300862497 2338612426296070 6644224190971800665 n

Az első félidőben még vezetett, majd a másodikban fontos csatát bukott az ELTE-BEAC az MFA otthonában

A szünetre még előnnyel mehettek, de egy egyperces rövidzárlatot követően hátrányba kerültek Béni Zoltán fiai, így mindhárom pontot otthon tartotta a Magyar Futsal Akadémia.
2022. 09. 29.
300862497 2338612426296070 6644224190971800665 n

Igazi, hatpontos mérkőzés várt az ELTE-BEAC és az MFA csapatára a Férfi Futsal NB1 hatodik fordulójában, hiszen két, tavaly még egy osztállyal lentebb vitézkedő együttes lépett pályára a Sport11-ben.

A realitás és a kitűzhető legmagasztosabb cél mindkét fél számára a bennmaradás volt és ez az eddigi öt fordulót követően sem változott egy cseppet sem. Merthogy a BEAC egy ponttal, sereghajtóként 'látogatott' az előző csörtéken három pontot beszákoló 'akadémiásokhoz'. Előbbi a nagy múltú Rubeola csapatától csípett el egy pontot, míg utóbbi kisebb meglepetésre, ámde megérdemelten hazai pályán őrölte fel a papíron nagyobb játékerőt képviselő Nyírgyulaj csapatát. A meccs pikantériáját, - azon túl, hogy háromesélyes - a személyi összefonódások adták. A két csapat tagjai közül ugyanis sokan együtt játszanak az ELTE MEFOB csapatában is, így közöttük igazi presztízs csata volt várható.

Béni a már jól megszokott, Oswald, Gémesi, Szini, Fülöp, Tarjáni ötöst tette parkettre, míg a másik oldalon Tóth Szabolcs vezetőedző, mind az öt helyen változtatott a hétfői, Újpest elleni kezdőcsapathoz képest.

Nagy irammal, ámde rengeteg pontatlansággal kezdődött a találkozó, az első pár percben inkább az ELTE előtt adódtak lehetőségek, Tarjáni háromszor is helyzetbe került, gólt azonban nem sikerült szereznie. Ezt követően az MFA percei következtek, noha ez inkább mezőnyfölényt jelentett, mintsem, helyzeteket. A 7. percben Simon Ádám üres kapura hibázott ziccert, ez megkongatta a vészharangokat, Béni Zoltán pedig stabilizálta együttesét. A játékrész második fele kiegyenlített játékot, no meg faultokat hozott - ennek következményeképp, hat perccel a lefújást megelőzően összegyűlt az öt hiba az ELTE oldalán. Aztán jött a hidegzuhany a hazaiaknak, szöglethez jutott az ELTE, Spáth Marton pontos centerezését követően pedig Fülöp Viktor volt eredményes (0-1), ami egyben azt is jelentette, hogy előnyben vonulhattak szünetre Béni Zoltán fiai.

Fviktor1

Fülöp Viktor (középen) duplázni tudott az MFA ellen. (Fotó: Simó Szabolcs)

A második játékrészben aztán fordult a kocka - Az MFA dominált, több lövés is kaput talált, de Oswald mindannyiszor a helyén volt. A félidő hatodik percében már ő sem tudott segíteni, amikor Simon Ádám két embert megverve nagy erővel a rövidbe helyezte a játékszert (1-1). Alig egy percre rá, Boznánszky Gábor gólja már MFA-vezetést jelentett (2-1), ami a hazai szurkolók hangját is meghozta. Az MFA nem állt vissza, tovább dominált, labdát birtokolt és helyzeteket alakított ki, ami gólokban is megmutatkozott: Tíz perccel a vége előtt Simon kevergetett a bal oldalon, egy rossz védekezés után pedig Oswald késve ért ki a kapujából, neki sárga lap, a hazaiaknak büntető lett a jutalma - míg Módly Máté magabiztosan értékesítette a megítélt hatméterest. Az ELTE 5-4-re váltott, Kovács Gergely hibáját követően pedig Módly talált ismét a hálóba (4-1). Ám alig húsz másodperccel a középkezdés után Fülöp is duplázott, kettőre csökkentve ezzel a hátrányt (4-2).

A végeredmény a folytatásban már nem változott, második félidei játékának köszönhetően, az MFA mindhárom pontot otthon tartotta.

NB I, 6. forduló

Magyar Futsal Akadémia-ELTE-BEAC 4-2

Kezdőcsapat: Oswald Dániel (k), Gémesi Áron, Szini László (C), Fülöp Viktor, Tarjáni Péter.

Cserék: Hoffer Csaba (k), Kiss Gábor, Kovács Gergely, Spáth Márton, Tóth Dávid, Szokoli Milán, Szamosi Péter, Szekér Zoltán, Appl Kristóf.

Gólszerzők: Fülöp Viktor (2), illetve Módly Máté (2), Boznánszky Gábor, Simon Ádám.

Hajrá ELTE, Hajrá BEAC!

ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech