Bearanyozta a hétvégét Rozgonyi Áron

Rozgonyi Áron boxolónk a november 9-10-ei hétvégén az idei Magyar Bajnokság előtti utolsó, egyben felkészülő meccsét boxolta Egerben. A III. Eger Kupán a 91kg-os súlycsoportban megszerzett győzelméről így számolt be:

„Fontosnak tartjuk, hogy bár van napi 2 edzésem, akkor is részt vegyek versenyeken egy formába hozás alatt is, mivel a téthelyzet az egyetlen, ami előidézi azt a fajta adaptációt, ami meghozza a rutint az éles helyzetekhez.

A kétnapos tornát sikerrel zártam és aranyérmet szereztem. Kemény meccsen vagyok túl, erős szívós ellenfelem volt. Sikeresen tudtam hozni azt a fajta bunyót, amit az edzőm kért tőlem és végre tudtam hajtani a feladatokat, amiket a menetek között kiszabott! Fegyelmezetten és intelligensen boxoltam, a megteremtett helyzetekben pedig végre előjött az agresszívabb harcmodorom is, amit régóta szerettünk volna elérni. Az ellenfelem az első menetben kemény ütésváltásokkal rontott rám, de robbanékony balegyenesekkel sikerült feltartoztatnom és megsebeznem. Innentől kezdve folyt a vére, az orvos is többször ellenőrizte, hogy folytathatja-e a versenyt, de szerencsére igen. Így már az első menet végétől egyértelműen uraltam a meccset. Többször is rá kellett számolni az ellenfelemre, illetve többször is kiütöttem a fogvédőjét. Nagyon élveztem a mérkőzést, erősnek éreztem magam és jó érzéssel töltött el, hogy kijöttek a begyakorolt kombinációk. Aminek pedig még nagyon örülünk, hogy a dinamikám sokat fejlődött és a robbanékony edzéseknek köszönhetően sokkal erősebb és gyorsabb lettem.

Persze hiányosságokat is láttunk, amikre most jobban koncentrálni fogunk, hogy kijavítsuk. Legközelebb decemberben az országos Magyar Bajnokságon fogok szerepelni egy nagyon erős mezőnyben, életemben először. Izgatottan várom.”