszer voltam sérült is. Korábban amatőr módon álltam hozzá a dolgokhoz, most már sokkal jobban figyelek a jelekre. Masszázzsal, nyújtással sokat teszek az ellen, hogy nehogy lesérüljek. Ugyanakkor lehetnek lelki okai is egy-egy visszaesésnek. Ilyenben is volt részem, ilyenkor romlanak az eredmények, hasonló gödörből pedig elég nehéz visszajönni. Iszonyúan sok munka kell ahhoz, hogy egyáltalán a ’nulla pontra’ visszatérj. Ilyenkor jön egy kattanás az ember agyába – ’na jó, elég volt ebből!’

Fizikálisan vagy mentálisan vesz jobban igénybe egy ilyen verseny?

Mindkettő, percről percre változik, hogy éppen melyik terhel le jobban. Egy 100 km-es versenyen, ha jól belövöd a tempót és nem futod el az elejét, akkor az első fele, sem fizikálisan, sem mentálisan nem vészes. Az már régen rossz, ha az ember 50 km-nél azt érzi, nem bírja tovább. Általában 70 km-nél jön a mélypont, ilyenkor vele együtt egyszerre jönnek a problémák is.

Többórás versenyeknél van időd elmélkedni bármi máson?

Ilyenkor beszűkült tudatállapotban vagyok…Egész egyszerűen nem működik úgy az agyam. Összeadni, kivonni sem tudok nagyon. A körülmények lekötik az agyat, elsősorban azzal foglalkozom, hogy hány kilométernél járok, milyen a tempóm és mit kérjek a segítőimtől. Nem létezik, hogy unatkozzak.

Az eredménysoraidat böngészve látszik, hogy gyakorlatilag szinte minden távon kipróbáltad már magadat. Aki ultrát fut, el tud fáradni öt kilométeren?

Van egy olyan mondás, hogy ’nem a táv, hanem a tempó öl’, de ez egy pont után felülíródik. Nyilván, ha az öt kilométert kétszázas pulzussal futom, sem fáradok úgy el, mint 100 kilométeren százhatvanas pulzussal. Előbbi hatásai ráadásul utóbbiéval ellentétben hamar elmúlnak.

Neked melyik táv fekszik a legjobban?

Hú, na ezt még nem kérdezte senki. A Spar Maratonon legutóbb sikerült egyéni csúcsot futnom. Az nekem egy fontos cél, hogy az időm három órán belül legyen.

Van kedvenc versenyed?

Annyira különbözőek, hogy mindegyiket másért szeretem. Imádom az Ultrabalatont, mert egy teljesen egyedülálló verseny – ráadásul csapatban, az egy jó buli. De vannak félmaratoni, maratoni, meg ultraversenyek is. A Generali Night Runban azt szeretem, hogy nyári verseny és este van. Imádom, amikor végre futhatok egy jót a hűvösben.

Mire fektetitek a hangsúlyt az edzéseken? Hogy néz ki egy napod és egy heted?

Változó. Ősszel kezdődik az alapozás, ilyenkor hosszú, hegyi, állóképességet fejlesztő edzéseink lesznek, de Gábor (Szabó Gábor, edző – a szerk.) mindig figyel arra, hogy ne lassuljunk be és legyen néhány gyorsító, felpörgető tréningünk is. Ősz derekán és tavasszal pályaedzéseink szoktak lenni. 100m-től 2000m-ig bezárólag résztávazunk, ezek teljes mértékben gyorsító edzések, illetve ilyenkor rengeteg a verseny is. Ez mindenkinél a célversenyhez van igazítva, tehát egyéni edzéseket végzünk. Az állóképesség fejlesztése és a gyorsaság fenntartása van a fókuszban, nem a pulzus alapján edzünk.

Az edződön kívül van, aki még segíti a munkádat? Dietetikus foglalkozik veled?

Masszőreink vannak, de nem a klubhoz tartoznak. Dietetikusunk nincs, de a Synlab forgatott velem egy kisfilmet, és ekkor bemutatták, hogy két hónap alatt mit lehet elérni, ha megfelelően táplálkozom. Kaptam tőlük egy elég komoly táplálkozási rendszert, ez nagyon hasznos volt, csapattársaimmal is megosztottam, betartani már jóval nehezebb.

Mennyire fér bele egy gyorséttermi bűnözés?

Néha-néha belefér. Azért nem kell aszkéta életet élni. A verseny előtti 1-2 hétre kell odafigyelni. Az azt megelőző napok kulcsfontosságúak a táplálkozást tekintve.

Ha már fogyasztás – átlagosan egy évben hány cipőt használsz el?

Ebben jó vagyok, mert nagyon sokáig tudok használni egy cipőt. Most ezt meglátja az edzőm, megőrül, de 2200 kilométert bele tudok tenni egy edzőcipőbe. Olyankor ránézésre szokta mondani, hogy ’nem kéne egy új cipő?’ Én meg rávágom, hogy ’de, már rendelem!’ A többiek 1000-1500-nál lecserélik, de van verseny és terepcipőm is, az idővel való verseny mellett a sérülések miatt is sokat jelent, hogy mi van a lábamon.

Mennyire költséges sport a futás?

Nem vagyunk profik, nem ebből élünk. Inkább mínuszos az egyenleg, hacsak nincsenek pénzdíjas versenyek, amelyekkel sikerül ezeket kompenzálni. Ezzel együtt is azt mondhatom, hogy elég sokat visszakapok az egyesülettől. Egy szponzor a világbajnokságra is adott nekünk támogatást lakóautó-bérlésre, de a nevezéseim nagy részét is szokta állni a klub, sőt volt, hogy ruhát is kaptam. Főként a tagsági díjakból van bevétele a klubnak.

Ha nem lehet ebből megélni, mivel foglalkozol, amikor nem a ’kilométereket gyűjtöd’?

A Richter Gedeon gyógyszergyárban dolgozom biológusként, kutatási koordinátor vagyok a biotechnológiai osztályon. Heti három napot kell bemenjek a munkahelyemre, ami rengeteg energiát és időt elvisz.

A munkahelyed hogyan tolerálja a hobbidat?

Nagy felelősséggel járó munkakörben dolgozom, sok az elvárás, ez tud stresszes időszakokat okozni. Sokszor van úgy, hogy hullafáradtan érek haza, de még meg kéne csinálni az edzést, ráadásul hideg van, hamar sötétedik, ami iszonyú demotiváló. Kell egy lelkierő ahhoz, hogy kimenjek egyedül futni a sötétben, ha viszont nem tenném meg, lelkiismeret-furdalásom lenne. Nem könnyű mindig összeegyeztetni a munkát az edzéssel. A biotechnológián vagyunk kétszázan, ők tudják, hogy futok és sokszor kapok elismerő szavakat a kollégáktól. A vezetőnk időszakosan ki is szokta emelni az eredményeimet, de természetesen elsősorban a cégnél végzett munkámmal foglalkoznak.

MAP kinázok dokkoló interakciói – áll a doktorid első oldalán. Tudod használni a futásaid során a tanulmányaidat?

Ezek specifikus tanulmányok, nehéz összevonni egy sporttevékenységgel, de biokémikusként, az általános ismereteim kapcsán, talán több dolgot átlátok a futást illetően – például mi történik olyankor a szervezetünkben, ha nem eszek, nem viszek be elég sót, vagy nem iszok megfelelő mennyiségű vizet.

Arra lehet következtetni az életutadból, hogy a sport és a tudományok terén is jól teljesítesz. Volt bármikor dilemma a karrieredben, hogy egyiket, vagy másikat válaszd?

Igen, volt. Tizenkét éves koromtól kezdve versenyszerűen teniszeztem, tizenöt évesen Budapestre költöztem, magántanuló lettem egy sportgimnáziumban és akkor a szüleim részéről is volt egyfajta nyomás, hogy teniszezzek. Nagyon sok pénzt ’beleöltek’, hogy teniszező legyek. Ezek nem jó terhek egy fiatal versenyzőnek, nekem ez óriási nyomást jelentett. A versenyeken hatalmas volt az elvárás, nagyon meg kellett felelnem.

Elsősorban kinek kellett megfelelned?

Az egyesületnek és a szüleimnek.

Ha megnézzük akár az első háromszázat, a tenisz rangsorban, azt látjuk, hogy bizony óriási pénzeket kerestek kizárólag teniszből. Sajnálod, hogy otthagytad a tenisz világát?

Igen, aki már a világranglistán ilyen magasságokban van, az már jól keres vele. De nagyon nehéz eljutni arra a szintre. Mérhetetlenül erős a mezőny, nagy a harc és hatalmas az anyagi és mentális teher. Hierarchia van, nem csak a tehetség számít. Nekem a lelki nyomást volt a legnehezebb elviselni, de az ínszalag-szakadásom is komoly törést jelentett. Elfáradtam az egészben, azon gondolkoztam, hogy megéri-e feltenni nekem erre az egész életemet, vagy helyette inkább tanulni akarok? Utóbbi győzött.

Hogyan fogadták szüleid a döntésedet?

Hát, nem örültek, de elfogadták, hogy egyetemre járok. Azért éreztem bennük a csalódottságot, ami engem is érzékenyen érintett. Nem volt könnyű ezt az egészet feldolgozni.

Milyenek voltak az egyetemi évek? A tenisz után hogyan kötöttél ki a futásnál?

Az egyetem első pár éve nagyon kemény volt, akkor nem igazán volt kedvem sportolni, teljesen leálltam, ezt az időszakot nagyon szégyellem. Amikor a doktori iskolát kezdtem el, akkor vettem fel a fonalat újra. Az elején csak aerobikra és konditerembe jártam, de ez nem volt nekem elég. Mindkét bátyám versenyszerűen futott, ez meghozta a kedvemet nekem is – és interneten rátaláltam az ELTE-s futócsapatra.

’Lehajolok az ötforintosért’, mi kell ahhoz, hogy valakiből jó futó váljon?

Lehet klisé, de szerintem – legyen szó bármilyen távról – húsz százalék tehetség és nyolcvan százalék szorgalom és mentális stabilitás kell ahhoz, ha valaki dobogóra akar állni.

Ezt pont egy biológus mondja?

Igen, de az a ’húsz százalék tehetség’ nagyon meghatározó. A világ legjobbjai, attól a világ legjobbjai, hogy tehetségesebbek, mint mások, de ők sem érhetnének el semmit alázat és rengeteg lemondás nélkül. Minden fejben dől el.

Egy rövidtávfutónál – lévén, hogy én is valaha az voltam – könnyen meg tudom fogalmazni, hogy mit jelent a tehetség. Hosszútávfutónál már nehezebben.

Ez valóban egy nehéz kérdés. Az izomzat és a genetika mindenképpen meghatározó elem. Ahogyan a vérképen belül a vas, hemoglobin és a hematokrit is, de a szervezet az oxigénfelvételre való képessége is döntő lehet. Például volt egy vashiányos csapattársam, aki miután elkezdett vasat szedni, pillanatok alatt látványosat javult.

A kínai sporttudományok szintjére lépünk lassan, ahol a testparaméterek, csontsűrűség, vagy a kar- és combcsontok hossza alapján döntik el, kit melyik sportágra állítanak rá.

Ezt túlzásnak tartom. Nem hiszek abban, hogy ezek alapján el lehet dönteni, hogy valaki jó lesz-e az adott sportban vagy sem. Ez egy csomó dolognak az összehangolt eredménye.

Sőt, láttunk erre ellenpéldát, akár egy-egy túlsúlyos gyerekből lett világsztárt látva – akiknek viszont lehet, hogy pont a hátrányai miatt volt fejlettebb a mentális ereje.

Biztos, hogy vannak ilyen összefüggések, de itt sem lehet törvényszerűséget felállítani. Hosszabb távokon a mentális erő valóban többet nyom a latban – például egy bizonyos kilométerszám felett, már rengeteget számít, hogy az előtte napokban mennyit stresszeltél, de számos egyéb tényezőt is lehetne említeni.

Fizikálisan mennyire érzed meg a versenyeket?

Életem első 100 km-ét márciusban futottam, na azt iszonyatosan megszenvedtem, utána három hét elteltével is alig bírtam öt perces tempóban futni a kilométereket. Megviselte az izmaimat, nagyon nehezen regenerálódtam. Viszont az augusztusi vb után, már egy-két héttel teljesen jól voltam. Lehet, hogy a covid mellett az is közrejátszott a márciusi regenerációban, hogy az volt az első ilyen versenyem. A másodiknál már jóval felkészültebben álltam rajthoz és könnyebben ment minden. Remélem ez a tendencia nem szakad meg.

A közösségi felületeken óriási népszerűségnek örvendenek a futóblogok. Sok ilyen infulenszerrel találkozni, és csak most kezdik igazán ’kinőni magukat’, ha pedig valaki hiteles ebben a témában, akkor az te vagy. Gondolkodsz hasonló oldal elindításán?

Köszönöm szépen! Nem vagyok introvertált, de nem vagyok egy influenszer-típus. Valahogy úgy érzem, ha túl sokat osztanék meg magamról, azzal ’too much’-érzést keltenék. Ez rendkívül zavarna és rosszul érezném magamat tőle. Teljesen kiborulnék, ha nekem naponta kellene posztolnom, önmagamat nem bírnám elviselni.

Milyen jövőbeni terveid vannak a futást illetően?

Nagyon motivált vagyok. Alig várom a jövő évi szezont. Nyilván fogok majd egyeztetni az edzőmmel, hogy hogyan alakítsuk ki a versenynaptárat, de biztos benne lesz jó pár országos bajnokság, a félmaratontól a 100km-ig, külföldi versenyek is felmerültek – főként egy gyorsabb pályájú maraton.

Végezetül, ha választhatnál, melyik mellett tennéd le a voksod: Győzelem a Boston Maratonon, vagy egy tudományos felfedezés a szakterüleden?

Hát, nem tudom, erre nem készültem. Jók a kérdések. Lehet, hogy lett volna olyan életszakasz, amikor ténylegesen komoly kutatómunkát végeztem, akkor még biztos utóbbi lett volna a prioritás, de ezen már túl vagyok, szóval inkább a Boston Maratont választanám.

Szerző: Kungli Dávid