BEAC1121 3 of 70

Csere a BEAC vezetésében

2017. 11. 23.
BEAC1121 3 of 70

Hamar Imre egyetemi tanárt, az ELTE nemzetközi rektorhelyettesét választották a BEAC első emberének az ELTE BTK kari tanácstermében megrendezett tisztújító küldöttgyűlésen.

Telt ház a BTK kari tanácstermében: az egyetem vezetői közül is sokan megjelentek klubunk november 21-i tisztújító küldöttgyűlésén. A közel hetven fős küldöttgyűlést Borhy László rektor, és Scheuer Gyula kancellár köszöntötték. Az eseményen jelen volt a BEAC két korábbi elnöke Solt Pál és Kiss Ádám, valamint Prokopp László, a BEAC első olimpiai bajnokának fia is.

A megnyitót követően a BEAC leköszönő elnöke Karácsony András, mint levezető elnök kérte fel Simon Gábort, a klub ügyvezető igazgatóját, hogy számoljon be az elnökség 2013-2017 közötti időszakáról. A klub ügyvezetője kiemelte a legfontosabb területeket, ahol sikerült jelentős előrelépéseket elérni, melyeket között a klub és az egyetem kapcsolatának erősítése, a sportnépszerűsítés, több új sportágak meghonosítása, a stabil működési feltételek kialakítása, valamint a kiváló élsport és szabadidősport eredmények szerepeltek.

Ezt követően a BEAC küldöttgyűlését köszöntötte Kiss Ádám MEFS elnök, valamint Székely Mózes főtitkár, megköszönve, azt az értékes munkát, amit az ELTE és a BEAC a magyar egyetemi sport életében végez.

Ezt követően a tisztújítás során a klub küldöttei egyhangúlag megválasztották Hamar Imre egyetemi tanárt, az ELTE nemzetközi rektor helyettesét a BEAC elnökének. A BEAC igazgatója már harmadik alkalommal Simon Gábor, a klub korábbi ügyvezető igazgatója lett.

Az ELTE rektorának és kancellárjának, valamint a HÖK elnökségének jelölései alapján elnökségi tagnak választották,

  • Árvay Gábort, kancellári tanácsadót
  • Horváth Jánost, az ELTE ipari kapcsolatokért felelős koordinátorát
  • Murai Lászlót, ELTE HÖK elnök
  • Szabó Lászlót, a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Labdarúgó Szakosztály elnökét
  • Székely Mózest, a Triatlon Szakosztály elnökét, a MEFS főtitkárát

A szakosztályok javaslatára elnökségi tagnak választották

  • Csere Gáspárt, riói olimpikon, többszörös magyar bajnok atlétát, az ELTE korábbi hallgatóját, a BEAC sportolóját,
  • Kovácsik Ritát, az Aerobik és Cheerleading Szakosztály vezetőjét, a Magyar Cheer Szövetség alelnökét,
  • Szabari Jánost, a Kosárlabda Szakosztály vezetőjét.

A Felügyelő Bizottságba Gyarmati István, Horváth Ákos, Ilyash György, Pálfia Zsolt és Szalay Krisztián került be.

Az esemény zárásaként Mezey Barna az ELTE korábbi rektora, az egyetem és a BEAC nevében köszönte meg Karácsony Andrásnak az elmúlt négy év munkáját.

A küldöttgyűlésről készült képek megtalálhatóak az ELTE Online Facebook oldalán!

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech