DSC 9445 1

Bravúros félóra után, Tatai villanásaival, heves összecsapáson érvényesítette a papírformát a Veszprém az ELTE-BEAC ellen

Az utolsó percekig benne volt a pontszerzés: Béni Zoltán tanítványai kiváló mérkőzést vívtak a bajnoki címre hajtó Veszprém ellen. 
2022. 09. 27.
DSC 9445 1

Nem várt egyszerű meccs csapatunkra a Férfi Futsal NB1 ötödik fordulójában, hiszen a kör előtt még éllovas, négy bajnoki után hibátlan Veszprém Futsal csapatát fogadta a Sport 11-ben.

A bakonyiak vezetőedzője, Fehér Zsolt a mérkőzés előtt - nem kizárólag udvariasságból - a klub saját oldalának azt nyilatkozta, nem számít könnyű mérkőzésre, mert a BEAC egy lelkes, jó erőkből álló alakulat. Nos, a szakembernek igaza lett. Mert egyetemistáink ismét remekül tartották magukat. Nagy iramban kezdődött a találkozó - a Veszprém válogatott kiválósága, Tatai József már a második percben veszélyeztetett. A meccs egészére jellemző volt a bajnoki címért harcoló vendég-dominancia. Az összecsapás első negyedében, talán a veszprémiek brazil légiósa, Everton állt legközelebb a gólszerzéshez.

Tíz perc után aztán a kétes, határozatlan játékvezetői ténykedés miatt elszabadultak az indulatok, és bár sorra dolgozták ki a ziccereket Fehér Zsolt tanítványai, eredménye egészen a 11. percig nem lett, ekkor Gavrilovics lövésével sikerült feltörniük a BEAC-reteszt (0-1). A különbség könnyedén megduplázódhatott volna a következő percekben, csakhogy Oswald Dániel ismét remek teljesítményt tett le a parkettre.

Öt perccel a játékrész vége előtt Spáth Márton akár egyenlíthetett is volna, ám Spandler Mátyás bravúrral védett. Néhány másodperccel később, hatodik fault miatt kisbüntetőt rúghatott a Veszprém, Tatai próbálkozását azonban Oswald hárította, miközben a másik oldalon Kiss Gábor bombájánál Spandler volt észnél.

Két és fél perccel a félidő vége előtt tetőfokára hágtak az indulatok, amikor egyértelmű gólhelyzetben, visszarántásért a játékvezető kiállította Dorogi Benjámint. Az emberelőny birtokában nyugodtan játszott az ELTE, egy perccel a vége előtt Gémesi Áron távoli lövésével pedig egyenlített is (1-1).

DSC 9606 1

Gémesi Áron góljával egyenlített az ELTE-BEAC (Fotó: Simó Szabolcs)

A második félidő is hasonló iramban kezdődött, érezhető volt, hogy a Veszprém nem elégedett az eredménnyel, de egyetemistáink támadásaiban is olykor-olykor benne volt a gól. Oswald védései elképesztő tartást adtak a csapatnak, miközben a Veszprémnek semmi sem jött össze, egy blokkoló láb, vagy a vonal előtt álló Oswald keze közbeszólt. Tizenegy perccel a vége előtt, momentumok leforgása alatt azonban Tatai kétszer is villant (1-3).

Ekkor úgy tűnt, nagyobb izgalmak már nem lesznek, két perccel a hármas sípszó vége előtt viszont Kiss Gábor bombájával szépített csapatunk, ám Everton Felipe tíz másodperccel a vége előtt végleg szertefoszlatta a 'pontreményeket'.

Csapatunk szeptember 29-én, csütörtökön, 20.30-kor az MFA-hoz 'látogat' a Sport11-be.

NB I, 5. forduló

ELTE-BEAC-Veszprém Futsal 2-5

Kezdőcsapat: Oswald Dániel (k), Gémesi Áron, Szini László (C), Kiss Gábor, Tarjáni Péter.

Cserék: Hoffer Csaba (k), Daradics Attila (k), Boros Roland, Fülöp Viktor, Spáth Márton, Tóth Dávid, Horváth Domonkos, Károly Bálint, Appl Kristóf.

Gólszerzők: Gémesi Áron, Kiss Gábor, illetve Tatai József (2), Everton Felipe (2), Alekszandar Gavrilovics.

Hajrá ELTE, Hajrá BEAC!

ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech