Aron2

Ezüstös kalandozás a 2004-es foci EB stadionjában!

2014. 06. 10.
Aron2

Dani Áron akadályfutásban idei legjobbjával második, Kenesei Zsanett 800 méteren harmadik helyezést ért el a hétvégi Leiria International Meetingen.

Mindkét BEAC-atléta sikeresen szerepelt a hétvégi nemzetközi futóversenyen: Dani Áron akadályfutásban idei legjobbjával második, Kenesei Zsanett 800 méteren harmadik helyezést ért el a hétvégi Leiria International Meetingen. A helyiek – teljesen jogosan – nagyon büszkék arra, hogy a Benfica és a Sporting után az ő atlétikai szakosztályuk a 3. legerősebb az országban, annak ellenére, hogy kis költségvetéssel, viszonylag kevés versenyzővel „gazdálkodnak”. A stadionról első ránézésre azt a megállapítást tették a mieink, hogy olyan, mintha a Lehel téri piac és a körtéri 4-es metró állomás fuzionált volna - gigantikus méreteket öltve. Nem véletlenül: a 2004-es foci Eb néhány meccsét is itt rendezték.

aronÁron akadályfutása viszont a tőle megszokott színvonalhoz mérten fantasztikus élmény nyújtott a magyar szurkolók számára. Nyugodtan kezdett, az első boly végére, szélárnyékba húzódott, majd ahogy szakadozott szét a mezőny, egyre előrébb helyezkedett. Az utolsó 1000 méterre kialakult egy 3-4 fős csoport, akik kicsit jobban elhúztak, az utolsó körre Áron és egy portugál fiú maradtak elöl, a hosszú egyenes akadályára, a vizes árokhoz, és az utolsó akadályra is fej-fej mellett érkeztek, majd a portugál néhány ütemmel jobban jött le az akadályról és kicsivel Áron előtt ért be. A mi fiunk még mondhatni szezon eleji formában idei legjobbját és élete 2. legjobb 3000 méteres akadályfutását teljesítette.

Kenesei Zsanett ugyancsak megmérettette magát a nemzetközi mezőnyben: lányunk a 800 méteres síkfutásban állt rajthoz és egy nagy hajráversenyben végül az angol és a portugál hölgy mögött futott be.

A verseny másnapján a rendkívüli vendégszeretettel megáldott portugál szervezők "lízingeltek" versenyzőinknek egy sofőrt, aki lisszaboni élményutazásra, városnézésre vitte el a mieinket.

A nemzetközi megmérettetés teljes eredménysora

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech