Az Eötvös Emléktúra margójára
Szeptember 25-én az ELTE-BEAC természetjáróinak népes csoportja, jelenlegi hallgatók és senioirjaink – akik közül sokan már több mint negyven éve tagjai egyetemi sportegyesületünknek – közös túrával emlékeztek meg egyetemünk névadó rektoráról és a BEAC alapítójáról, Eötvös Lorándról.
"Szeptember 25-e, 7 óra. Harsány óracsörgés, felébredek. Már akkor tudom, hogy túl korán keltem, hisz’ a Batthyány csak húsz percre van tőlem, de sebaj. Fél óra alatt összeszedem magam és irány a kihalt utca. Csak ráérősen, kényelmesen…
Figyelem az embereket: a metróban már van két hatvanas, túrához öltözve. Talán ők lesznek a BEAC-osok, a régi ELTE-sek. Majdnem megszólítom őket, de azután inkább félbehagyott reggelimet folytatom. Pár perc múlva már a Batthyányn vagyok, fél órával a megbeszélt idő előtt, így nem csoda, hogy hiába kutatok ismerős arcok után. Várok. A két túrázó hölgyről kiderül, hogy nem hozzánk tartoznak. Közben feltűnnek időnként bizonytalanul körbesandító egyetemistafélék, egyre többen. Megérkezik egy régi túratárs is, s most már együtt találgatunk, hogy ki az, aki a mi túránkra jött. Három fiatalt meg is szólítok közülük: Jól tippeltünk, ők is az Eötvös Emléktúrára jöttek. Már épp tovább keresgetnék, mikor meglátom Zsoltot, az egyik szervezőt. Pontosan érkezett, elég feltűnő színű pólóban, ami a mi általunk szervezett ELTE-s Sárga Túrát hirdeti. Többen megismerik, egyre terebélyesedünk. A HÉV-en még páran csatlakoznak, így végül 55-en indulunk neki a túra első felének. A csapat főleg BEAC-osokból, illetve ELTE-sekből tevődik össze, de van egy pár érdeklődő külsős is.
Nyílt túránk közben vagy egy tucat új embert ismerek meg, akik között van rutinos túrázó, de olyanok is akadnak szép számmal, akik csak hébe-hóba kirándulgatnak, alkalomszerűen. S bár a csapat elég sokszínű, mindenkivel talál az ember közös témát. Hol egy informatikus hallgatóval alapítjuk meg képzeletben az ELTE BTK Humortörténeti Tanszékét, hol egy zongorista mutat rá arra, hogy az építészet zenei elemekkel is leírható. Mindig van mit tanulni, vagy valami újszerűt felfedezni…
Közben az idő gyorsan telik, s nemsokára elérkezünk a Petőfi-emlékműhöz, ahol hamarosan előkerül egyik társunk, Rozál néni feledhetetlen almás rétese is, a csapat nagy örömére. Itt rövid pihenő következik, majd irány a túra első szakaszának végcélja, ahol egy látványos andezit hasadékot tekinthet meg a társaság. Ezen a ponton páran búcsút vesznek a társaságtól, de a kirándulók zöme folytatja útját a Lajos-forrás felé.
Ezt elérve, egy rövid pihenő után pedig már mindenki kíváncsian indul tovább, hiszen a hosszabbik túraszakaszunk második állomása egy mondákkal körbeszőtt, kultikus hely. E magas energiaszintű helyen, mely évszázadokig volt a hazai táltosok kedvelt „törzshelye”, szerencsére senki nem esik transzba-
így folytathatjuk utunkat a titokzatos nevű Holdvirág-árok felé, mely nem hazudtolva meg hangzatos nevét, valóban varázslatos látványt nyújt mindenki számára. A későbbiekben még egy szakaszon útitársul szegődik hozzánk egy kecskebéka, akitől azonban hamar el kell búcsúznunk, hiszen nemsokára utunk végéhez értünk.
Ez utóbbi tényt a többség picit csalódottan veszi tudomásul, így sokan elhatározzuk, hogy folytatjuk még tovább utunkat Budapest határáig, ahol azután mindenki megtalálja a módját a felejthetetlen nap méltó befejezésének: Páran buszra szállnak, hogy kicsit ejtőzzenek a hosszú kirándulás után, mások a közeli fagyizóba térnek be, a legelszántabb élménykeresők pedig elhatározzák, hogy folytatják még útjukat gyalog, s meg sem állnak egészen a Margit-szigetig, vagy az Oktogonig…"
További fényképek a túráról:
