Kerékpár1

Bronzérmet szerzett az ELTE kerekese a Mountain Bike MEFOB-on

2013. 09. 17.
Kerékpár1

A szeptember 15-ei piliscsabai megmérettetésen Gérnyi Balázs a budapesti egyetemisták és főiskolások számára kiírt kategória harmadik helyén zárt, míg összetettben a 7. pozícióban.

Az egyetemi, főiskolás versenyt idén új helyszínen Piliscsabán rendezték, ahol ismét élvezetes, kemény versenyt vívtak a résztvevők. A szeptember 15-ei egyetemi hegyikerékpáros verseny a versenyzők szemszögéből sikeresen zárult.

Sajnos a verseny előtt viszonylag későn lett biztos, hogy a Budapesti Kerékpáros Szövetség segítségével meg tudják rendezni a versenyt, ezért kevesen értesültek az egyetemi csatornákon a rendezvényről. Mivel azonban most egy másik rendezvénnyel, a terepduatlon versennyel közösen szervezték a MTB MEFOB-ot, így a sportegyesületek vonaláról többen értesültek erről a sporteseményről. Az élen haladók többször sorrendet cseréltek egymás között, kemény tempót diktáltak, azonban lekörözés nem volt a versenyen, mivel jóval hosszabb volt a pálya nyomvonala, és ennek megfelelően, kevesebb kört kellett teljesíteniük.

A pálya megfelelően nehéz volt a sportolók számára, azonban teljesíthető technikai elemeket tartalmazott ahhoz, hogy a kezdőbb, terepen ritkábban kerékpározó sportolók is élvezetesen küzdhessenek. A pálya talaja váltakozott a földes, agyagos illetve a murvás talaj között, a körpálya nagyjából 60%-án lehetett előzni, a többi részen egy nyomsávos ösvényen haladtak a versenyzők. Ez az arány megfelel a cross-country versenyek átlagos arányának.

A pálya lezárása, kijelölése mindenben megegyezett a Magyar Kupa futamokon elvárt szinttel, a pályabírók a kijelölt pálya teljes nyomvonalát ellenőrzésük alatt tartották. A versenyt követően az eredményhirdetést a számítógépes regisztrációnak köszönhetően a szervezők rendkívül gyorsan (az utolsó befutó beérkezését követő 15 percen belül) le tudták bonyolítani.

Az ELTE-BEAC kerekese, Gérnyi Balázs kiváló versenyzéssel a budapesti egyetemisták és főiskolások számára kiírt kategória harmadik helyén zárt, míg az 1:11:53 másodperces időeredménye összetettben a 7. pozíciót jelentette. A viadalon az ugyancsak ELTE-BEAC-os színekben induló Őszi Krisztián 1:19:52 másodperces eredménye 10. helyezést ért összetettben.

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech